Exkluzív – Fotel Magazin – ”2010. november 29-én érkezik az új iPhone 4” – Beck György vezérigazgató

KeleMan 2010.11.18. 22:11 Apple, Egyéb, iPhone, Pletykák 92 hozzászólás 498

Egy kedves Olvasónk, Balta hívta fel pár napja a hozzászólásokban figyelmünket egy bizonyos Fotel Magazinra. A magazinról annyit kell tudni, hogy egy kéthavonta megjelenő trendi magazin, mely érdekes, színes, egyedi tartalommal jelenik meg, e mellett pedig a Vodafone céges információi is megtalálhatóak benne. A lapot a Vodafone boltokban lehet ingyenesen elvinni.

Balta azt is elmondta, hogy a borító utáni 3-4. oldalon Beck Györgynek, a Vodafone Magyarország elnök-vezérigazgatójának bevezetőjét olvashatjuk, melyben külön kitér az iPhone 4 bevezetésére Magyarországon. Ebből ragadtunk most ki egy mondatot:

… “Az év számunkra talán legnagyobb eseménye ugyan még várat magára, mindenesetre tény, hogy vállalatunk november 29-től Magyarországon is forgalmazza majd az iPhone 4-et, a világ legvékonyabb okostelefonját, amely a létező legnagyobb felbontású, telefonba épített kijelzővel rendelkezik.” …

Ez eddig rendben is lenne, bár tény, hogy a Vodafone a Facebook oldalán azt a tájékoztatást adta, hogy a hivatalos megjelenési időpontról, tehát a magyarországi bevezetésről ott fogják ügyfeleiket elsőként tájékoztatni. Érdekes, de nemcsak ez.

A történet és az egész Fotel magazinban tett nyilatkozat pikantériája az, hogy a borító utáni 3-4. oldalt, tehát a második lapot – forrásunk szerint – a Vodafone utasítására az üzletekben lévő készletnél ki kellett tépniük az alkalmazottaknak, nehogy “kikerüljön az utcára” és kiderüljön Beck úr kijelentése. Szerencsére olvasónk talált egy olyan helyet, ahol még megtalálható volt a Fotel magazin második oldala is.

3 dolgot tartok elképzelhetőnek. Egy. Ez is csak a marketing része. Kettő. Nem sikerült a megállapodás a Vodafone és az Apple között, ezért csúszik a premier. Három. Eleve az Apple kérte, hogy ez ne tudódjon ki! Ti mit gondoltok? Lesz a Vodafone-nál novemberben iPhone?

A cikk elkészítésében segítséget nyújtott Balta olvasónk, melyet ezúton is nagyon köszönünk neki.

És íme a képek nagyobb felbontásban…

Kép 1
Kép 2

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

92 hozzászólás

  1. Nostromo - 2010.11.19. 00:12

    Na izgatottan várjuk :-)

  2. James - 2010.11.19. 00:15

    :P

    megérte maradni :D

  3. Nostromo - 2010.11.19. 00:15

    Na ezt tépesse ki a voda:-)

    • KeleMan - 2010.11.19. 00:17

      Nagyon köszönöm mindenkinek a kitartást és a türelmet, de legfőképp Baltának a képeket! Megyek, mostmár elszívok egy cigit! :)

  4. Jeffrey - 2010.11.19. 00:20

    Csakhogy pozitívan álljunk a dologhoz, simán lehet, hogy az Apple azért tépette ki ezt az oldalt, mert ugyebár Magyarországon szeretik az Iphone bevezetési dátumot az utolsó pillanatban közhírré tenni, lásd T-s példa, és Apple-ék nem nézték jó szemmel, hogy ilyen hamar kikerül ez az info. Szóval ettől még simán elkezdhetik forgalmazni 29.-én.

    • KeleMan - 2010.11.19. 00:30

      Jeffrey: Ez így van, erre nem is gondoltam, javítottam a cikket.

  5. Nostromo - 2010.11.19. 00:20

    Mi köszönjük a cikket KeleMan! A facebook-on a voda oldalán be kellene írni a linket, ha tudja meg még több ember az igazságot! Mindenkinek további kitartást és jó éjszakát.

