Mai nap érkezik az iOS4!

KeleMan 2010.06.21. 13:01 Apple, Egyéb, iPad, iPhone, iTunes 45 hozzászólás 405

A héten megérkezett az iTunes 9.2-es frissítése, mely lehetővé fogja tenni, hogy az új iPhone, iPod Touch készülékeket az új iOS4-re frissítsük. A mai naptól pedig az Apple letölthetővé fogja tenni az iPhone 4.0-ás szoftverét, mely – mint a keynote óta tudjuk – iOS4 néven fog megjelenni. Ezáltal a későbbiekben minden Mac-en kívüli egyéb eszköz (iPhone, iPad, iPod Touch) ezeket fogja használni, és így nem lesz megkülönböztetve az eszköz operációs rendszerének neve sem.

Azt azonban fontos tudni, hogy nem minden eszköz fogja támogatni az új iOS4-et. Az iPhone (2G) készüléket használók például el is felejthetik a frissítést, hivatalosan ugyanis nem fogja a készülék támogatni, ugyanúgy az első generációs iPod Touch-ok is kimaradnak a sorból. Az iPhone 3G-vel már más a helyzet, itt lehet ugyan frissíteni, de a készülék tulajdonságai miatt (lassabb processzor, kevesebb memória) a multitaskingot el lehet felejteni. Azon felhasználók viszont, akik az iPhone 3GS készülékkel rendelkeznek, mindent megkapnak a mai szoftverfrissítéssel, amit az iOS4 ígér. Hiszen az iPhone 3GS már 256MB memóriát kapott és 600MHz-es a processzora, szemben a sima 3G 128MB-os rendszermemóriájával és 420Mhz-es processzorával.

Nyilván ez is függ persze a készülék tulajdonságaitól, de pl. kíváncsi leszek, hogy a 3MPx-es kamerával a 3GS-ben, lehet-e majd 720p-s videókat rögzíteni. Mert elvileg lehetne, csak az Apple korlátozta azt. Mindenesetre hamarosan kiderülnek az új dolgok, ugyanis, mint említettem a mai nap érkezik az új iOS4. További fejleményekről természetesen updatelni fogunk. Mindenki figyelje az iTunes-t! Stay Tune!!!

Update #1: 13.42 – Sajnos az iTunes még mindig a 3.1.3-as szoftverre írja, hogy az a legújabb!!!

Update #2: 20.10 – Letölthető (közel egy órája – bocsi fiúk elaludtam) az új iOS4!!! Az Apple magyar nyelven is készített egy leírást az új frissítéshez. Az eddigi visszajelzések alapján, közel 1 órán keresztül tart a frissítési procedúra. De biztos vagyok benne, hogy megéri majd a várakozást. A frissítés, amúgy közel 300MB (292MB egészen pontosan). A frissítésről a hivatalos szöveg a következő:

iOS 4 szoftverfrissítés

Ez a frissítés több, mint 100 új funkciót tartalmaz, többek között az alábbiakat:

• Multitasking támogatása a harmadik féltől származó alkalmazások számára*
– Multitasking felhasználói felület az alkalmazások közötti gyors váltáshoz
– A háttérben történő lejátszás támogatása a hangkezelő alkalmazások számára
– A VoIP alkalmazások a háttérben vagy az eszköz alvása közben is fogadhatnak és fenntarthatnak hívásokat
– A háttérben futó alkalmazások nyomon követhetik a tartózkodási helyet és műveleteket hajthatnak végre
– Az alkalmazások felé riasztások és üzenetek küldhetők a push és helyi értesítések használatával
– Az alkalmazások műveleteket végezhetnek a háttérben
• Mappák az alkalmazások jobb rendszerezéséhez és hozzáféréséhez
• Háttérkép a főképernyőre*
• Mail továbbfejlesztések
– Egyesített bejövő fiók az összes fiókban lévő levelek egy helyen történő megtekintéséhez
– Gyors váltás a bejövő fiókok között a különböző email fiókok közötti gyors váltáshoz
– Szálakra bontott üzenetek az egyazon üzenetváltás több emailjének megtekintéséhez
– A csatolmányok megnyithatók a harmadik féltől származó kompatibilis alkalmazásokkal
– A keresési eredmények mostantól áthelyezhetők vagy törölhetők
– Lehetőség a fényképcsatolmányok méretének kijelölésére
– A Kimenő fiókban lévő üzenetek szerkeszthetők vagy törölhetők
• Az iBooks és iBookstore támogatása (az App Store áruházban érhető el)
• Fénykép és Kamera továbbfejlesztések
– 5x digitális zoom fényképezéskor**
– Fókuszálás koppintással videó felvétele közben**
– Az iPhoto alkalmazásból származó Arcok szinkronizálásának lehetősége
– A geo-címkézett fényképek egy térképen jelennek meg a Fényképek alkalmazásban
• Játéklistáknak az eszközön történő létrehozásának és szerkesztésének lehetősége
• A naptármegívók a támogatott CalDAV szerverekkel vezeték nélkül küldhetők és fogadhatók
• MobileMe naptármegosztás támogatása
• Webes kereséskor javaslatok és előző keresések jelennek meg
• Kereshető SMS/MMS üzenetek**
• A Spotlight keresés a weben és a Wikipédián is folytatható
• Továbbfejlesztett adatvédelem a helyszínek számára
– Új Helymeghatározás ikon az állapotsoron
– Annak jelzése, hogy az elmúlt 24 órában mely alkalmazások kérdezték le a tartózkodási helyszínét
– A Helymeghatározás be- és kikapcsolható az egyéni alkalmazások számára
• Automatikus helyesírás-ellenőrzés
• Bluetooth billentyűzetek támogatása*
• iPod kimenet a zenékben, podcastokban és hangoskönyvekben egy iPod interfészen keresztül történő navigáláshoz a kompatibilis autókban
• Az iTunes ajándékozás támogatása az alkalmazásokban
• Jegyzetek vezeték nélküli szinkronizálása az IMAP-alapú email fiókokkal
• Állandó Wi-Fi kapcsolat a push értesítések fogadására*
• Új beállítás a csak mobil adatok be- és kikapcsolására**
• A karakterszámláló megjelenítésének lehetősége az új SMS/MMS üzenetek írásakor**
• A Vizuális hangposta üzenetek megőrizhetők helyileg még akkor is, ha azok a szerverről törölve lettek**
• A kijelző álló irányultságának zárolására szolgáló vezérlőelem*
• Hanglejátszásra szolgáló vezérlőelemek az iPod és a harmadik féltől származó hangkezelő alkalmazásokhoz*
• Új nyelvek, szótárak és billentyűzetek
• Hozzáférhetőségi továbbfejlesztések*
• Bluetooth továbbfejlesztések
• Jobb adatvédelem az eszköz jelkódjának titkosító kulcsként történő használatával* (Teljes visszatöltést igényel.)
• Harmadik féltől származó mobil eszközfelügyelő megoldások támogatása
• Lehetővé teszi a vállalati alkalmazások vezeték nélküli telepítését
• Exchange Server 2010 kompatibilitás
• Több Exchange ActiveSync fiók támogatása
• A Juniper Junos Pulse és Cisco AnyConnect SSL VPN alkalmazások támogatása (az App Store áruházban érhetők el)
• Több, mint 1500 új fejlesztői API
• Hibajavítások

Az ezzel a szoftverfrissítéssel kompatibilis termékek:
• iPhone 3G
• iPhone 3GS
• iPhone 4
• iPod touch 2. generációs
• iPod touch 3. generációs (a 2009 végi modellek 32GB vagy 64GB tárkapacitással)

* iPhone 3GS, iPhone 4 és iPod touch 3. generációs készüléket igényel.
** iPhone 3G, iPhone 3GS és iPhone 4 készüléket igényel. Az SMS/MMS üzenetkezelés és a Vizuális hangposta az Ön mobilszolgáltatójának támogatását igényli.

A funkciók leírásához és a teljes útmutatóhoz tekintse meg az alábbi címen elérhető iPhone és iPod touch használati útmutatókat:
http://support.apple.com/hu_HU/manuals/iphone
http://support.apple.com/manuals/ipodtouch

Az iPhone és iPod touch készülékekkel kapcsolatos további tudnivalókért látogasson el az alábbi címekre:
http://www.apple.com/hu/iphone
http://www.apple.com/hu/ipodtouch

Az iPhone vagy iPod touch hibaelhárításához, illetve további támogatási tudnivalók megtekintéséhez látogasson el az alábbi címekre:
http://www.apple.com/hu/support/iphone
http://www.apple.com/support/ipodtouch

Ennek a frissítésnek a biztonsági tartalmára vonatkozó tudnivalókért kérjük, látogasson el erre a webhelyre:
http://support.apple.com/kb/HT1222

Update #3: 20.42 – Aki 3GS készüléken frissít iOS4-re, annak 378MB, aki 3G-ről, annak 292MB a frissítés. Mint kiderült, csak a 3GS tulajdonosoknak lesz háttérkép az ikonok mögött is. Aki 3G-t használ, annak nem! :) Lol mi? :D

A harmadik kód nem más, mint: iOS4

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

45 hozzászólás

  1. andrás - 2010.06.21. 16:11

    Állítólag iPod touch 2nd generation-nel is ugyanaz a helyzet mint az iPhone 3G-vel. Csak a 3rd generation-ön (iPod touch) lesz multitasking, háttérkép-csere, és a Bluetooth Keyboard hozzákapcsolása.

