Nagy harcban az iPad névért az Apple Kínában

Legendd 2012.04.24. 21:31 Apple, iPad, Pletykák 1 db 151

Az Apple nagy vitában áll a kínai Proview vállalattal, hogy használhassa az iPad nevet a világ legnépesebb országában. Mint köztudott, a Proview azért támadta meg az Apple-t, mert szerintük a cupertinói vállalat illetéktelenül használja az iPad elnevezést.

A bíróság most igyekszik ebben a szabadalmi perben egy megegyezést kicsikarni, ám az Apple nem hajlik erre. A megállapodásra sarkalást mutatja az is, hogy a Guangdongi Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az Apple fellebbezését és egy új tárgyalást írt ki. A tét nem kicsi, hiszen az Apple pervesztése nem csak 1,5 milliárd dollárjába kerülne a cégnek (ugyanis ennyire perli őket a Proview), hanem az iPad nevén nevezését is elfelejthetné Kínában. A jelenlegi helyzet az, hogy a Proview birtokolja az iPad névhasználati jogát az országban, így az Apple-nek mindenképpen megoldást kellene találnia az ügyben.

Bennfentesek szerint azonban mégis születhet megegyezés, ezt nyilatkozta a Proview egyik jogásza és Mr. Fu – a cég egyik vezető állású munkavállalója – is. Utóbbi az mondta az újságíróknak, hogy “ugyan az iPad nevet egyelőre a Proviewnak van joga használni, de megvárják, hogy a bíróság milyen döntést hoz az ügyben”.

Az IDC felmérései szerint a tavalyi évben 4.1 millió iPadet adott el az Apple Kínában, ami a táblagép-eladások közel 70%-át jelenti. Egyelőre a Proviewnál nem akarták megerősíteni, hogy mekkora az a pénzösszeg, amelyet követelnének az Apple-től egy megegyezés keretében, de Yang Rongshan – a Proview elnöke – sejtelmesen azt megjegyezte, hogy a vállalt 400 millió dolláros adósságban van.

Mit ad Isten az Apple szóvivője erre azt nyilatkozta, hogy egyelőre ők nem látnak nagy esélyt a megegyezésre, annál is inkább, mert a Proviewnak rengeteg ember felé van fennálló tartozása, és ennek megoldása érdekében igyekeznek illetéktelenül sok pénzt kicsikarni a vállalattól.

Talán van igazság az utóbbi kijelentésben, de a mostani állás szerint ennek a pernek sem lesz egyhamar vége, ráadásul idén a Proview már Amerikában is perli az Apple-t. Az mindenesetre fontos tény, hogy a Proview az Apple előtt 5 évvel, 2000-ben védette le az iPad nevet, ami semmiképpen nem kedvez az almás vállalatnak.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Médiaharcos, újságíró, pörkölt pusztító.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Martyn - 2012.04.25. 14:56

    Okosak… mani nincs, csak perelnek maguknak… Talán ha az Apple jóóóóóó hosszan elnyújtja és a Prowiew becsődöl… akkor már nem lesz ki pofázzon…

Szólj hozzá Te is!