  6. James - 2010.11.19. 00:20

    kitettem a linket facebookra

    lássák a várók és a vodások is :D

  7. Pistus - 2010.11.19. 00:21

    Ha nem lesz jövő péntekig vmi hivatalos bejelentés megyek át a Tréhez!!!

  8. Jeffrey - 2010.11.19. 00:24

    Likeoltam, még mielőtt leszedik…

  9. fono - 2010.11.19. 00:50

    @Pistus: én a minap betértem a T-hez érdeklődni, hogy hogyan is működik ez a számhordozósdi, mert tele lett a púpom a voda titkolózásából és másfél hónapos "hamarosan"-jából. az érdekes a történetben igazából csak annyi, hogy már a T üzlet bejáratánál egy nagyon szépen kivitelezett, színes, igényes táblán ott volt az iphone képe, "sajnos jelenleg nem kapható" felirattal. úgy sejtem, hogy a tábla nem úgy készült, hogy az alkalmazottaknak elegük lett a kérdezősködőkből, inkább központilag gyártott tömegcuccról lehet szó :) ezt erősítette meg bennem az is, amikor az üzletben közölték velem, hogy _nagyon_ rég érkezett új szállítmány, időpontot nem tippelnének, de a várólista most már kb egy hónapos.

    végeredményben én arra a következtetésre jutottam, hogy nem a voda töketlenkedik, és nem is az apple által durván beszabályozott határidőkről van szó, hanem egyszerűen nem érkezik készülék kicsiny, jelentéktelen hazánkba. simán el tudom képzelni, hogy az apple által szerződésben foglalt határidő akár el is múlhatott már, sőt, a korábbi pletykák is igazak lehettek akár (pl az ezen blog hasábjain megszellőztetett 8-ai bejelentési dátum), csak aztán az utolsó pillanatban visszatáncoltak amikor látták, hogy ebből bizony még legalább pár hétig nem lesz szállítmány…

    mindenesetre kíváncsi leszek erre a 29re…

  10. James - 2010.11.19. 01:38

    fono: én is így látom

    bár lehet más dolog is közrejátszik még, de a fő dolog a nincs elég készlet, de elég gáz, hogy ennyire :S

    karácsonyt ha elbénázza az alma nagyon sok droid fog fogyni :P

  11. VR6 - 2010.11.19. 09:12

    Melyik november 29? A "hétfő" után nem árt tisztázni :)

  12. Lord Maverick - 2010.11.19. 10:12

    Cikk Like-olva vala…

  13. James - 2010.11.19. 10:43

    remélem a vodások írnak valami épeszű választ a dologra

    írtam emilt is nekik, hogy de jó, hogy máshonnan előbb kapni infót :P

  14. Balta - 2010.11.19. 10:48

    James: Ha válaszolnak, majd írd be ide!

  15. James - 2010.11.19. 11:09

    oké :P

    de azt csak este tudom megtenni, mert otthoni emailről írtam

    bár megadtam a telefonszámomat is ha esetleg beszélni szeretnének velem

    bár lehet félnek a jedi elmetrükkömtől

  16. James - 2010.11.19. 12:00

    jedi trükköt bevetve én nov 29-ig +- pár nap adok még reményt a megjelenésre

    az tuti, hogy a voda ki akarja adni addigra, szóval ha lesz készlet és apple nem szól bele akkor szerintem akkor megjelenik

    aki váltana szerintem az is várjon eddig, mert t nél sincs készlet, így végül is mind1 honnan nem kap készüléket nem? :P

    hátha lesz egy jó kis konstrukció ami kicsit drágább mint a T de kisebb a havidíj :P

    én a 10.000-es csomagot a T nél nem használnám ki

    melóhelyen és otthon is van wifi, így én azt preferálnám ha drágább lenne a kezdő, de havonta olcsóbb legyen a fenntartása

  17. manchester85 - 2010.11.19. 12:31

    A T-nél se csak 10 ezres csomagok vannak…

  18. Balta - 2010.11.19. 13:15

    Pl. 40 ezres kezdővel (16gb) bármilyen díjcsomagot választhatsz, Eco-t is.

