Steve Jobs – “Egy ember, egy alkotó, egy örök álmodó!”

KeleMan 2012.10.05. 19:42 Apple, Steve Jobs 0 db 778

Ismét kaptunk egy remek olvasói levelet. Ezúttal Aradi Tamás, alias Selfor küldte be nekünk írását, melyben leírja, ő hogyan is vélekedik Steve Jobs munkásságáról. Köszönjük, kedves Tamás!

Nos, igen ma egy éve. Pokoli egy nap volt. Egyáltalán nem emlékszem rá, hogy hogyan is tudtam meg, csak arra emlékszem tisztán, hogy a stressz labdámat hajigáltam neki a falnak – ha ideges vagyok vagy szomorú vagyok vagy csak egy nehéz döntés előtt állok, mindig ezzel foglalom le magam. Tehát ekkor már tudatában voltam, hogy Steve Jobs meghalt, de hogy hogyan jutottam el a székemből és a számítógép elől illetve, hogyan indítottam be és állítottam be végtelenítésre egy számot, majd ültem le a kanapéra, arra egyáltalán nem emlékszem. Az utolsó emlékem, hogy leültem megnézni az emailjeimet. Teljesen leblokkoltam, ami rám nem jellemző. A szám, pedig ami ezt követően egész álló nap ment, mint egy beragadt lemez.

Akkoriban még csak távolról voltam rajongója az Apple-nek, Steve Jobs-nak, az iPhone-nak, a Maceknek és a többi Apple terméknek.  Távolról csodáltam eme remek szerkezeteket, és amikor lehetőségem nyílt rá, hogy hozzá férjek valamelyikhez és nyomkodhassam mindig ki is használtam – XMS, iSTYLE, Media Markt, Electro World, Saturn, StarKing, stb ), de Steve Jobs-ért már előtte is nagyon rajongtam és példaképként néztem rá.

Egy ember, aki megálmodja és meg is valósítja a vágyait. Kinek ne lenne remek példa? A precízség, a pontosság, az odafigyelés mintaképe, ámultam és bámultam mindig. Én a tavaly az október 4-i keynote alkalmával az iPhone 5-öt vártam, de nem jött el, helyette kaptuk ezt a remek kis szerkezetet iPhone 4s néven. Ugyanaz kívülről, mint a 4, de a belseje egészen más.  Őszintén megmondva hezitáltam. Néztem balról, jobbról, rengetegszer megnéztem a keynote videóját, a kis videót meg úgy minden hírt róla. Viszont Steve halála után másnap reggel felkeltem és az első gondolatom az volt, kell egy falat a munkájából, a hagyatékából. Tudnom kell, hogy utolsó műve, amiben 120 % ig. benne volt milyen lett.

Féltem, hogy az Apple nélküle már nem lesz ugyanaz. Féltem, hogy eljön az iPad és nem kapunk szinte semmit. Féltem, hogy 1 évvel később Steve nélkül, amit prezentálni tud az Apple, az csak halvány fénye lesz az iPhone-nak nevezett gyöngyszemnek. Magaménak akartam tudni Steve Jobs utolsó munkáját, mert tudtam, hogy ebbe bele tette a tudását teljes mértékben. Persze gondoltam, hogy hagyott terveket a következő 5-10 évre, de ember tervez, Steve pedig végez.

Steve Jobs nélkül a tervek lehet, hogy csak tervek maradnak. Steve Jobsnak nem lehetett nemet mondani a valóság torzító mezője nem engedte, de a tervek, azok a papírra vetett vázlatok, amiknél, ha itt módosítunk, ha ott módosítunk, akkor lehet, hogy szerintünk egy kicsit jobb, de lehet, hogy nem vesszük észre, hogy azzal, hogy mondjuk, egy élt máshogy csiszolnak vagy domborítanak, az összkép romlik.

