The New iPad – Mindent az új iPad készülékről!

KeleMan 2012.03.07. 23:33 Apple, iPad, Kiemelt hírek, Videók 9 hozzászólás 1 483

Először is tisztázzuk. Nem iPad 3, nem iPad HD, csak simán az új iPad. Lezajlott a keynote, az Apple bemutatta az új iPad harmadik generációs változatát. Korszakalkotó, és mondhatni korszakleváltó. Legalábbis Tim Cook, az Apple vezérigazgatója így vezette be az új táblát, ami elhozza a “post-pc” utáni időszakot.

Közel 30 évig az iróasztalok, billentyűzetek és egerek fölött görnyedve tologattuk az ikonokat, mappákat rendeztünk. Ennek innentől kezdve vége. A számítástechnikai piac irdatlan tempóban halad, mi több száguld és lassan az emberek belátják, hogy igenis van létjogosultsága az iPad táblának.

Sőt nemcsak, hogy létjogosultsága, de egyenesen több iPad táblagépet adtak el, mint a HP számítógépet. De lássuk mit is tud az új cucc. Röviden a friss élmények után összefoglaljuk nektek, hogy miben is változott az új tábla. Aztán a holnapi naptól lépésről-lépésre naponta bemutatjuk külön-külön az újdonságokat.

Az Apple vezére a szokásos statisztikai adatok után rögtön belecsapott a lecsóba. Az Apple bejelentette az 1080p, azaz a Full HD tartalmak megjelenését az iTunes áruházban. A Full HD felbontású, azaz 1920×1080-as tartalmakat mostantól már a nagyképernyő televíziókészülékünkről is elérhetjük. Mind a filmek, mind pedig a sorozatok elérhetőek lesznek ezen felbontásban.

Aztán jött az új iPad készülék, mely természetesen megkapta a Retina kijelzőt, a kijelző 2048×1536 pixelfelbontású, így a DPI száma 264. Több, mint 3.1 milliónyi pixel található meg a 9,7″-es kijelzőn, mely méreteiben tehát nem változott. Óriási számok ezek.

Ami pedig mindezt meghajtja az Apple új A5X-es chipje, mely 4x gyorsabb az A5-ös processzornál. A processzorban az A5 jelzés ugyanúgy a duplamagos feldolgozó egységre vonatkozik, míg az X a négymagos grafikai chipre. Nem vicc. Van benne egy 2 magos CPU és egy 4 magos GPU.

Kamerák. A hátsó kamera megkapta a szoftveres képstabilizátort, az iPhone 4S készülékből az 5 lencsés kameramodult. A hátsó kamera amúgy 5MPx-es, és képes a Full HD, tehát az 1080p rögzítésére, teszi mindezt 30 másodperc/képkocka aránnyal. Döbbenet. Az elülső kamerát is fejlesztette az Apple. Az eddigi 640×480-as kamera helyett immár egy Facetime HD kompatibilis kamera vette át.

És ha még mindez nem lenne elég az Apple mostantól a micro-sim kártyahellyel rendelkező változatot nem WiFi+3G-nek, hanem WiFi+4G-nek hívja. De vajon miért? Naná. Az új iPad megkapta a 4G LTE chipet, mellyel – az Apple állítása szerint – akár 70 Mbit/s-os letöltésre is képes a tábla.

Az Apple mérnökei mellett a programozók is megdolgoznak a pénzükért. Az Apple frissítette az iWork programcsaládot, a Pages, Numbers és a Keynote megkapja a Retina felbontásokat. Akik már megvásárolták azok számára díjmentes a frissítés, amúgy még mindig 7,99€ darabja.

Az iLife szoftvercsaládból eddig csak az iMovie és a GarageBand volt elérhető, melyek szintén frissítést kaptak. Ezek mellett viszont érkezik az iPhoto, mely a nemrég megjelent Photoshop Touch-nak mutathat fityiszt ugyanis nagyságrendekkel jobbnak, szebbnek és átgondoltabbnak tűnik a felépítése. Aki képszerkesztőre vágyik 3,99€-t meg is vásárolhatja.

A pletykaként elterjedt iPad Care-t is biztosítja már az Apple, így plusz díj ellenében védhetjük az külső sérülésektől is a táblagépünk. (Egyelőre nem tisztázott, hogy ilyen Magyarországon lesz-e.)