  19. James - 2010.11.19. 14:11

    10 fölöttit nem akarok, mert ugyan olcsóbb a készülék de nem használnám ki a csomagot

  20. manchester85 - 2010.11.19. 15:00

    Te érted is, amit írunk, vagy csak ugyanazt tudod hajtogatni? Van egy rakás 10 ropi alatti csomag is iPhone-hoz…

  21. James - 2010.11.19. 15:54

    értem, de én a vodánál szeretnék jó csomagot :P

  22. gode - 2010.11.19. 20:19

    na és mi van hogyha nem sikerült a megállapodás a két cég között és nem lesz iPhone 4 a vodánál, csak december közepén?? :( de reménykedjünk abban hogy csak a szállítmány nem érkezett meg… és remélhetőleg időben megérkezik…:)

  23. Nostromo - 2010.11.19. 20:48

    És mi van, ha csak januárban lesz? Semmi. A vodának nagyon ciki, nekünk meg 2 hónappal késöbb lesz!

    Nyáron meg jön az 5.

  24. James - 2010.11.19. 21:15

    januárban már nem biztos, hogy iphone-t vennék

    első negyedévben jön jó pár elég erős vassal rendelkező android telefon

    10 nap és kiderül kb lesz-e ebben a hónapban telcsink, vagy nem

  25. Dani - 2010.11.19. 22:07

    és mivan ha egyáltalán nem lesz?:D

  26. Nostromo - 2010.11.19. 22:19

    Akkor veszünk függetlenül :-)

  27. James - 2010.11.19. 22:54

    függetlenül 200+ ért nem kell

    annyit nem ér a telefon

    akkor SE X10, vagy X8

    100 alatt megvan valamelyik

    vagy X12 ami év elején jön

  28. Nostromo - 2010.11.19. 23:32

    Januárban megkapot 200ért a 32gb-at és nem kell aláírnod egy percet sem:-)

  29. igali - 2010.11.19. 23:37

    Pont tegnap előtt voltam a Vodafone- nál, és rákérdeztem a csajnál iPhone 4 ügyben. Ő azt mondta semmi biztosat nem tud mondani, de ha tippelhet, akkor december közepe, de az sem kizárt, hogy csak januártól lesz. Szerintem is a tippje lesz igaz.

    Előtte, pont azt kérdeztem, hogy lesz e még idén valami frankó telefon ( bár azelőtt meg az Android telefonokról beszélgettünk), és azt mondta, hogy már nem, csak amik a katalógusban láthatunk.

    Szal enyhén csúszni fog a Vodáknál az iPhone árusítás?!

    • KeleMan - 2010.11.19. 23:41

      igali: Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy benne van a pakliban a december és január! :(

  30. duds100 - 2010.11.19. 23:53

    Sziasztok!

    Bár én csak nemrég kezdtem megismerkedni az iphone-nal, de elég ciki ez a hatalmas felhajtás amit a teló körül csapnak. Nagyon jó kis kütyü, de néha azért túlzásokba esnek. A fene nagy titkolózással a majd legközelebb talán beletesszük ezt a lehetőséget. Picit úgy érzem ezen vérzik majd el egyszer a cég.Na mindegy.

    A hatalmas piaci harcban talán csak a T mob. csak hizlalja a készleteit, hogy a nagy Voda napon náluk is lehessen kapni vég nélkül, míg a másik cégnél majd várni kell. Persze lehet, hogy a Voda is hasonlóan gondolkodik. Érdekes ,hogy más gyártóknak más a filozófiájuk, és nagyban figyelik a fogyasztók magatartását. :)

  31. Nostromo - 2010.11.20. 00:11

    Az szomórú dolog lesz, ha csak januárban kezdi meg az értékesítését a voda. Ebben az esetben mindenképp elmegyek tőlük, mert hazudtak több ezer embernek a "hamarosan" kiírással. Jövő év elején meg elérhető lesz az összes szolgáltató kínálatában. Max. leszek telenoros.

