Összefoglaló – Minden a tegnapi Apple Keynote újdonságairól

KeleMan 2012.09.13. 05:58 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 7 hozzászólás 2 541

Van egy olyan érzésem, hogy az Apple nagyon szeretett volna már túl lenni ezen az egész hisztin, ami az elmúlt hónapokban ment az új iPhone készülék megjelenése miatt. Mert bár Tim Cook megígérte a D12-es konferencián, hogy megduplázzák a biztonságot, miszerint semmilyen információ ne szivároghasson ki, hát valljuk be, ez nem jött össze. Az összes pletyka igaznak bizonyult, a dátumok is majdnem napra pontosan bejöttek, és ez alapján jövő hónapban újabb médiaeseményre számíthatunk, melyen megérkezhet az új és kisebb iPad mini táblagép is. Ugyanis az most nem jött.

De jött nagyon sok újdonság, új készülékek, új szoftverek, és persze számtalan funkció továbbfejlesztése is. Az eseményt Tim Cook indította, aki számtalan statisztikával nyitott. Kitért többek között az Apple által hivatalosan üzemeltetett Apple Store üzletláncra, melynek új zászlóshajója nemrég nyílt meg Spanyolországban, Barcelona városában, ezzel a világon már 12 országban, 380 üzlettel képviseltetik magukat. Az áprilistól júniusig tartó időszakban 83 millió vásárló fordult meg az üzletekben.

A Mac gépekhez tartozó mutatók is jól alakulnak, az új OS X 10.8-as Mountain Lion operációs rendszert már több, mint 7 millióan vásárolták meg. Az új MacBook gépek piacra dobásával pedig az Apple gépei az USA piacán az első helyen végeztek az eladásokat tekintve, összességében a teljes piac 27%-át szerezték meg.

Az iPad készülékekből is rekord mennyiség fogyott a második negyedévben, összesen 17 millió darabot értékesítettek. Ha pedig hozzávesszük azt az információt is, hogy 2010 év eleje óta az iPad készülékekből már összesen 84 millió darabot adtak el, úgy hogy két és fél éve még nem is létezett ez a kategória, úgy elkönyvelhetjük, hogy ez valóban egy kiemelkedő teljesítmény az Apple részéről. És a számok csak nőnek és nőnek, mellyel az iPad konkrétan kiszorítja lassan-lassan a piacról a PC-ket is.

A fenti adatok persze az App Store áruház ökoszisztémájának is köszönhetőek, melyben már több, mint 700.000 alkalmazás érhető el, amiből 250.000 kifejezetten iPad készülékre íródott. A legérdekesebb statisztika – és ez főleg azoknak szólt, akik úgy gondolják, hogy az AppStore egy zombiáruház – az, hogy az elérhető 700.000 alkalmazásból havonta 90%-át le is töltik a felhasználók, akikre egyébként havonta átlagosan 100 letöltés jut.

2012 júniusára pedig az Apple már több, mint 400.000 iOS eszközt értékesített. Impozáns számok, de mivel már mindenki az új termékeket várta, Tim Cook inkább átadta a helyét Phil Schillernek, aki nemes egyszerűséggel csupán annyit mondott, hogy ez itt az új iPhone 5. Ennyi!

Megérkezett tehát az új, hatodik generációs iPhone készülék, mely igazi gyilkos lett. A neve pedig szimplán iPhone 5. A készülékről az alábbi információkat fontos tudni. A készülék külalakja megváltozott, megkapta a 4″-es kijelzőt, melynek a felbontása hivatalosan is 1136×640 pixeles lett, így mostantól 16:9-es képarányban élvezhetjük a hatalmas megjelenítőt. A Retina felbontás megmaradt, így az ugyanúgy 326ppi sűrűségű lett.