  2. crozzy - 2010.06.21. 18:31

    nemtudom leszedni?:O

  3. Muhadnagy - 2010.06.21. 20:08

    18:32 még mindig semmi :(

  4. Muhadnagy - 2010.06.21. 20:43

    már tölthető!!!!!!!!!!! 19:06

  5. nasgool - 2010.06.21. 20:48

    … bizony, nekem is jön már :-))

  6. iPalmay - 2010.06.21. 21:29

    Lassan végez a frissítéssel: most tölti vissza az utolsó mentést.

    Az előbb már láttam a háttérképet egy pillanatra: KIRÁLY ! :)))

  7. pip - 2010.06.21. 21:33

    éjjen rohanok haza:-)))
    üdv, mindenknek:-))
    irjatok tapasztalatokat..

  8. iPalmay - 2010.06.21. 21:40

    Készüljetek fel: nálam már 1 órája megy s még nem végzett (3G).

    Szóval: kóla, sör, miegyébb …

    :)

  9. KeleMan - 2010.06.21. 21:54

    Várjuk a tapasztalatokat és visszajelzéseket, mind 3G, 3GS és iTouch készülékekre vonatkozóan!

  10. Muhadnagy - 2010.06.21. 22:00

    AZ ÖSSZES PROGRAMOM MEG MINDEN SZAROM ELTÜNT A TELEFONRÓL! KÖSZÖNÖM SZTÍV A JÓ K….DAT!!!

  11. KeleMan - 2010.06.21. 22:08

    :) Fasza Muhadnagy! :D Nekem az a bajom, hogy elkezdi tölteni, de egyszerűen nem tudja befejezni a letöltést, mert az mindig megszakad! Ennyire le lennének terhelve a szerverek??? Végülis majd 100 millió darab készülék van szerte a világban… Megértem, hogy lehalnak a szerverek, de ez az Apple!!!

  12. Muhadnagy - 2010.06.21. 22:17

    msot restorol valamit ez a sz.r, remélem hogy mindent visszapakol…különben földhözb.szom és a régi samsung z-400ammal húzom ki az elkövetkezendő 2 hónapot amig nem jön az új iphone

  13. iPalmay - 2010.06.21. 22:17

    Nekem az előbb végzett: 84 perc volt a teljes frissítés!

    Utána azt hittem lefagyott a készülék, mert nem reagált semmire, most indul újra.

    A nyúzás után jövök …

    ELINDULT s mindenem megmaradt! Magyar meg ilyenek ….

    :)

  14. Muhadnagy - 2010.06.21. 22:20

    nekem 65 percig backupolt….:D aztán 10 perc alatt feltolta, de most nem örülök hogy frissítettem…. van egy rogi backup file-om elvileg, azt hogyan tudom feltenni rá?:S

  15. iPalmay - 2010.06.21. 22:33

    Amikor először elindult, megjelent egy magyar leírás az új funkciókról. Akkor került fel a 4.0 s én is majdnem hozzányúltam…

    A PC-n pedig megjelent egy ablak ahol automatikusan a 20 perccel korábbi mentés visszatöltése indult el.

    Viszont amikor megjelent 85 perc a bill.zár akkor még nem lehet feloldani: nem hagyja mert a háttérben akkor tölti vissza a mentést. Várjatok türelemmel amíg újraindul s utána már kész ! A magyar nyelv nem a default de ki lehet választani s tényleg teljes. Most rendezgetem az ikonokat: eddig minden OK !!!!

    :)

  16. KeleMan - 2010.06.21. 22:36

    Egyszerűen nem tudom letölteni! Lehaltak a szerverek! Beszarás!

  17. Muhadnagy - 2010.06.21. 22:40

    már fél órája szinkronizál, gondolom nem véletlenül, lehet mákom lesz? :D

  18. iPalmay - 2010.06.21. 22:42

    Türelem, türelem (már könnyen beszélek, de előtte én sem voltam az) ! :)

    A fényképeim, képeim viszont eltűntek… Azokról legalább vannak mentéseim.