  32. Pistus - 2010.11.20. 00:17

    A Vodafone egy hatalmas vállalat, az Apple egy óriási vállalat, bármit megtehetnek, talán csak a komolytalanság nem áll jól nekik, márpedig ez a hisztéria kezd vicces lenni!
    A tendencia minden divatcikknél az, hogy a kezdeti hatalmas érdeklődés lanyhul, ez lehetőséget ad a forgalmazónak és a gyártónak hogy utólérje magát!!! Nem létezik, hogy még mostanra sem tudnak eleget gyártani!!!

  33. Nostromo - 2010.11.20. 01:14

    Azt nem tudom, de lassan kezd hányingerem lenni az egésztől! Ez a voda is hogy engedhet meg magának ilyet, ennyi ügyfélel szemben…! Mert ugye, nem volt kötelező kitteni a "hamarosan" hazugságot!

  34. James - 2010.11.20. 12:10

    szerintem amikor a hamarosan kitették nem decemberi, januári értékesítési kezdet volt megcélozva

    Bízok benne, hogy ha a Hollandok tartják a Nov 29-et akkor talán mi is

    Ha a Hollandok is elkezdik árulni, na akkor küldöm el a Magyar Yodát vissza anyjukba

    addig még várok, de Dec.1 el tuti lesz egy szép beszélgetésem velük

    de akivel beszéltem az sok infót nem adott ki, de úgy vettem ki a szavából, hogy nincs kizárva a 29-i start

    még bármi lehet

    addig meg szidjuk a vodánál a websms-t :D

    arra vannak most rákattanva nagyon, hogy nem megy :P

  35. dudus100 - 2010.11.20. 13:56

    Hi!

    Ez a sehol sem lehet kapni engem emlékeztet a jó 20-30 évvel ezelőtti állapotokra. Tervgazdálkodás: valamiből hatalmas hiány volt az üzletekben. Vagy néhány "egzotikus" termékből pl. narancs, banán ,amiért hatalmas tömegek voltak hajlandók egymást agyontaposni a piacon :) Igazából semmi sem változik, ciklikusan visszatértnek az események, csak más formában. :)

    A mai piacgazdaságban furcsa, hogy ennyit kell várni egy ilyen pici eszközre. Ferrari tulajok nem várnak ennyit :) Tudom hogy a céget(apple) nem rázza meg ha néhányan más készülékét veszik meg, hiszen hatalmas árréssel dolgoznak, de a legtöbb cég érzékenyen figyeli, hogyan vélekednek róluk, és azért, már nem oly nagy már az előny a többi cég előtt.

  36. Pistus - 2010.11.20. 16:06

    Egyetértek Dudus100-al 100%-ig!

    Az nem lehet hogy ez olyan kis piac, hogy így ezzel a cirkusszal akarják a maxra feltolni az itteni egyébként nem olyan nagy eladásokat?!

  37. Tonti - 2010.11.20. 16:59

    A Flórián üzletközpontban sem tépték ki az oldalt a"Fotelből"…v. hanyagság,v. lehet,hogy mégis igaz?

  38. HippY - 2010.11.20. 18:00

    Tonti a mondat második része miatt ámen

    de hétfőn benézek a paksi vodafonehoz…hátha itt is van valami:D

  39. James - 2010.11.20. 19:26

    bízzunk benne, hogy végre megjelenik

    de utána jó lenne yodától kiszedni miért is csúszott ennyire a megjelenés

  40. yobbew - 2010.11.20. 22:39

    Sziasztok!

    Ma volt 1 hosszabb beszélgetésem voda ügyfélszolgálattal, melyben taglaltam nekik az én álláspontom a "hozzáállásukról" Iphone 4 ügyben.

    Elmondtam, hogy 9 éve vagyok Vodás, van 4 előfizim, de amiatt amit Iphone 4 ügyben elkövettek, (tudom, hogy meg van kötve a kezük Steve miatt, de a "Hamarosan" okt 13-óta azért nem biztos hogy Steve hibája) mind a 4-et viszem a T-hez, mert így azért nem lehet bánni az emberekkel. Említettem nekik a Hollandiai 29.-i dátumot is…..

    Az tisztán érződött a hölgy hangján, hogy többet is tud, mint amit mondhat!