Na nem nagyon, csak 1 parányit, de sok ilyen parányi változtatás és egy teljesen más összképet kapunk, egy teljesen más készüléket, egy teljesen más alkotást. De itt és ma nem a termékek a lényegek, nem is az Apple, nem is az iPhone, nem is Tim Cook vezetési stílusa – ami a vártnál jobb szerintem és amint legyőzi frusztrációját és rá jön arra, hogy  Steve munkáját sem ő, sem más nem tudja pótolni. De meg lehet próbálni hasonlót alkotni, az ő szemén át is lehet nézni a világot, akkor is, ha már nincs köztünk. Ha ezt belátja és meg tudja tartani Steve eszméit, de “saját” terméket tud produkálni, akkor és csak is akkor méltó és remek utódja lesz Steve Jobs hagyatékának. Az eddigi teljesítményét egy 10-es skálán 9,001-nek értékelem, de persze ez az én kis személyes véleményem.

Itt és most az emberről szeretnék írni pár sort, a gépezet mögött álló remek elméről, az örökké álmodóról.

Hogy ki vagy mi volt Steve Jobs? A jövő hírnöke, az emberiség kis fogas kereke, mely kerék nélkül még mindig nyomkodhatnánk a “bunkofonjainkat”. Ez az ember legalább 10-15 évvel vitte előrébb a társadalmat. És biztosan tudom, hogy ha őt az orvoslás érdekelte volna és azon a téren helyezkedik, el ma már lenne gyógyszer a rákra. Persze már az iPhone kijövetelekor is voltak érintős “okos” telefonok és biztosan volt olyan cég, ami az iPhone-hoz hasonló készüléket próbált épp készíteni, de Steve Jobs nélkül még csak most kezdődnének az iPhone szintű telefonok tömeggyártásai, ezt biztosra veszem. Steve azonban megalkotta az iPhone-t, ami egyben egy iPod, egy telefon és egy internetre alkalmas eszközzé is tette azt.

És ezzel, mint egy kényszerítve a világot, hogy lépjen, válaszoljon, küzdjön korlátai ellen, vágják el láncaikat, legyenek többek, jobbak, mások és a konkurensek is alkossák meg a saját “iPhone” készüléküket más néven. Steve tudta, hogy az ő ötletét az ő kivitelezését másolni fogják és szerintem ez nem zavarta. Tudta, hogy kell a konkurencia mind neki, mind az embereinek, mind nekünk halandóknak. A konkurencia mindig arra késztet minket, hogy jobbat és jobbat alkossunk hasonló szintű vagy kedvezőbb áron. Steve azt is tudta, hogy a veszély nem fogja őket fenyegetni, mert egy ilyen innovatív eszközt nem tudnak legyártani olyan hamar a konkurensek. Ma már az iPhone 3GS-el bármelyik mai okos telefon felveszi a versenyt kezelhetőségben, gyorsaságban , kinézetben stb. De az iPhone 4-el már meg kell birkózniuk. Még ma is egy “világ telefon”. Persze csili-vilibb és gyorsabb, meg jobb dolgok vannak az új telefonokban,de az iPhone 4/4s egy remek találmány.

Úttörő eszközök voltak. A haladást és a fejlődést mutatják. És talán egyszer a távoli jövőben az első iPhone 3GS, 4, 5, 6, stb. majd, egy múzeumban lesznek, mint az űrsiklók, amik a haladást jelképezve lettek kiállítva. És ezen “régi” telefonok fogják megmutatni, hogy régen mely készülékek uralták a piacot. Ezt az is mutatja, hogy – és itt most nem kötekedni szeretnék – a Samsung az iPhone 3G-3GS-re hasonlító készülékeket készít – tehát sokkal lekerítettebb és hasonlít az alakja is a 3G/3GS-re – addig a Nokia Lumia már a 4/4S-re hajazó, kicsit kockább készülékeket alkot.

De megint csak eltértem az embertől , de végül is ezek az ő hagyatékai szerintem ezeket is meg kell említeni. Lehetsz Samsungos, Nokiás, LG-s, HTC-s, akármilyen kütyübolond, egy biztos, – és vonatkoztass most el egy picit az iPhone-tól és hogy melyik jobb melyik rosszabb – ha nincs Steve Jobs, akkor a világnak se lennének Lumiái, S3-mai, legújabb HTC-éi és még sorolhatnám ugyan ezeket a laptop, számítógép, és tablet piacon.

