iPhone 4S: minek frissíteni ha nem látja senki a különbséget?

Helme 2011.10.05. 15:36 Apple, Egyéb, iPhone 19 hozzászólás 565

Tegnap elég keserű szájízzel hagytuk ott a Szifon.com főhadiszállását, ugyanis nem jelentették be az iPhone 5-öt csupán a 4S-t. Bár voltak apróbb jelek, igazából senki nem vette komolyan, pedig mi is a konferencia előtt írtunk arról, hogy nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni: az iPhone 5 valóban létezik.

Az iPhone 4S itt van, sokat tud, felnőtt a vetélytársakhoz, azonban az Apple most főként a saját felhasználóival szúrt ki: a fanatikusokat nem sikerült kielégíteni. És akkor finoman fogalmaztunk. A tegnapi livestream után is lehetett látni, hogy az emberek mennyire csalódottak, egyáltalán nem ezt várták. Az iPhone 4S azokat fogja megcélozni, akik a 3GS-ről szeretnének váltatni felfelé.

A legtöbb iPhone 4 tulajdonos inkább kivár: ők még mindig bíznak abban, hogy a következő év elején bejelentik az iPhone 5-öt. Senki nem akar egy-két évet úgy aláírni a mobilszolgáltatóknál, hogy benne van a levegőben egy következő generáció megjelenése.

Az iPhone tulajdonosok szeretnek villogni a készülékkel, hiszen az emberek még most is megnézik, egyfajta státusszimbólummá vált, azonban nincs meg a legtöbb felhasználóban az, hogy a másik gyártó termékét kényszeresen leminősítsék, csupán úgy gondolják, hogy ennél jobb termék jelen pillanatban nincs a piacon.

Nem sznobizmus, ragaszkodás a legjobbhoz. Azonban a Mashable egészen addig ment, hogy feltette a kérdést: minek frissíteni most, ha nem látja senki a különbséget? Hiszen nem lehet megmondani, hogy iPhone 4 vagy 4S, a legtöbb program pedig most is gyors. Azoknak a régi 4-es tulajdonosoknak lehetett volna potenciális termék, akik valóban csak azért veszik meg, hogy elmondhassák: én megengedhetem magamnak. De mivel nincs design különbség, így senki nem fog rájönni arra, hogy bizony ez már a turbósított széria.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

19 hozzászólás

  1. Puru - 2011.10.05. 16:03

    Én attól félek, hogy az iOS5 sokkal lassabb lesz 4-esen, mint a 4S-en. Akár tudatosan is :(

  2. st0nE - 2011.10.05. 16:06

    En nagyon keszultem ra hogy megveszem… de sajnos a tegnapi bizony hideg zuhany volt… 1 dologban bizok talan ha beviszem a telom es azt mondjak hogy 200 Fontert kicserelik az ujra a regit meg beveszik max akkor:( de 700 fontot biztos nem fizetek erte mert ennyivel nekem nem nyujt tobbet:( talan veszek egy ipadet vigasztalaskeppen:)

    Meg 1 kerdes fogalmazodott meg bennem amin elgondolkodtam.. mit csinaltak 14 honapig? szerintem dolgoztak dolgoznak az 5on csak valami gixer lehet es jott a B terv akkor toljuk a 4s-t… de ez sosem fog kiderulni vagy igen:)
    Szep napot nektek!

    • Horititi - 2011.10.05. 16:46

      Lehet ez a Samu-s ügy zavart be… Nekem is ez volt egyébként az első gondolatom.

      • Voroda - 2011.10.05. 21:23

        heló szerintem is a samsung a probléma lehet hogy azért lessz most a 4s
        mert nem akartak kockáztatni hogy nehogy az ötöst tiltsák be

    • ollo - 2011.10.07. 17:10

      Az is elképzelhető, hogy fejlesztenek fejlesztenek, ezt is bele akarják rakni, meg azt is, és még azt is, csak még nem megfelelő a technológia?!?!?!

  3. Akos Peter - 2011.10.05. 16:07

    Kérdésem lenne az iclouddal kapcsolatban: Feltettem ma az ios5 gm verziót ,fut minden rendesen,csak azt nem értem hogy hova szinkronizálja a gépemen pl a fényképeket mert az itunes-on belül nem találtam semmit.
    Windows7 et és itunes beta7-et használok.