    -és most a lényeg-

    Arra kértek olvassam el a Fotel magazint és feltétlen várjam meg a 29-ét!!!!!! Ne váltsak szolgáltatót. Jeleztem nekik, hogy az üzletekben lévő példányokból valamilyen "rejtélyes" oknál fogva hiányzik az említett cikk…

    Elkérték a számom és azt mondták, azonnal keresnek telefonon ha bármit is tudnak…

  41. James - 2010.11.21. 11:19

    Yobbew: ezt mondom én is, már pár napja

    én tuti várok hó végéig, de ha átvertek már csak azért is átmegyek valahova :D

    ha többet mond tuti kirúgják

    de kicsit többet tud, már csak a továbbképzésekről, vagy belső levelezésből, de nem adhatnak ki semmit

    T től elég sok embert kirúgtak a Iphonnal kapcsolatban

    főleg a készletezéssel való visszaéléssel, és a várólista miatt

  42. yobbew - 2010.11.21. 12:20

    James: többet tudnak, mert szerintem 1 héttel a megjelenés előtt már vannak olyan dolgok amikről az alkalmazottaknak is muszáj

    tudniuk, akár akarják, akár nem. Egy ekkora gépezet nem működhet információk átadása nélkül, ezek tények. Hogy miért is gondolom hogy 1 hét? Nos azért mert engem nagyon meggyőzött az, ahogy az ügyfélszolgálatos arra kért, tartsak ki 29-ig és ne vigyem a 9 éve meglévő 4 előfizit a T-hez!!! Egyébként szerintem már ezért az infóért is bajba kerülhetne, de nyilván nem akartak bebukni 4 előfizit, ami közel a Voda fennállása óta megvan. Hozzáteszem ilyen infót nálam nagyobb embereknek sem sikerült eddig kicsikarni a Vodától…….szerintem azért voltak ennyire "engedékenyek", mert közel a NAGY NAP :)

    Persze ettől még tévedhetek is.

    -ENNYI-

  43. HippY - 2010.11.21. 12:55

    yobbew egy isten vagy:D

  44. Pistus - 2010.11.21. 13:27

    A 29-e szinte biztosnak vehető!!! A kérdés az, hogy hasonló lesz e az indítás mint a T-nél?! Tehát egy bp-i kiemelt helyen sorbanállás, ahol kb 300 bolond biztosan kap i4-et, majd a szűkös készlet miatt pár nagyvárosban megalázóan alacsony darabszámos szivatás, majd megint semmi getekig???!!!

    Közületek ki szándékozik a vodás premierre jönni sorbanàllni?!

    Én megyek az tuti, nem bírok ki már sokat!!!

  45. yobbew - 2010.11.21. 13:59

    A cikkeket olvasva az az érzésem, olyanok vagyunk, mint a kisgyerek, mikor sóvárogva áll a kirakat előtt és vágyakozva nézi azt, ami talán sohasem lehet az övé.

    -A különbség talán csak annyi, hogy nekünk szerencsére van rá pénzünk, de mégsem kaphatjuk meg……nem biztos hogy ez jobb helyzet mint az övé, de hogy bosszantóbb, az tuti!

  46. m@xsys - 2010.11.21. 15:23

    Már hetek óta kezdek hányni az egésztől és ha ezt még megfejelik egy magas sz?r árazással, akkor megette a fene az egészet. Tényleg váltani kell szolgáltatót, hiteltelenek! Itt az utód és erre gerjedjünk?! Vicc

  47. James - 2010.11.21. 15:54

    ha épeszű helyen lesz akkor tuti megyek

    Aréna Plaza pl jó lenne

    ott jó a parkolás

    Westendbe nem szeretek parkolni :P

    ha nem akkor nyitás előtt fél órával odamegyek a Duna Plázába és megveszem akkor nyugisan :P

  48. m@xsys - 2010.11.21. 16:43

    Beszéltem 1270-el, ahol érdeklődtem a SIM-ek bontásával és az iPhone 4 megjelenésével kapcsolatban. Minden iPhone megjelenéssel kapcsolatban kérdésre egy az egyben az Apple-re hárították a csuszást, 5x elnézést kértek, de lehet valami a nov. 29-i dátummal.

