Vírusos iPhone 5 email terjed a neten

Helme 2011.10.04. 09:52 Apple, iPhone 1 db 444

Annyira be vagyunk zsongva, mint a hat éves kisgyerekek, várjuk a Megváltót az iPhone 5 személyében. Azonban néhányan a hatalmas hype-ot rossz célokra igyekeznek fordítani, s kárt akarnak okozni a gyanútlan felhasználóknak. A Hackerek ismételten beindultak és létrehoztak egy ál-emailt, amelyben az áll, hogy számos információt megtudhatunk az új iPhone 5-ról.

Abban a tekintetben különösen érdekes, hogy a feladónak, egy apple.com-os címet állítottak be, így akár többen is beleeshettek a csapdába. A hírben az olvasható, hogy megjelent az új iPhone 5 S (bár nem tudjuk, hogy miért pont S, talán a 4S kombinálva az 5-tel), ez pedig egy hivatalos levél. Bár elsőre le lehet szűrni, hogy valami nincsen rendben, ugyanis legalább egy 1,5 éves koncepciótervet csatoltak az üzenethez.

Az abszurd humor azonban az, hogy Windows-specifikus vírus kapcsolódik a levélhez, ami a tapasztalatok szerint a MAC gépekben egyáltalán nem tesz kárt. Több mint valószínű, hogy valami unatkozó gimnazista készítette a levelet. Ugyanis egy 2008-ban publikált vírusról van szó, amit a legtöbb irtó már képes felismerni. A Sophos szerint a Mal/Zapchas-A aktiválódik.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

  1. IMike - 2011.10.04. 12:06

    Szerencsétlen. Nem hogy buzogna úgy mint én,és nézegetném a blogokat óránként 10x hogy mi a helyzet…erre egy gagyi már ismert vírust kreál…: D WINRE : D

Szólj hozzá Te is!