Steve Jobs olyan lelkesedéssel és szeretettel végezte a munkáját, mint, ahogy sokan mások képtelenek érezni bármi iránt. Stevenek a munkája volt az élete, a szórakozása, a pihenése. Őt az mozgatta, hogy alkothat, tervezhet örömmel és boldogsággal készült a keynotokra, elpróbálta a fellépését nem egyszer, nem kétszer. Berángatta az embereket és ott a színpadon kellet rögtönözniük, hogy hogyan fogják majd aznap vagy másnap előadni a keynote alkalmával mondani valójukat. Bámulatos ember volt és szerette az embereket.

Persze sokszor volt bunkó, de tudta,hogy ezzel elő csalogathatja az emberekből a “Na, majd én megmutatom neki, hogy milyen jót is csináltam” felfogást.  Őt nem a pénz hajtotta, hanem hogy adhat a világnak és az embereknek és biztosan tudom, hogy ő is ugyan annyira élvezte saját találmányait, mint mi. Mert a titok az volt, hogy nem azon gondolkodik, a vásárlók mit akarhatnak, ha nem elgondolkodott, hogy az ő élete, hogy lehetne egyszerűbb és jött az ötlet. Vagy, hogy épp mi hiányzik egy adott eszközből, mondjuk egy zene lejátszóból. És megcsinálta.

Steve Jobs megmutatta,hogy merni kell nagyot álmodni és merni kell oda csapni az asztalra néha és azt mondani kit érdekel, hogy mi lesz?

Ezt FOGJUK meg CSINÁLNI!!! ÉS KÉSZ! Ha nem tetszik nekik hülyék! Tetszeni fog nekik! Megmerte lépni, amit sok ember csak álmodott és megcsinálta.

Steve az én és szerintem sok más embernek is remek példaképe. Felnézek rá és a mindennapokban ösztönöz abban, hogy többet és jobbat nyújtsak. Hogy előre haladjak, ne vegetáljak. Hogy merjem megvalósítani az álmaim.

Rengeteg remek képet, idézetet, összevágást láttam ma, de amikor igazán eltört a mécses és elbőgtem magam, az Apple.com-on lévő kis videó és utána rövidke kis üzenet. Meghatott, hogy nem, csak annyit tettek ki, hogy RIP STEVE már 1 éve, ha nem igen is készültek, ha nem nagy dologgal, csak ennyivel, de ennél többel szerintem nem is lehetett volna. A világunk megérezte és a mai napig érzi és érezni is fogja még egy jó darabig Steve Jobs hiányát, mindaddig, amíg elő nem lép valaki az árnyékból, aki mert nagyot alkotni és meri előrébb vinni a tudományt.

Félre értés ne essen, még egy ilyen ember nem lesz, mint Steve Jobs, ő egyedi, ahogy Ronald Reagan, Washington, Bell, Victor Hugo, Charles Darwin vagy épp Dickens, Albert Einstein, de mindig lesznek hozzájuk hasonló férfiak és nők, akik rájuk akarnak hasonlítani, vagy akik csak egyszerűen az útjaikat akarják járni és fényt és utat mutatni a halandó embereknek.

Hiányzol Steve Jobs és köszönünk mindent.

És zárásul egy dal, ami mindig rá emlékeztet. Igazándiból az idei Retinás Macbook Pro offical videója alatt tűnt fel nekem ez a szám. Előtte is imádtam a Coldplayt – ahogy Steve Jobs is – és ezt a számot is, de valahogy a videó után összefűztem a számot és Steve Jobsot és teljes mértékben rá emlékeztet. Persze itt egy lányról énekelnek, és kicsit eltér a szöveg Steve jellemétől, de megborzongok, mikor meghallom ezt a számot, mert mégis, mintha róla írták volna.

Albert Pine mondta egyszer:

“Amit magunkért teszünk, az velünk együtt meghal. De amit másokért és a világért, az örökké megmarad.”

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!