    A beszélgetés utáni SMS-t amit kiküld a Voda az Üf. szolg nevével az meg egy szánalom.

    Hogy lehet már így dolgozni? Bemutatkozott szegény, nem kell nekem kiküldeni sms-be ki is valójában akivel beszéltem, na meg miért keljen még értékelnem!

    Nem ettől leszek elégedett Üf!!!

  49. HippY - 2010.11.21. 16:43

    szerintetek a 3gs jó árban lesz? mert 4re valszeg nem lesz pénzem csak (maximum talán) 3gsre. vagy jobban járok ha veszek egy 4g touchot?

  50. JustinCase - 2010.11.21. 17:05

    Azért ez kicsit erős marketingfogás, hogy "ki kell tépni a lapokat az újságból". Tegnap voltam egy üzletükben és egy rakás Fotel magazin várta ÉRINTETLENÜL a gazdáját, és miután rákérdeztem az iPhone témára az ott dolgozóknál, lelkesen nyomták a kezembe, bár biztosra ők sem veszik a dátumot.

    • KeleMan - 2010.11.21. 17:23

      JustinCase: Nagyon sok helyen ki volt tépve, nyilván ezek után már nem fogják tépkedtetni.

  51. James - 2010.11.21. 17:17

    remélem, hogy jó árban lesznek és nem csak pár csomaggal lesz elfogadható az ára

    pl nekem a bónusz plusz csomagom tetszik, nem mennék át sokkal rosszabb csomagba

    meg van szerződés hosszabbításom is

    plusz jó ideje vodás vagyok

    ingyen elfogadom :P

  52. James - 2010.11.21. 18:07

    APPLE MIATT TÉPTÉK TUTI

  53. HippY - 2010.11.21. 18:40

    én sajna tarifát nem tudok változtatni, mert tűzoltó csomagban vagyok, amire ugye általában nem szokott akció lenni:D

    de ha prémium előfizuban lesz 60E ft akkor lehet h lesz 3gs/4 vaaagy ugye 4g touch.

  54. HippY - 2010.11.21. 19:53

    amugy igen, kell majd valamilyen magyarázat a 2 hónapos csúszásra…

  55. m@xsys - 2010.11.21. 20:53

    HippY: egyik szolgáltató sem gerinces (mondom annak tükrébe, hogy Trémobil-al is van dolgom), így szerintem semmilyen hivatalos közlemény nem lesz, hogy miért is csúsztak. Ez egy ilyen világ! De ha tévednék akkor előre is respect.

    Érdekesebb az, hogy a flottásoknak milyen feltételeket adnak, hogyan tudnak újabb hűség aláírásával iPhone-hoz jutni, na és milyen áron!!!

    A pofátlan Trémobil árazást már láttuk, most már ideje valami elfogadhatóbb árakat prezentálni!

    Minden flottás köt net csomagot szerintem egy ilyen készülékhez, ha meg nem, akkor előbb utóbb úgy is fog, ráadásul nem utcáról jőtt Üf-ek, bőven van előéletük.

    Különben meg ha kicsesznek a flottásokkal és valamiért őket kizárják a készülék váltásból, akkor vodától lesz elvándorlás.

  56. HippY - 2010.11.21. 20:55

    m@xsys én részemről is, inkább marad a 2 éves w595öm és veszek mellé egy itouchot…

  57. Mikus - 2010.11.21. 20:58

    Én vodás vagyok (még) de megrendeltem a T-nél és meg is jött !!holnap megyek megvenni Győrbe!Pedig soproni vagyok de ott nem lehet kapni!Már nagyon várom!!!!

  58. m@xsys - 2010.11.21. 21:04

    Én is vodás vagyok (még) :D Meddig, az csak tőlük függ, ja és megj. soha nem volt 8 év alatt elmaradásom. Kapok ezek után 2 ezer kedvezményt Woww

    Mikus: mikor rendelted meg?

  59. m@xsys - 2010.11.21. 21:13

    HippY: Ha úgy döntesz, h iTouch-ot veszel (én a helyedbe iP4-t vennék), akkor Karácsony után vedd, mert szerintem kicsivel fog esni az ára, ráadásul érdemes jól körülnézni, mert nem mindegy mennyi az annyi.
    http://www.beszeljukmac.com nyugodtan nézz szét a hirdetésekbe, érdemes.

