A Samsung új táblagépe már nem hasonlít túlságosan az iPad készülékre

KeleMan 2012.01.03. 11:35 Apple, iPad 0 db 84

A német bíróság szerint a Samsung Galaxy Tab 10.1-es út, áttervezett táblagépe már nem hasonlít túlságosan az Apple iPad táblagépére, így azt újra lehet árusítani Námetországban. A dél-koreai gyártó előző kiadású tábláját ugyanis az Apple jogi úton betiltatta Németországban.

A tiltást még 2011 szeptemberében kérte az Apple, melyet a bíróság el is fogadott, így a helyi kereskedők levették a boltok polcairól a Samsung tábláját. Az indok az volt, hogy a Galaxy Tab túlságosan is hasonlított az iPad készülékére. A Samsung azonban nem adta fel, annak érdekében, hogy a német piacon újra árusíthassa a táblagépet, kifejezetten egy, a német piacra szánt modellel rukkoltak elő a tízcolos tabletből.

Az Apple és a Samsung közötti szabadalomsértési perben a düsseldorfi bíróság döntött, mely szerint az új készülék immár nem sérti az Apple szellemi tulajdonát, így az mostantól árusítható a németországi boltokban. Az indoklásban az szerepelt, hogy az új tábla formaterve már jelentősen eltér az iPad táblagéptől.

Az Apple persze a 10.1N nevű modellel sincs kibékülve, függetlenül az új dizájntól, így a bíróságot arra kérték, hogy tiltassa be ezen modell árusítását is, de ezt a bíróság visszautasította, így a Samsung számára végre kedvező döntés is született. Végleges ítélet azonban még nincs, az csak 2012. február 9-re várható -írta meg a Reuters hírügynökség.

Németország mellett az Apple Ausztráliában is perelte a dél-koreaiak tábláját, de ott a Samsung ügyvédei végül sikeresen elérték, hogy feloldják az árusításra vonatkozó tiltást.

Amúgy a fenti kép alján látható az eredeti modell, míg a kép tetején az új modell szerepel. Szerintem is óriási a különbség. Szerintetek is?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!