A készülék 16GB, 32GB és 64GB-os méretekben kapható majd a továbbiakban is. A telefon színösszeállítása picit változott, mostantól nemcsak fehér és fekete színekben különböztetjük meg őket, mivel a fehér hivatalosan fehér és ezüst lett, míg a fekete modell fekete és pala színt kapott. A készülék méretei az alábbiakban változtak. A hosszúsága 123,8 mm, a szélessége 58,6 mm, míg a vastagsága 7,6 mm-re csökkent ezáltal a készülék súlya is csupán 112 gramm lett.

Az új készülék megkapta a 4G/LTE támogatást is, valamint beépített 802.11a/b/g/n Wi-Fi (802.11n 2.4GHz és 5GHz) hálózati támogatással is rendelkezik. Az adatátvitelért a Bluetooth 4.0 felel, míg a helymeghatározáshoz az AGPS és GLONASS rendszer, a digitális iránytű, a WiFi és a mobilhálózat felel.

A kamera modulja is változott, bár megmaradt a 8 megapixeles iSight kamera, de ezt továbbfejlesztették, zafírkristály lencséket kapott, így az sokkal tartósabb. A készülék természetesen a továbbiakban is alkalmas akár az 1080p felbontású videók rögzítésére 30 kép/másodperces sebességgel és továbbfejlesztett audiotechnikával, mely a 3 új mikrofonnak is köszönhető, mely a készüléken helyet kapott.

Az előlapi kamera is megújult, mostantól a FaceTime HD kamera segítségével 1,2MP-es fotókat és akár 720p felbontású videókat is rögzíthetünk. Az autófókusz mellett továbbfejlesztették az arcfelismerést, mely a videók mellett a képeken is keres, valamint felturbózták a videóstabilizátort is, melynek segítségével egyáltalán nem fog remegni a kép miközben épp rögzítjük a HD-s tartalmakat. A képeket és videókat természetesen a geotagging technológiával is megcímkézhetjük, mellyel azok földrajzi helyzete is eltárolásra kerül. A készüléken új LED vaku is helyet kapott, mely még nagyobb villanásokkal segíti a sötétben való fényképezést is.

Az új funkció azonban minden kétséget kizáróan az új Panoráma mód, melynek segítségével fantasztikus panorámaképeket készíthetünk. Itt nem arról van szó, hogy az iPhone egymás mellé tesz 5-6 képet. Akár egy helyben állva és bekapcsolva a Panoráma módot, elegendő, hogy a táj előtt végighúzzuk a készüléket, mely az új processzornak hála rendkívül gyorsan feldolgozza a látottakat és akár egy 28 MPx-es képet is előállít belőle. Az új funkcióhoz a beépített kamera alkalmazást, a giroszkópot és az új A6-os chipet használja a rendszer, így ez a funkció csak az iPhone 5 készülékeknél lesz elérhető.

Apropó processzor, az új iPhone megkapta az új A6-os chipet, mely 2x gyorsabb számítási teljesítményre képes, valamint a grafikus képességei is kétszeresére javultak az A5-ös központi feldolgozó egységhez képest, nem mellesleg 22%-al kevesebb helyet foglal az alaplapon. A játékkészítőknek mindenképp fontos lehet a gyorsabb chip, hiszen a demóban az új Real Racing 3 autóversenyzős program elképesztő grafikáját csodálhattuk meg.

Az iPhone 5 készülékbe épített lítium-ion alapú akkumulátor az Apple szerint 8 órányi beszélgetési időre elegendő 3G-s hálózaton, internetezésre akár 3G-n, akár LTE hálózaton keresztül szintén 8 órát bír, míg WiFi hálózaton 10 órát. Ha folyamatosan videót néznénk, akkor szintén 10 órás üzemidőre számíthatunk, míg zenehallgatásnál már 40 órára. A készenléti idő emelkedett az iPhone 4S modellhez képest, hiszen az új iPhone 200 óra helyett 225 órával büszkélkedhet, de ez még mindig édeskevés az iPhone 4 300 órájához képest.

Ennyit az új iPhone 5 készülékről, szerintem gyilkos lett, de külön-külön a fentieket átbeszéljük majd, hiszen ez a bejegyzés csupán egy összefoglaló.