Szoftveresen újdonság még a diktálás funkció is, mely tulajdonképpen mondhatnánk, hogy csupán a Siri lebutított változata. És valóban. Csak szöveget tudunk diktálni vele az arra alkalmas appokban, azaz mindenütt, ahol használhatjuk a billentyűzetet (magyar nyelv nem támogatott).

Az Apple a harmadik generációs iPad árait szerencsére nem változtatta, egyedüli újdonság, hogy megmarad a kínálatban az iPad 2 16GB-os WiFi és WiFi+3G változata, melyek árát a cupertinói cég 100$-al mérsékelte.

Az új iPad 2012. március 16-án pénteken debütál az alábbi országokban: USA, Kanada, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, Svájc, Japán, Hong Kong, Szingapúr és Ausztrália. Jó hír, hogy egy héttel rá, 2012. március 23-án, szintén pénteki napon Magyarországon is megvásárolható lesz az új táblagép.

Aki érdekelnek az újdonságok tekintse meg a fenti videót valamint iratkozzon fel az iStyle értesítőjére, hogy a lehető leghamarabb mindent megtudhasson az új táblagépről. Árakat, pontos időpontokat, stb.

Még egyszer köszönjük mindenkinek aki bennünket választott és részt vett a Live.ihungary.hu (visszaolvasható a live adás feedje) élő oldalán és hozzászólásával emelte az amúgy sem gyenge este színvonalát.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

9 hozzászólás

  1. Jani - 2012.03.08. 09:23

    Nem hiszem el, hogy képesek vagytok áradozni az “Új iPad”-ről.

    Már az iPhone 4S és az iPad 2 esetében is lehetett érezni, hogy nagy újítások nem lesznek már a cégnél. Ehhez kell a több órás keynote? “Mostantól 0,000001 másodperc és nem 0,00001 másodperc kell, hogy elinduljon az Angry Birds, amin amúgy rohadt szépen fognak szállni a madarak. És még 5 megapixeles képez is készíthetsz a barátaidról, akik ámélkodva figyelik, mi van a kezedben. Már ha van kedved egy könyv nagyságú tárggyal fotózni.”

    Remélem, ezentúl az iOS minden frissítését is keynote vezeti be. Alig várom, hogy lássam demoban, hogyan nem keletkezik bug egy bizonyos weblap megnyitásánál a készülékek 1%-ánál.

    Értem én, hogy nekik ezzel jön a pénz, mert így mindenki azt hiszi, hogy ezt instant-get, de valljuk be, az iPhone (mármint az iPhone 4-ig bezárólag) és az első iPad esetében valami értékteremtést is láttunk, új volt, érdekes volt, lényegileg változott. Nagyon szomorú, hogy már nem az innováció, hanem az elsőségi kényszer hajtja az Apple-t.

    Ti, blogként, talán írhatnátok egy kicsit objektívebben is erről, de ti tudjátok, mint ahogy azt is, hogy tényleg annyi feature van-e ebben, hogy külön bejegyzés kell mindegyikről.

    • DrJuris - 2012.03.08. 13:44

      Ezzel nem értek egyet…mondom ezt úgy, hogy szerintem az iPad már tényleg luxuscikk, volt iPad 1-em és 2-m is, de második gépnek és táblagépnek én Asus Transformert használok.
      Igazaból az a gond, hogy elkényelmesített az Apple…komolyan, Neked mi lenne az a “feature”, amire azt mondanád, hogy na? Mire ez a telhetetlenség….basszus retina kijelző, iOS, full HD tartalom, kamera stb. Mi kell emellé egy táblagépbe, egyszerűen fantasztikus, hogy egyáltalán ezt megcsinálták. Különösen azért örülök ennek, mert – mivel iPhone 4-em van – biztos, hogy ha nagyobb kijelző lesz az iPhone 5-ben, vagy ezek után csak az ÚJ iPhone-ban (:D), marad retina kijelző, ott lesz az A5X, érdemes lesz sorba állni. Lényeg a lényeg, kicsit próbáljuk már meg megbecsülni ezeket az eredményeket!

      • Jani - 2012.03.08. 17:15

        Nem azt mondom, hogy nem teljesítmény, csupán azt, hogy ne kreáljunk már körülette ekkora hype-ot, keynote-okkal és minden egyébbel, mert “ilyet még nem látott a világ”.