  19. Muhadnagy - 2010.06.21. 22:45

    azt nem tudod hogyan lehet backup file-t csinálni? iphone 4 miatt kérdezem :) vagy legalább a kontaktokat kimenteni egy fájlba…hogy azzal ne szívjak az átírásoknál :)

  20. KeleMan - 2010.06.21. 22:45

    iPalmay: Beszámolót akarunk! :D

  21. KeleMan - 2010.06.21. 22:48

    Sajnos nem, bár láttam kérdezted fórumon is, de ezért nem is válaszoltam, mert nem tudom. Én gmail-t használok és a kontaktokat onnan szinkronizálja, szerintem ez a legkönnyebb!

  22. Muhadnagy - 2010.06.21. 22:55

    és a gmail-es kontakt cucc az hogyan müxik?

  23. PIP - 2010.06.21. 23:09

    sokan töltheti egyszerre, mert nagyon lassan jön a parádé.

    Na kiváncsi leszek mi lessz a vége??

  24. Muhadnagy - 2010.06.21. 23:12

    hát a programok visszajöttek, de a kontatok elszálltak…durvajó :S

  25. iPalmay - 2010.06.21. 23:15

    Sajnos backup-ot nem tudom mivel tudnál csinálni: én az Outlook-al szinkronizáltatom a névjegyeket. Ez teljesen jól működik.

    3G tapasztalatok: a háttérkép sajnos nem megy, csak az indítóképernyőre lehet tenni (mint eddig). :(

    A magyar nyelv teljes, viszont szoknom kell még …

    Az ikonok "mappásítása" végre jó dolog

    Amit eddig nem olvastam sehol: lehetőség van a dátum és az idő automatikus beállítására (nem is értem eddig miért nem lehetett)!

    Viszont nem lassult le egy kicsit sem a készülék !

    Még nyúzom s jövök vissza…

  26. iPalmay - 2010.06.21. 23:27

    A képeket visszahoztam, viszont eltűntette a csengőhangokat is: azokat is újra kellett szinkronizáltatni.

    Lassan alakul a telefonom: olyan lesz mint volt pár órája ! :D :D

  27. gemini5 - 2010.06.21. 23:28

    nekem 30 percig tartott az egész procedúra 3Gs-en hasít minden!!!

  28. PIP - 2010.06.21. 23:41

    jött és megszakadt…..

    folytatom.

  29. cappie - 2010.06.22. 00:01

    Sziasztok!

    Én letöltöttem, felnyomtam a telefonra, el is indult faszán.

    Most próbálom visszatölteni az adatokat, de kb a negyedénél mindig újraindítja magát.

    Találkozott valaki ilyesmivel?

    Köszi

  30. blaugrana - 2010.06.22. 00:33

    Minden progi elszállt,rakhattam őket vissza.

  31. PIP - 2010.06.22. 01:15

    Érdekes tapasztalatok…

    Lejött az install, azért ment a backup is és minden rendben.

    Semmi fagyás, semmi szarozás figyelmeztetett, hogy a vásárolt programokat talán szinkronizáljam különben elfognak tünni.

    Szóval azt megtettem, aztán minden felment magától.

    Nem tünt el sem az sms-em, sem a kontaktom, sem a naptári bejegyzéseim sem tűntek el..

    Sőt gyakorlatilag érthetetlen módon de még a fényképek is megmaradtak.

    Viszont ezt a multitáska üzemmódot még nem teljesen vágom..

    A helyzet a következő…

    Elindítom a skypot, ugye ez idáig egy program.

    aztán elindítom az eng-hun szotárprogramot, és amikor a két alkalmazás között váltok, akkor gyakorlatilag olyan mintha a program újra indulna, tehát a skype szépen elkezd újra beloggolni.

    Most én szúrtam el valamit?

    Vagy csak állítgatás és update kérdés?

    Találkozott valaki ilyen jelenséggel?