A következő újdonság az iTunes 11 lett, melyről olyan sok információ azért nem derült ki, mint amennyit szerettünk volna, hiszen majd csak októberben fog megérkezni a felhasználók számára. A demóban bemutatták, hogy az új iTunes teljes egészében megújul majd és itt nem csupán grafikai külsőségekre kell majd gondolni, bár tény, hogy az is elkápráztató lett.

A dizájn az iOS készülékeken, főleg az iPad táblagépen használt zenelejátszót idézi, mely sokkal egyszerűbb felépítésének köszönhetően valóban sokkal egyszerűbbé vált, legalábbis ami a használatot illeti. Bár egyszerűnek tűnik, mégis egy tonnányi új funkciót is kap majd a kedvenc asztali zenelejátszónk, hiszen teljes egészében integrálva lesz benne az iCloud felhőszolgáltatás támogatása is. Kapunk új albumnézetet, új mini lejátszót, Preview History-t, ami tulajdonképpen egy archívum, ami az eddig megtekintett zenéket és videókat tartalmazza.

Az új iTunes bemutatása után az Apple rátért az új iPod készülékekre, melyből az iPod shuffle az iPod nano és az iPod touch készülékek kerültek frissítésre. Az iPod shuffle készülékre kár is szót vesztegetni, itt annyi érdemi változás történt, hogy új színeket kaptak a legkisebb zenelejátszó tagjai. Összesen 7+1 szín érhető el, a kék, zöld, sárga, rózsaszín, lila, szürke és fekete mellett az Apple hivatalos internetes áruházában beszerezhető még a piros színű, “Product Red” modell is. Mindegyik készülék 2 GB-os kiszerelésben kapható a továbbiakban is.

Az összes frissített iPod készülékről egyébként elmondható, hogy az eddigi élénk színeket amolyan másodlagos, kissé mosottas és fakóbb színek váltották fel. Tisztára olyan, mintha valamilyen másodlagos színvilág lenne. Az Apple célja egyértelmű, a haldokló iPod piac megállítása, felélesztése és populárisabbá tétele, de legalábbis szinten tartása.

Megoszlanak a vélemények az új iPod nano készülékről, melynek hetedik generációja valóban megkapta az új, kissé hosszúkásabb kialakítást, melyen egy Home gomb is található. Maga a készülék mindössze 31 grammos és 5,4 mm vastag. Lenyűgöző, hogy az Apple mi mindent tudott beleépíteni ebbe az apró kis zenelejátszóba.

Az októbertől csak 16 GB-os kiszerelésben kapható eszköz kialakítása és dizájnja azonban már nem nyerte el mindenki tetszését. Sokan egyből Nokiát kiáltottak, tisztára mint ha egy Lumia 900 formavilágát látná az ember. A szögletes kialakítást az Apple megpróbálta ugyan íves és kerek felületekkel leplezni, de a Home gombon belüli szintén kerek fehér színű minta, és az eleve kerekded ikonok inkább egy iPod és iOS készülék hibridjét mutatják, mint egy önálló megoldást. Ettől függetlenül látványos, nekem személy szerint tetszik is.

Az új iPod nano egy 2,5″-es megjelenítőt kapott, melynek felbontása 240×432 pixel, 202 ppi képpontsűrűség mellett. A készülékkel egy teljes feltöltés mellett 30 órányi zenét hallgathatunk, vagy 3,5 óra videót tekinthetünk meg. A pletykákkal ellentétben viszont nem kapott WiFi hálózati chipet a készülék, mely az iPod shuffle készüléknél megismert színekben lesz kapható.

Az új iPod touch is frissült, mindezt úgy tette az Apple, hogy a piacon tartja majd az előző generációs iPod touch készüléket is. Erre azért is lesz szükség, mert az új iOS mobiloperációs rendszerrel felszerelt zenelejátszó legújabb, ötödik generációs tagja is megkapta az iPhone 5 készüléknél frissen bemutatott 4″-es kijelzőt. A készülék méreteit tekintve az Apple ismét miniatürizált hiszen a 6,1 milliméteres vastagság mellett mindössze 88 gramm az eszköz súlya.