        Mi lenne, ha minden Mac processzorcsere idején órákig dícsérnék, hogy még gyorsabb lett?

        Hogy érted, hogy elkényelmesített az Apple? Nem azért veszem meg a dolgait, mert az kihívás nekem… Megveszem, ha szükséges tanuláshoz/munkához, de nem ájulok el, mert retina display van az eddigi helyett az ipadben.

        Azért ne köszönjük meg az Apple-nek, hogy elhozta nekünk a csodát.

        • iMike - 2012.03.08. 17:46

          Az iPad tudtommal nem Mac,nem több ágú termék,csak egyetlen egy,és én sem értek veled egyet. Nagyon jó volt az egész keynote,és ilyet TÉNYLEG NEM LÁTOTT A VILÁG. Ez a helyzet. És én nem tudnám nélküle elképzelni a világot,ezek előtt,és után sem. És ha nem tetszett,ne nézz több keynotet.

  2. Jani - 2012.03.08. 23:24

    Ok.

  3. Ludo - 2012.03.09. 08:20

    Az egy kérdés, hogy mennyire van szükség ilyen kijelzőre mennyire nincs. Az biztos hogy marha nagy teljesítményt és energiát megzabál egy ilyen kijelző amit lehetne másra is használni. Az apple behozta ezt a retina kijelzőt és most ehez ragaszkodik de szerintem bőven elég lenne a HD 1920 is sőtt.

    A nagy helyzet, hogy ha nincs már akkora előnye az aplenek mint az elején volt és kellett valamit hozni amiben tuti több.
    Egyébként miért nem lehet idén tudni többet azokról a procikról ? A5X két magos és ??? a GPU 4 magos és??? mit is tudnak pontosan ? menyivel jobb az elődnél vagy az asus tarnsformernél?
    Egyébként a cikk szerintem is kicsit túl elfogultnak hat a keynotal nem volt semmi baj megmutatta ami van és vége.

  4. Csaba - 2012.05.26. 15:28

    “Igazaból az a gond, hogy elkényelmesített az Apple…komolyan, Neked mi lenne az a “feature”, amire azt mondanád, hogy na? Mire ez a telhetetlenség….basszus retina kijelző, iOS, full HD tartalom, kamera stb. Mi kell emellé egy táblagépbe, egyszerűen fantasztikus, hogy egyáltalán ezt megcsinálták.”

    1. Memóriakártya foglalat
    2. Bármilyen külső háttértár (flash drive, HDD) csatlakoztatására szolgáló HOST USB portok, mondjuk legyen két darab.
    3. Adobe Flash támogatás.

    Ameddig ezek nincsenek meg, addig számomra az eszköz használhatatlan. Ez megoldható?

  5. Peti - 2012.08.11. 21:50

    1. Minek kell neked memóriakártya foglalat? Ott van a 64 Gb-os verzió…Beletennél egy memókártyát felére lassítani az Ipadet? Ezen kívül rendelhetnéd meg a kártyát 20-30 ezer forintért…

    2. Kényelmes lenne neked egy Pendrival, vagy egy külső merevlemezzel hordozni a 10 inches tabletet?

    3. A flash-t nem véletlenül hagyják ki belőle…Irtózatosan lassú lesz tőle a böngészés és nincs annyi haszna mint amennyi átka. Már alig van olyan honlap ahol a flash elengedhetetlen lenne…Manapság a html 5 van feljövőben, ennek több jövője van.

    Ezt csinálja jól az Apple :)

  6. Karcsi bácsi - 2012.08.16. 22:29

    Peti,
    1.A memóriakártya is egy kiegészítő, nyilván nem erről futtatná a mail klienst vagy a Safarit
    2 pont: te a laptopodat úgy hordozod, hogy benne /rajta van a kiegészítő HDD/SSD/USB? Akkor miért gondolod, hogy más az Ipadját így hordozná?

    3: ennyi éleslátással az Ipadot pont neked találták ki !! Mert biztosan van Amerikában néhány redneck, akinek nem jut eszébe, hogy a külső vinyót kivegye és úgy “sétáljon”…. Mint ahogy neked sem jutott eszedbe ez a “zseniális” megoldás :)

Szólj hozzá Te is!