Megállapodott az Apple és a Nokia!

KeleMan 2011.06.14. 20:41 Apple, Egyéb, iPad, iPhone 7 hozzászólás 181

Szép kis történet zárult le a napokban. Még 2009 októberében, a finn mobiltelefonokat gyártó Nokia beperelte az Apple-t. A vád szerint az Apple 10 db olyan mobilkommunikációs technológiai (főleg GSM és UMTS hálózatra vonatkozó) szabadalmat sért, melyek után a Nokiának nem fizet jogdíjat.

A Nokia hivatalos álláspontja szerint, noha az Apple-t többször is megkeresték, az nem volt hajlandó a szabadalmak után jogdíjakat fizetni.

“Az Apple azzal, hogy nem fogadja el a Nokia szellemi tulajdonának használatára vonatkozó feltételeket, ingyen akar élősködni a Nokia invencióin” – fejtette ki Ilkka Rahnasto, a finn vállalat vezető jogásza a New York Times-nak még 2009-ben.

Természetesen az Apple viszontkeresettel élt, de ezt a finnek nem hagyták annyiban. A Nokia újabb pert akasztott a cupertinói cég nyakába, melyben ismét 7 olyan szabadalmat sorolt fel, amelyeket az Apple jogtalanul használ. A finnek akkor már az ITC-hez (International Trade Commission) fordultak. Az amerikai székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Bizottságtól várták a finnek, hogy ugyan nézzen már az Apple körmére.

Persze már akkor lehetett tudni, hogy nem lesz gyors lefolyású az ítélethozatal. 2010 év elején, az iPad megjelenésével a Nokia ismét egy keresetet adott be, amolyan “nem felejtünk” címszóval. Nyilván érthető a Nokia álláspontja is, hiszen állításuk szerint az elmúlt 2 évtizedben közel 43 milliárd eurót fordítottak a mobiltávközlési technikák kutatására és fejlesztésére.

A várakozásnak immár tehát vége, a napokban az Apple és a Nokia peren kívüli megegyezéssel zárta le a közel 2 éves szabadalmi vitát. A megállapodás értelmében a Nokia egy egyszeri nagyobb összeget kap és a licenc díjak idő és forgalomarányos megfizetése után az Apple részére bocsát bizonyos szabadalmakat. Az összegekről és a szabadalmakról persze nem szól a fáma, mind a Nokia, mind pedig az Apple üzleti titokra hivatkoznak.

A Nokia vezérigazgatója, Stephen Elop mindenesetre hozzátette a megállapodásról szóló közleményben az alábbiakat, mely végre lezárja a két cég közötti szabadalmi vitákat.

“Nagyon örülünk annak, hogy az Apple csatlakozott a Nokia-licencpartnerek bővülő táborához.”

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

7 hozzászólás

  1. 14bob88 - 2011.06.14. 23:59

    Már csak az kéne, hogy a Nokia a saját szabadalmait használva piacra dobjon egy használható készüléket.:D

    • KeleMan - 2011.06.15. 01:20

      14bob88: Úúúúhhh, ez erős volt, de talált! :D

  2. JamesS - 2011.06.15. 00:57

    ne kívánj túl sokat :)

  3. andrew218 - 2011.06.15. 10:48

    szerintem szep csendben ok is appelt hasznalnak:)

  4. Kun Ád&aacute - 2011.06.17. 16:07

    A nokia legalább gyárt egyéni telefonokat :D mért jó az hogy mindenkinek ugyan az a szarja van. eddig az összes Iphone genereció egy-egy darabját össze törem mert az Itoons felbaszta az agyamat most egy 7 éves nokiát használok és kurva jó hol fog egy Apple ennyit birni xD

  5. JamesS - 2011.06.17. 23:48

    kicsit off, de szép kis akciók vannak megint hétvégére

    Firemint és Gameloft leárazások az App Store-ban

Szólj hozzá Te is!