  60. Mikus - 2010.11.21. 21:17

    Egy haverom a T-home-nál dolgozik szóltam neki hogy hívja fel a győrieket, mert persze az üzletet én nem hívhatom fel csak az ügyfélszolgálatot!!Azt mondták fáradjak be!Mondtam hogy soproni vagyok és ezért nem autózgatok 80 km-t!Nevetséges!Haverom felhívta őket, mondták neki hogy kb. 70-en várnak rá!Hétfőn raktak várólistára és már pénteken(!!!) hívtak hogy megvan a telefon!Amúgy nem hiszem hogy a vodánál olyan nagyon lemennek az árakkal.Ebben az országban!?Ausztriában az Orange hálózatnál most 1,- Euro (igen 1,- !!!!!) ebben van 2100 perc 2100 sms( bármely hálóba !!) meg 6 GB adatforgalom, jó a havidíj 39,- Euro ( most kb. 11.000,- Ft) de az azért nagyon durva!!!

  61. m@xsys - 2010.11.21. 21:28

    Mikus: Ne is mond a külföldi árakat, én lassan ott vagyok, h külföldön megveszem függetlenül.

    Az itteni szolgáltatós árak siralmasak évek óta, lásd csak pl. Red Bull Mobile HU vs. RB Mobile AT :((

    Akkor hamar ment ezek szerint a T-nél. Sok sikert hozzá.

  62. HippY - 2010.11.21. 21:30

    m@xsys ip4et akkor veszek ha jó árban lesz előfizusan(60000ft) amit kötve hiszek

    be tudnék szerezni egyet akár 56000 ért (már pont nem)de 62000 szálítással fix.

    karácsony után mért gondolod hogy csökkeni fognak az árak?

  63. m@xsys - 2010.11.21. 21:39

    HippY: én akkor e-bay-t megnézném a helyedbe :D mindig van meglepetés ár.

  64. James - 2010.11.21. 22:18

    ha nem jön időben a telcsi akkor itt az alternatívám
    http://techline.hu/hirek/20101121_xperia_x12_anzu

  65. HippY - 2010.11.21. 22:37

    m@xsys köszönöm szépen hogy szóltál, ez a lehetőség teljesen kiment a fejemből!

    UKból 20E!!! ft olcsóbban lehet 4genes 8gigásat venni…56000 amennyiért mondjuk én is tudnék szerezni csak az nem biztos.

    Bocsánat az OFF ért

    de azért 29et várom:D

  66. m@xsys - 2010.11.21. 23:26

    Akinek van iP4-e és több hete használja, az megtenné, h leírná, h mennyire is karcolodik ha karcolodik?

    HippY: Kicsit immunisan várom a 29-ét. Szánalmas a Voda / Apple részéről amit leművelnek!

  67. HippY - 2010.11.21. 23:53

    mostmár én is mert hát nem valószínű hogy be tudok ruházni egy ip4 re max talán egy 3gs re de fix h betudok egy touchra:D

  68. James - 2010.11.22. 08:05

    http://terminal.hu/Hirek/Kommunikacio/Bejegyzes/6
    remélem nem akarnak már most beinteni :P

  69. Balta - 2010.11.22. 08:11

    Hippy: Ha a Touch-nál maradsz és még rá tudsz szánni 89 dollárt, meg elviseled, hogy vastagabb lesz és csak gprs, akkor : http://www.peel520.net/

    Kicsit még várni kell ugyan, de már készül a 4-hez!

  70. James - 2010.11.22. 09:39

    NÉZZÉTEK VODA OLDALT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  71. Pistus - 2010.11.22. 10:57

    Mondom én, hogy műbalhé az egész!!! A Trémobilnak most láttam egy banneres hirdetését az Indexen, ahol az iPhone4 rendelésére buzdítanak ennyiért meg annyiért! Akkor hol itt a gond kérem?!

    Tehet egy szívességet mindenki, persze a Voda pénteki esetleges kezdéséről még mindig zéró konkrétum!

