Újabb per, ezúttal az iCloud név miatt…

KeleMan 2011.06.12. 20:46 Apple, Egyéb 6 hozzászólás 160

Már megszokhattuk, ha az Apple egy új, forradalmi terméket vagy szolgáltatást vezet be a piacra, akkor mindig akad valaki, aki bepereli őket. Ezúttal az iCloud Communications nevű vállalat vette fel a kesztyűt, és írta meg a 16 oldalas beadványt. A cég nem kevesebbet állít, mintsem az Apple az iCloud felhőalapú szolgáltatásával rontja az iCloud Communications üzletét. A vállalat ugyan hasonló szolgáltatásokat biztosít, mint az Apple, de nyilvánvalóan ég és föld a különbség, persze a jogsértés ebben az esetben még így is fennállhat.

A vádiratban többek között szerepel, hogy az Apple, az iCloud név bevezetésével hatalmas veszteségeket okoz a vállalatnak. A jogászok azonban még tovább mentek és azt állítják, hogy a 2005-ben elnevezett iCloud nevet nem véletlenül adta a felperes, hiszen az Apple nem birtokolhat mindent, ami “i”. További névlopásokra is kitér a dokumentum, például utaltak az Apple névre, mint olyan, amit a The Beatles nevű zenekar akkori kiadójától oroztak el, de a Mighty Mouse nevet is egy rajzfilmből nyúlták.

Az iCloud Communications a továbbiakban szeretné elérni, hogy az Apple hagyjon fel a jogsértő tevékenységével, valamint minden, a promócióhoz és a szolgáltatás bevezetéséhez használt anyagot semmisítsen meg.

Szerintetek megszűnik e miatt a felhő? (Bocsánat, költői kérdés volt.)

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

6 hozzászólás

  1. w1ret4p - 2011.06.12. 22:55

    Szerintem ha minden kötél szakad, 1 az 1-ben felfogja vásárolni a konkurenciát és akkor nem lesz aki pereljen.

    • KeleMan - 2011.06.12. 23:30

      w1ret4p: Igen, vélhetően ez lesz.

  2. Adam - 2011.06.12. 23:49

    az apple egyre szánalmasabb már, amiket csinál borzasztó…

  3. JamesS - 2011.06.13. 09:43

    Adam: miért is?

    nem az Apple perelt, hanem őt a név miatt

  4. tzs007 - 2011.06.13. 21:38

    azért az vicces, hogy az Applet perelik egy olyan betű miatt amit ők hoztak be a köztudatba… az "i" egyértelműen Apple eredetű, amit boldog boldogtalan elkezdett másolni mert ettől eladhatóbb a terméke, és most ezzel perelnek vissza. csodálatos…

    • KeleMan - 2011.06.13. 22:57

      tzs007: Na ja, pedig anno az "i" betű nem is Steve Jobs ötlete volt, nem is örült neki.

Szólj hozzá Te is!