  4. Horititi - 2011.10.05. 16:42

    A 3GS-nél ugyanez volt a reakció (na jó, majdnem). Az a poén, hogy ha dizájnt váltott volna az Apple, és a belsőségen alig – vagy csak ami szükséges – senki sem lázadna. Olyan ez, mint mikor a kedvenc focicsapatod nem teljesít… Pedig ha jobban megnézzük, nagyon is. A specifikációk önmagukért beszélnek. Kézben meg még jobban le fog jönni. Maga a 4-es is alázott rendesen, és kevés olyan készülék van a piacon, ami versenyképes lenne vele, op. rendszerben meg egyik sem (szerintem). Akinek dizájn kell, vagy villantani akar, az vegyen olyan bumpert vagy tokot, amivel lehet. Speciel nekem a használhatóság legalább annyira fontos. Nekem sem a kedvenc forma az, ami most van, de hát… Sok sok ima az Apple Istenekhez, és hátha előjönnek az újdonsággal is. Jövő év elején kizárt, hogy legyen 5-ös. Üzletileg nagy hiba lenne… bár örülnénk neki.
    Az a furcsa, hogy aki az Apple-ből él, az is fikázta tegnap a KN alatt… olykor keményen… Nos… Lojalitás ide – lojalitás oda, én nem szívesen vásárolnék ilyentől semmit. Gondold el… bemész megvenni a cuccot, és lehordják azt, ami egyébként szuper, csak éppen nem olyan a formája… Hm…

    • bence - 2011.10.05. 17:09

      xms?: D

  5. Ac Petya - 2011.10.05. 17:24

    Szerintem egy évnél hamarabb nem fog új iPhone kijönni, mint ahogy sokan azt hiszik… Már csak azért se mert ha igazán belegondoltok, ha kijönne egy új modell tegyük fel IPhone 5, akkor mit tennének a belsejébe, ugyanazt mint a 4S-nek??? Vagy ha nem akkor mégis mivel szerelnék fel ami überelni tudná a jelenlegi új iPhone 4S-t? Az új külsőn kívűl semmit nem tudnának fejleszteni szerintem, csak 1-2 nagyon apróságot… Szóval erről ennyit legalábbis szerintem.

    Egyébként meg a tegnapi live! közvetítésnek nagyon örültem és köszönöm az iphonehungary csapatának és mind azoknak akik segédkeztek a live másodpercenkénit közvetítésében!

    Az iPhone 4S-ről meg annyit hogy én tuti megveszem, és szerintem már nem azért de hülyeség amit leirtatok hogy “iPhone 4S: minek frissíteni ha nem látja senki a különbséget?” stb… Szerintem senki se azért vesz iPhone-t hogy mutogassa “vagánykodjon vele”, hanem mert hihetetlenül durva hogy miket tud a készülék.
    Én azért fogom megvenni az új iPhone 4S-t pl mert én nagyon örülök a 8 mp s kamerának, a FULL HD videó felvételnek, és még annak is hogy nem változott a külső design stb.. nekem nagyon tetszik minden újítás az A5 ről még nem is beszélve.

  6. A-tom I - 2011.10.05. 19:08

    Apró csalódás de semmi más. Az Apple dolgozói sem Istenek, vagy UFÓ-k, hogy olyan megoldásokkal rukkoljanak elő amihez még idő kell- a 6-os lehet, hogy dimenziókat kéne, hogy megnyisson…stb? Én megveszem az biztos és a 4 ről fogok válatni.Szerintem most ez a legjobb , legkorszerűbb és ha semmi mást nem tesztek, mint beütitek a keresőbe, hogy pl. Rolex látni fogjátok, hogy “elavult”-nak számító kb. 50 éves formák tarolnak, mert sokkal jobb és szebb nem létezik.

  7. Kartacs - 2011.10.05. 20:26

    “Hiszen nem lehet megmondani, hogy iPhone 4 vagy 4S,”
    Ez akkora hülyeség…. miért anno a 3G és a 3Gs között meglehetett, volt desing különbség? SEMMI… akkor miről beszélünk? :) Ott is csak a hátoldalon lévő “S” betűről lehetett tudni.
    Siránkozás csak…

  8. Street - 2011.10.05. 20:40

    Szerintem nem is igazán az a baj h nem iphone5 lett (bár sajnálom), hanem h mindegyik iphone-ban ekkora kijelző volt-van, amikor már a 4inches simán elkellne, plusz eddig az iphone mindig a csúcskategória top telefon volt, most pedig csak beérte a jelenlegi top-ot.