Az új iPod touch 5MPx-es kamerát és beépített Siri támogatást is kap, melyet az A5-ös processzor szolgál majd ki. Üzemideje zenelejátszásnál 40 óra, videolejátszásnál pedig 8 óra körül alakul a hivatalos specifikációk alapján. Ebből a modellből az Apple 5+1 színt ad ki, a feketét, szürkét, rózsaszínt, sárgát és kéket, valamint a pirosat, mely itt is a “Product Red” modell. Az új eszközből 32 GB és 64 GB-os változat lesz majd elérhető.

Ennyi lenne tehát az új 2012-es iPod modellfrissítés, de két fontos dolog még történt a bemutató alatt. Az egyik, hogy az összes fent említett modellnél az Apple egy új, hivatalosan 8 tűs, szimmetrikus csatlakozóra tért át a 30 tűs, 2003 óta forgalmazott megoldásával szemben. Az új csatlakozó neve Lightning lett, mellyel az újabb modellek töltését is meg lehet majd oldani. Bár a keynote során nem derült ki, de természetesen az Apple kiadott egy átalakítót is, melyet 29$-os áron kínál.

A másik újdonság, az állítólag 3 éves mérnöki munka gyümölcseként megszületett új EarPods nevet viselő fülhalgató, melyet kifejezetten úgy alkottak meg, hogy az emberek különböző fülméreteihez is megfelelően igazodjon. Az Apple szerint az audiominőség annyira jó, hogy már-már egy high-end minőségű fülhallgatóval vetekszik. Majd kipróbáljuk.

Az esemény végén Tim Cook még a színpadra invitálta a Foo Fighters zenekarát, akik egy közel 15 perces egyveleggel is szórakoztatták az összegyűlteket. Ez volt tehát a hivatalos Apple Keynote összefoglalója, hamarosan jövünk a különböző témákra és termékekre bontott bejegyzésekkel is, hogy jobban megismerkedhessünk az Apple újdonságaival.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. James - 2012.09.13. 06:38

    Köszönjük az összefoglalót és a közvetítést is :D

  2. a.sebi - 2012.09.13. 07:46

    Fasza lett…szép jó meg minden….de a gyilkos az erös kifejezés….
    Talán a sok pletyka miatt kicsit úgy vagyok vele hogy valami extra vagánsat még vártam volna….
    Steve halála látszodott a keynoteon

    • strucc007 - 2012.09.13. 08:25

      Egyetértek… Vártam volna vmi olyat, ami még nem szivárgott ki, vmi brutálisat. De azért meg fogom venni, ez lesz az első iPhone-m!

      • Bence - 2012.09.13. 08:43

        Első iPhone… készülj fel, BRUTÁLISAN HATALMAS élmény lesz!!! Emlékszek, annak idején tisztára lenyűgözött a 3G… aztán a 4 is, a retinával és az új formával. Sok örömöt kívánok az 5-ös használatához!!!!! :-)

        • strucc007 - 2012.09.13. 09:02

          Tudom, van már iPod touch-om, iPad-em, retina MBP-m, és hamarosan lesz egy iPhone-m is ;) Mindegyiket imádom!!! És nem azért mert Apple, hanem mert jók és megbízhatók!!!

  3. Bence - 2012.09.13. 08:38

    Köszi a részletes összefoglalót!!! :-) Az iPhone 5 nem győzött meg, viszont az új iPod Touch nagyon állat lett!!! :-) Az S3 mellé kiegészítő játékszernek tökéletes lesz!! Csak az nem tetszik, hogy a +32 GB +100 dollárba (nálunk Euróba) fáj, ez legalább a 10-szerese a microSD áraknak… ez nagyon durva lenyúlás. :-( Szóval marad a 32-es változat.

    • adrian - 2012.09.14. 13:00

      Fehér vagy kék színű s3-ad van?

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.