Az Apple felvásárolta az Anobit vállalatot

KeleMan 2012.01.12. 13:45 Apple, Egyéb 0 db 102

Pár hónapja elterjedt egy pletyka, miszerint az Apple saját flash memóriákat fog tervezni és azokat fogja a készülékeibe helyezni, így sem a Samsung, sem a Toshiba vagy egyéb vállalatoktól nem fog függeni. Nos nem teljesen így, de a pletyka valóra vált. Az Izraelben található Herzliya-i székhelyű Anobit céget megvette az Apple kilóra.

Egyesek szerint közel 500 millió dolláros árat kívánt elérni az Anobit, míg a felvásárlás valójában 390 millió dollárért történt meg. Persze ez sem kevés, függetlenül attól, hogy az Apple-nek óriási tartalékai vannak, viszont mivel a cég eddig is szállított memóriákat az Apple számára, így az lényegesen olcsóbban juthat hozzá majd a NAND alapú memóriamodulokhoz.

Noha az Apple időről-időre felvásárol cégeket, a mostani akvizíció lehetővé tenné, hogy akár új fejlesztőközpontot is nyisson az Apple Izraelben, de ezt az Apple képviselői nem erősítették meg, jóllehet a Microsoftnak, az Intelnek és a Hewlett Packardnak már van központja az országban.

 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!