Itt a magyar iTunes Music Store: megváltoztathat mindent

Helme 2011.09.28. 20:20 Apple, iPhone 3 hozzászólás 1 090

Tegnapi Népszabadságos témafelvetéseknél a tech/tud rovatvezetőm megjegyezte, hogy az Apple Online Store indulása kicsit reklámszagú, így nem biztos, hogy írni kéne róla az újságba, mikor kijön az új iPhone. Erre egyből rávágtam, hogy bár valóban tűnhet annak, mégis túlmutat ezen, hiszen ezáltal vált bizonyítottá: komolyan foglalkozik Magyarországgal az Apple, így hamarosan indulhat az iTunes Store.

A hiedelmekkel ellentétben nem a jogvédő szervezetek fúrták meg korábban a bevezetést, hanem a vállalat nem szerette volna hazánkban elindítani a szolgáltatást – az Appleblogos srácok ennek már 2009-ben utánajártak.

Több, mint másfél éve lehetne nálunk magyar iTunes Music Store, hiszen az Európai Unió nagyon szorgalmazta azt, hogy különféle szolgáltatások az összes tagországokban ugyanolyan mértékben lehessenek elérhetőek. Ennek első lépése a pán-európai licensz-megállapodás aláírása volt, ami már rég megtörtént. Ekkor azt hittük, hogy eljött a Kánaán, végre olcsón, jó minőségben vehetünk zenéket mindenféle trükközés nélkül. Ahha, maximum álmunkban.

Aztán elindult valami idén, gyorsan jött az iPad 2, magyar nyelvi támogatást kapott a Lion, illetve megnyitott az Apple Online Store. Ezek után teljesen egyértelművé vált, hogy nem fognak itt megállni, jönni fog az iTunes Music Store, bár személy szerint nem gondoltam volna, hogy ilyen korán.

A MacRumors arról számolt be  mai nap folyamán, hogy Magyarországon is elindulhat a szolgáltatás. A forrás a lengyel Rzeczpospolita, ahol belsős informátorra hivatkozva árulták el, hogy Csehország Lengyelország és Magyarország az a három terület, ahol biztosan bevezetik. Ennek örömére ma kegyetlenül berúgunk.

Azért még csak pletyka szinten kezelje mindenki a dolgot, bár egyre több jel mutat arra: nem kamu dologgal állunk szemben. Plastik Józsi új blogján egy felhasználó jelezte, hogy bizony változtak a felhasználási feltételek. Jövőhéten minden kiderül. A témában nem ez az utolsó cikkünk, akit érdekel a téma tartson velünk az elkövetkezendő napokban.

UPDATE: ITT VAN MEGÉRKEZETT!!!! 

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

3 hozzászólás

  1. Imre Kovács - 2011.09.28. 20:26

    én is az előbb fogadtam el az új felhasználási feltételt

    • mikes - 2011.09.28. 22:03

      Rzeczpospolita lesz az…

  2. Imre Kovács - 2011.09.28. 23:15

    hát ha jól láttam már mintha elérhető lenne a vásárlás :P

Szólj hozzá Te is!