  9. Vendég - 2011.10.05. 21:06

    Fura dolog ez a marketing. Ha belegondoltok a vas azért változott elég jelentősen: processzor, kamera, mindenhol használható hálózati chip. Mit is kellett volna még belerakni? A neten terjedő sok “hülyeség” közül valamit, pl.: lézer klaviatúra stb. ?
    Ha az Apple iphone 5-nek hívná, most minden fanyalgó rohanna megvennni, csak azért mert ez újabb típus, és nem csak egy facelift.
    Erről a Dacia és a Renault jut az eszembe. Ha a Magyarországon árult Daciákat Renault néven hoznák forgalomba (mint ahogy a világon több helyen is), akkor idehaza sem fanyalogna senki, és sokkal nagyobb számban tudnák értékesíteni (hiszen több Renault típusból legózták össze, azaz a minőség már nem a régi Dacia).

  10. Hoodr - 2011.10.05. 21:31

    nem az a gáz, hogy nem újítottak designben, tényleg a világ legszebb telefonja szerintem, nem látom hova lehetne szépíteni rajta, de így most az 1gh-z dualcore-al és 8mpx cam-al tényleg mást nem csinált csak hardverben felzárkózott az androidhoz és egy csúcskategóriás apple telefontól nem azt várjuk szerintem, hogy nagyjából tartsa a lépést az androiddal.. egy 1.2-es vagy 1.5ös dualcore 4es kijelzőn 324 vagy 326ppi(nemtom mmennyi most hirtelen a 4es) mellett pl sokkal elfogadhatóbb lenne szerintem. és nem kéne hozzá designt váltani, csak ahogy az a terveken meg fantáziálgatásokon látszódott, lefaragni az aljából, a széléből esetleg kicsit nagyobb stb.. illetve ha már beletették azokat a multitouchos gesture izéket akkor minek van 1cm-s sáv kihagyva a homegombnak? ennyit változtattak volna és mindenki happy lenne mert kaptunk egy új csúcstelefont

  11. Hoodr - 2011.10.05. 21:34

    amúgy, csak én éreztem úgy, hogy nagyon rájátszottak arra, hogy lesz 5ös? ahogy először mondták, majd kiírták a képernyőre, hogy “The most amazing iphone yet…” (YET!!!)és utána megjelent egy nagy 5ös, szinte remegtem itthon, annyira egyértelmű volt, hogy ez az a pont ahol bejelentik az iphone5öt, ami az új csúcs lesz.. nem értem, mintha magukat égették volna..

  12. Kukac - 2011.10.05. 22:11

    a probléma a következő.
    szar az aku kapacitás.
    mindennap tölteni kell ezt a fost.
    érdekes módon szerintem rajtam kívül, azért másnak is szaggat már a telefon.
    egy evvel ezelőtt ezbnem így volt.
    azóta tele szemetelte magát? vagy miért ennyire gyenge?
    a legfontosabb dolgokon nem javítanak.
    majd az időn xbe talán

  13. Street - 2011.10.05. 23:06

    Teljesen egyetértek Hoodr-el, az apple-felé nagyobbak az elvárások, mintsem h felzárkózzanak a többijez. Hiszen így hogyafaszba merik sokkal drágábban adni majd mint a többit??? Eddig ugye kifizettük azt, hogy apple, és nem sokkal de mindig előrébb járt a tőbbinél, és ezt meg kellett fizetni (prestige kérdés).:
    Ha nekem van vmiből a legjobb, akkor had mondjam meg h mennyivel kérek többet érte, akinek a legjobb kell, az fizesse ki..
    De kéremszépen mostmár csúnyán elvesztette azt az előnyét ami volt, sőt már inkább hátrányban van.

    • Kristofka12 - 2011.10.06. 17:30

      sajna :S

      • Folber - 2011.10.07. 17:47

        És ezt a keletkező és folyamatosan növekvő hátrányt már nehéz lenne ledolgozni. Ezt hozza az a helyzet, ha a gyártás, illetve az alkatrész gyártás a konkurencia kezében van.
        Az ismert tragikus haláleset sem segíti a céget. Természetesen nem lehet leírni őket, de azt a hegemóniát, amit az elmúlt években kiharcoltak, el kell lassan felejteni.
        A kérdés az, mennyire lassan!!!

Szólj hozzá Te is!