  72. James - 2010.11.22. 11:01

    a banner buzdít, de ha nincs készlet akkor is buzdít

    nem vették le a reklámot, mert menj előrendelni és majd ha jön és sorra kerülsz akkor hívnak

  73. fono - 2010.11.22. 11:37

    srácok, megérkezett a hivatalos bejelentés nov 29-cel kapcsolatban, árakat 1-2 napon belül ígérnek.

  74. Tonti - 2010.11.22. 11:38

    Sziasztok!

    Hivatalos!!!!!Kirakták a Facebook-ra és a Twttwer-re is…nov.29.-től árulja a voda.!!!!!

  75. Balta - 2010.11.22. 11:39

    Most kaptam meg a Voda novemberi hírlevelét. Egy szó sincs benne iPhone-ról.

  76. Tonti - 2010.11.22. 11:42

    Javítok…a nagy izgalomban elírtam a Twitter-t…De hivatalos és ez a lényeg…már a honlapon is fent van…

  77. Balta - 2010.11.22. 11:46

    Árak még mindig nincsenek :(

  78. Pistus - 2010.11.22. 12:01

    Árak, minek még van idő, majd csütörtök délután, a magyar tele van zsével, nem számít mindent megoldunk, költségvetés, karácsony, nem kell kapkodni!!!

  79. Lord Maverick - 2010.11.22. 12:01

    Na majd az árakra leszek én kíváncsi…

    Meg hogy megbecsült, általuk prémium ügyfélnek mondottként ( in the V.I.P. 8-) ) kapok e kedvezményt… Mondjuk többet mint 2ezer Ft…

  80. James - 2010.11.22. 12:25

    de az éjféli kezdés mikor lesz

    Vasárnap tuti nem, mert az embertelen lenne :P

    de hétfő reggel megveheted, így pénteki kezdő party elég érdekes lenne

  81. Lord Maverick - 2010.11.22. 12:33

    Szerintetek lesz telló biztosítás??? Sztem nem volna rossz egy olyan, mint a T-nél…

  82. Balta - 2010.11.22. 12:42

    Kaptam iPhone 4-es mail-t a Vodától.

    "Az árakról és ajánlatokról ismét azonnal értesítünk, amikor elérhetők lesznek"

  83. szv - 2010.11.22. 12:45

    Vodafone Hungary

    Egy jó hírrel kezdenénk a napot: Szeretnénk hivatalosan is bejelenteni, hogy az iPhone 4-et és a 3GS-t 2010. november 29-étől fogjuk forgalmazni. Ennél többet jelenleg nem tudunk mondani, a további részletekkel 1-2 napon belül jelentkezünk. Amint lesz bármilyen további megosztható információnk, arról a hírlevélre regis…ztráltakkal együtt az elsők között fogtok tudni. Köszönjük az eddigi kitartásotokat!

  84. James - 2010.11.22. 12:49

    de miért nem tették bele a hírlevélbe

    annyi eszük van

    10 perc különbséggel jött a hírlevél és a iphone os email

  85. Pistus - 2010.11.22. 12:52

    Bevallom férfiasan annak ellenére, hogy napok óta látom a 29 dátumot, végig péntek lebegett a szemem előtt!!! Ez most bekavar (nekem) rendesen!

    Kicsit titkon abban reménykedtem (még most is), hogy a Voda kárpótlásul az eddigi lemaradásért, valami egyedi módon, valami kis plusszal vezeti be a magyar piacra az i4-et! Pölö a regisztráltak a reg sorrendjében exkluzív meghívót kapnak a launchpartyra (már ha lesz ilyen), vagy mit tudom én, csak ne másolják a Trét teljesen, bár a maga nemében az is korrekt volt!

  86. James - 2010.11.22. 12:57

    remélem lesz hozzá kis vodás tok, vagy valami fasza kis dolog

    és launch partyt akarok még a héten :P

  87. m@xsys - 2010.11.22. 17:04

    Akkor kezdődik itt a "verseny", ha látunk életképes árakat amire azt lehet mondani, h versenyképes a T-s árakhoz és külföldhőz képest is. De legalább kicsit előbbre jutottunk!

Szólj hozzá Te is!