A Sony sem tudja kikerülni: iPhone-ra fejleszt a nipponi cég

Helme 2010.12.19. 12:23 iPhone, Programok 4 hozzászólás 219

A Sony számtalanszor hangoztatta mindenféle fórumon, hogy az iPhone soha nem lesz képes pótolni a Playstation termékeket, ugyanis az Apple gyártmánya csupán egy telefon, míg a japán óriás produktumai maga a játék. Alapjában véve soha nem volt rossz hangulat a két cég között, de amikor egymáshoz kezdték el hasonlítani szórakozás szempontból a vállalatok alkotásait, kialakult egy egészséges versenyhelyzet. Észérvekkel – és csak néha pocskondiázással – akarták meggyőzni a vásárlókat arról az álláspontról miszerint: Az iPhone a jelen és a jövő kézikonzolja. Persze az egyik mellette, míg a másik eme állítás ellen foglalt állást.

Bár az iPhone már beépült a köztudatba, a játékokat készítő fejlesztők még csak bontogatják szárnyaikat, így igazán profi, valódi gémereknek szánt applikációkból sincsen túlságosan sok. Éppen ezért az iPhone még nem váltotta le a PSP-t, de jó úton halad, hogy ezt megtegye.

A Sony egy olyan alkalmazást készít iPhone-ra (és Androidra), amivel be tudunk lépni a PSN-es profilunkra. Természetesen Home-ot nem lehet elindítani, viszont számos más dolgot tudunk csinálni. Megnézhetjük az eddig megszerzett trófeáinkat, megnézhetjük, hogy barátaink mivel foglalatoskodnak, valamint kutakodhatunk a legújabb játékok között.

Ezenkívül olvashatóak lesznek a hivatalos Playstation blog bejegyzései, amit megoszthatunk Facebook-on, vagy Twitteren. Természetesen nem csak ezek az a funkciók lesznek elérhetőek az app-ben, de a teljes funkciólistára még egy kicsit várni kell.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

4 hozzászólás

  1. Marcellus - 2010.12.20. 16:07

    Hát, én már fél éve iPhone-tulaj vagyok és szerintem teljesen felesleges PSP-re beruházni, ugyanis az iPhone-ra vannak bombasztikus játékok… A PvZ, a Cut the Rope, az Angry Birds, vagy a Real Racing legalábbis nyerő nálam.

  2. 14bob88 - 2010.12.21. 00:37

    Marcellus igazad van. Emellett az új Infinity Blade, vagy egy régebbi Prince of Persia WW (ami a PC-s verzió tökéletes mása).Egyre erősebb lesz az iPhone, egyszerűen csak úgy nevezném, hogy a következő generációs PSP.

  3. Marouf - 2010.12.21. 21:56

    szerintem meg az a legnagyobb különbség hogy ha sonyi vagy kell venned egy pspét és egy sony erricson X10-et de ha apple kapsz egy király iphonet és minden jót :D Boldog karácsonyt!!!

Szólj hozzá Te is!