    • KeleMan - 2010.06.22. 03:15

      Kedves PIP! Nem szúrtál el semmit, de sajnos updatelni sem lehet, illetve beállítani sem. Ez a jelenség azért van, mert a több, mint 200.000 programból még nem mindegyiket frissítette úgy a szerző, azaz a program készítője, hogy alkalmas legyen a multitaskingra. Azaz még nem építették bele a programokba, azt az API-t, amely ezt lehetővé teszi. Nyilván ettől függetlenül a multitasking működik, de mégis úgy tűnik, hogy amikor visszaváltanál a programra, az újraindul és nem ott folytatódik, ahol hagytad. Ahogy az összes programot később frissíteni fogják, az új verzió letöltésével már megfelelően fog működni. Én úgy tudom, hogy a Skype is ilyen még. De lehet, hogy még egy régebbi Skype app-ot használsz. Én hetente frissítem az appokat, van vagy 230 db letöltve és 1 hét alatt általában olyan 8-10 db app-nak jelenik meg az újabb változata. Az elkövetkezendő időszakban várható, hogy nagyon sok programot fognak frissíteni, hiszen alkalmassá kell tenni az iOS4-re. És itt nem csak a multitaskingra gondolok, hanem a képernyő felbontás miatt is sok programot újra kell "rajzolni", hogy iPhone 4 készüléken is jól mutasson. És itt jön egy kérdés is. Ha pl. az Angry Birds-öt, vagy a Fieldrunnerst frissítik grafikailag is, azaz négyszerezik a felbontást, akkor vajon az hogy fog megfelelően futni az iPhone 3G készülékemen??? Elgondolkodtató mi? Steve nemhiába mondta! Vegyetek iPhone 4-et. Fentiek megérnének egy külön postot is, de most legyen elég a komment! :D

  32. pip - 2010.06.22. 11:02

    Hy, Keleman:-))
    Köszi az infokat, régebben is segitettél:-)
    Következő kérdésem az, hogy hogyan tudom az ikonokat csoportokba rendezgetni??
    Illetve látom, hogy azt még mindig nemcsinálták meg, hogy egy egyszerű naptári bejegyzést lehessen másolni:-(( talán majd az ios67.0 ba:-(
    Vagy van rá valami ötleted? mármint a naptári copy

  33. KeleMan - 2010.06.22. 11:18

    Az ikonokat csoportba rendezni? A mappákra gondolsz? Ha igen, akkor annyit kell tenned, hogy rajta tartod az ujjad valamelyik ikonon, hogy remegni kezdjenek, mint amikor törölnél egy appot. Amikor pedig már remegnek, akkor azt az ikont, ráhúzod arra az ikonra, amivel szeretnéd, hogy egy csoportban legyen, azaz létrehozol egy mappát. Ennek a mappának nevet is adhatsz, pl. Játékok, és abba teszed a játékaidat, vagy Social és abba meg mehet a Facebook, Twitter, Foursqare és Gowalla. De ezek nyilván csak példák, úgy rendezgeted, ahogy csak szeretnéd. Egy mappában azonban csak 12db alkalmazás lehet. A naptár bejegyzések szinkronizálására még túrnom kell, hogy hogyan lenne a legegyszerűbb, vagy egyáltalán lehet-e, mert én pl. nem nagyon használom!

  34. pip - 2010.06.22. 13:32

    Nagyon thank you:-))
    Esetleg ezeket az észrevételeket bekommentelhetnéd az Apple fejlesztő részlegéhez is.
    Mint ahogyan arra sem találtam megoldást, hogyan lehet pontosan mérni valamiféle log lista alapján a hívásokat..
    Pl: kimenő, bejövő, stb.
    válthatnánk telefonon egy pár szót.
    Ha átküldöd emailben a számod akkor szivesen felhivlak, thx..

  35. nasgool - 2010.06.22. 19:16

    Sziasztok!

    Csak tapasztalat miatt írom. Nekem minden óramű szerrűen működött (működik), leszámítva a 3g-ből adódó hiányosságokat. Mind a progik, mind a kontaktok, mind a csengőhangok gyönyörűen visszajöttek.

    ui: azért a mutitask jó lenne :-(

    nasgool

  36. mobilmaniatic - 2010.06.30. 21:09

    "• A kijelző álló irányultságának zárolására szolgáló vezérlőelem*"-ezt

    kérlek szépen valaki megmagyarázni.

  37. Erik - 2010.10.24. 11:18

    Segitség frissiteni szerettem volna a 3g ipod touch omat 4.1 és minden rendben ment az tán kiirta unpadle ipod touch és ott meg szakadt és a touch kiad egy itunes jelt és egy zsinort de a számitógépre ha rádugom nem érzékel!

    Előre is köszönöm a válaszotokat!

  38. DnPRuLZ - 2010.12.27. 14:02

    :) iPadra Fel!

  39. OCSI - 2010.12.27. 14:11

    megvan

  40. eszjudit - 2010.12.27. 14:26

    Igen!

  41. m@xsys - 2010.12.27. 18:17

    Hurrá megvan!

Szólj hozzá Te is!