Facebook integráció az új iPhone készülékben?

KeleMan 2010.05.15. 23:19 Apple, Egyéb, iPhone, Programok 4 hozzászólás 272

Az iPad megjelenése óta a Facebook még nem adott ki egy hivatalos iPad-es alkalmazást sem, holott a kijelző felbontása lehetővé tenné, hogy egy lényegesen jobb felületet alkossanak az iPad készülékre. Így azonban marad az iPhone-ra készült program, maximum kétszeres nagyításban. Talán azért, mert az Apple szövetkezett a Facebook-al? A Bussines Insider szerint lehetséges, hogy az Apple integrálni fogja az új operációs rendszerbe a teljes Facebook elérhetőségét. A legújabb iPhone OS rendszerben, tehát akár a következő generációs iPhone-ban már alaból benne is lehet ezen alkalmazás. Az Apple így tulajdonképpen egy Facebook szinkronizációt is beleépíthet az új iPhone szoftverbe, melynek segítségével a Facebook kontaktjainkat hozzáadhatjuk a telefonkönyvhöz is. Nem is olyan rég, az iPhone-os Facebook alkalmazásban elérhetővé vált, hogy szinkronizáljuk a kontaktokat, fotókat a készülékünk segítségével, így például láthattuk híváskor annak az embernek a képét, aki Facebook-on is az ismerősünk.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

4 hozzászólás

  1. Ronaldo7 - 2010.05.16. 01:26

    Twitter integralas is zsir lenne, most mar lesz hivatalos Twitter for iPhone, szoval siman lehetne. Mar csak a widgetekre varunk, es ez a rendszer elerkezett a tokeletesseghez.

  2. Lilakő - 2010.05.16. 21:43

    A Facebook mindenkit beszippant!:D Pont tegnap néztem meg Southpark részt amiben a Facebook-ról volt szó és tényleg beszippant mindenkit még az Apple-t is! Úgy gondolom egy ilyen közösségi oldalt nem kellene integrálni aki akarja felteszi aki nem annak ne ékeskedjen ott feleslegesen mert akaratlanul is felfog lépni az ember és beszippant mindenkit!:) A facebook-os csapat is elég ügyes meg kell hagyni! Nem engedi letörölni a profilodat, csak felfüggeszteni, szóval ha mégis úgy gondolod hogy mégiscsak felnézel csak pár kattintás és újra él a profilod! Manapság már nemcsak a telefonokat kell függetleníteni, hanem az embereket is. Elnézést az Off-ért.

    Üdv!

    • KeleMan - 2010.05.17. 01:45

      Teljesen jogos, amit írsz. Sajnos a piac diktál, biztos vagyok benne, hogy az Apple és a Facebook között, – amennyiben a cikkben írtak megvalósulnak, – tuti van valami szövetség. Biztos valami "Nagy Testvér" féle egyezség. :)

Szólj hozzá Te is!