Forrásunk jelenti: nálunk is megjelenhet idén az iPhone 5

Helme 2011.08.25. 16:04 Apple, iPhone 7 hozzászólás 265

Azt már sejtjük, hogy az iPhone 5 (vagy hívják bárhogy) érkezni fog, csak azt nem tudjuk, hogy mikor. Bár több forrás megerősítette a közelgő bejelentést, pontos információval még senki sem szolgált. Márpedig nekünk magyaroknak nagyon fontos lenne tudni a dátumot, hiszen mi nem tartozunk bele az első körbe. Éppen ezért kérdezgettünk kicsit.

“A magyar T-Mobile jelen pillanatban nem tud sokat, mindenki vár, de kétségtelenül ez lesz a cégnél a egyik legjelentősebb esemény az évben” – kezdte a magentás vállalatnál dolgozó forrásunk.

Állítása szerint nagyon fontos a bejelentési dátum, de a felsővezetők úgy kalkulálnak, hogy idén mindenképpen kihozza az Apple a piacra az új telefont.

(x)Hirdetés
(x)Hirdetés

Mint elmondta az Apple-nek nem Magyarország a fő kereskedelmi központ, de jól megfigyelhető, hogy a hazai képviselet hátulról elég jól mozgatja a szálakat, hiszen az iPad 2 is gyorsan elérhető volt nálunk, illetve a Lion operációs rendszer hivatalosan beszél magyarul, ami nem kis előrelépésnek számít.

“Egy esetleges szeptemberi bejelentés és október eleji megjelenés mindenkinek kedvezne. Így lenne esély arra, hogy még karácsony előtt elkezdődjön itthon is a termék forgalmazása. Meg lehetne oldani, hogy fel legyen készítve a csapat, illetve minden kritériumot lehetne teljesíteni december közepéig. Mivel nincsen még semmilyen konkrét információ, így mindez csak spekuláció, elképzelhető az is, (bár elég kicsi a valószínűsége – a szerk.) hogy nem jön új telefon egyáltalán” – tette hozzá.

Várhatóan hazánknak nem kell majd nagyon sokat várni az iPhone-ra. Felhívta arra is a figyelmet, hogy az Apple-nek érdeke még karácsony előtt eljuttatni az összes országba az új iPhone-t, mivel ebben az időszakban adnak el a legtöbbet a statisztikák alapján. (Bár hozzátehetjük, hogy a T-Mobile-nál még karácsonykor is várólista volt tavaly, így az emberek csak szerettek volna vásárolni.)

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

7 hozzászólás

  1. matty11 - 2011.08.25. 17:05
  2. 66666 - 2011.08.25. 18:59

    Azt is lehet látni, hogy et egy gusztustalan tmobil reklámozó oldal!!!!
    Fujjj levele!!!

    • KeleMan - 2011.08.25. 19:05

      666666: Ebben nem értek egyet veled, ugyanúgy leírjuk a Vodás dolgokat is, sőt ha a Telenornál lenne, azt is.

  3. smschamp - 2011.08.25. 20:21

    KIS OFF: Egy speciális kérdéssel fordulok felétek, ti áldott mindentudók :-)

    Iphone 4-el rendelkezem. Az iTunesben be van állítva, hogy a google kontaktokat szinkronizálja.
    A telefonomon így van a kontaktoknál egy “összes a MAC gépemről” nevezetű valamint egy Exchange fülön belül lévő: “Contacts”.

    Kérdésem a következő: Némely kontaktomnál a név mezőbe belépve, az illető fényképét látom. Hogy hogyan, arról fogalmam sincs. Gondoltam azért, mivel be van írva az az email címe amit a facebookon illetve a google+-on (gmailen) használ. S ott ugye fénykép is van hozzá feltöltve.
    Viszont ez a teóriám megdőlni látszik, mivel nem mindenkinél mutatja a fényképet, akinél ezen elv szerint kéne…
    Mi több: barátnőm 3gs-énél is beállítottam az iTunes-be, hogyy szinkronizálja a google címjegyzékét és sajna neki egyetlen kontaktnál sem jelenik meg fénykép!

    Srácok! Mi befolyásolja ezt? Illetve mitől függ, hogy van-e fénykép, ha van, mikor és miért jelenik meg? Egyszerűen nem tudok rájönni, már a netet is felforgattam ez ügyben, de nem találtam semmit…

    Köszönöm a válaszokat!

  4. KeleMan - 2011.08.25. 20:36

    smschamp: Én is így használom, ha Google Contact fülön van beállítva kép az e-mail címekhez, akkor azt beszinkronizálja. Legalábbis én ezt vettem észre. Viszont én létrehoztam egy külön mappát a fényképekhez Kontaktok néven (kb. 45 db), majd szinkronizáltam azt. Akik gyakrabban hívnak azokhoz beállítottam magában az iPhone-ban a hívó fél fényképét. Ráálsz a kontaktra, majd szerkesztés és “Fénykép hozzáadása”.

  5. smschamp - 2011.08.25. 20:49

    KeleMan! Hát nem tudom, nekem a google Contacthoz hozzá van adva fényképem és a csajomnak nem jelenik meg semmi a névjegyemnél. Nekem meg megjelenik az övé, amióta létrehozta a google+ fiókját. De hát nekem is ott a fénykép, akkor neki miért nem jelenik meg?
    Kicsit átláthatatlan nekem ez a rendszer pedig próbálok rájönni…

  6. ddd - 2011.08.27. 16:39

    Hello!

    Szerintetek megeri-e a heten venni egy iphone 4-es keszuleket(t-mobile-ban), vagy jobb egy kicsit varni a kovetkezore?:)

Szólj hozzá Te is!