Függőséget okoz az iPhone?

KeleMan 2010.03.17. 13:23 Apple, Egyéb, iPhone 0 db 100

Az amerikai diákoknál pillanatok alatt kialakul a függés érzete az iPhone bekapcsolása után egy friss tanulmány szerint. A Stanford Egyetemen készítettek egy felmérést, melyben azt vizsgálták, mennyire függenek tulajdonosaik kedvenc kütyüjüktől. A vizsgálat során 200 iPhone-t használó diákot kérdeztek meg, akiknek 70 százaléka kevesebb mint egy éve rendelkezik az okostelefonnal. A legérdekesebb eredmény az lett, hogy milyen gyorsan válik nélkülözhetetlen tartozékká az iPhone.

A tulajok közel 85 százaléka használja az eszközt óraként, 89 százalék pedig ébresztésre is. 75 százalékuk elismerte, hogy az iPhone az ágyában van, amikor elalszik, és 69 százalékuk mondta azt, hogy valószínűbben felejtik otthon a tárcájukat, mint a telefont. A függőséget értékelve (egy ötös skálán, ahol az ötös a teljes addikció) önbevallás alapján a hallgatók 10 százaléka teljes mértékben függő, 34 százalékuk is elengedhetetlennek érzi az iPhone-t, és csak hat százalékuk állította azt, hogy abszolút nem rabja a készüléknek. A megkérdezettek 15 százaléka véli úgy hogy az iPhone médiafüggővé tette őket, 30 százalékuk úgy tekint a szerkezetre, mely „ablak a világra”, 25 százalékuk szerint „veszélyesen vonzó” a telefon tudása, 41 százalékuk pedig tragédiának tekintené, ha elveszítené az iPhone-ját.

Tanya Luhrmann, a Stanford antropológia professzora azt nyilatkozta, hogy a legmeglepőbb az volt, hogy a kérdezett diákok többsége már szinte teste, elméje kiterjesztésének tartja okostelefonját, mely nemcsak a közösségi léthez kapcsolja őket, de jelentős része van identitásuk kialakításában is. Az is érdekes eredmény, hogy a tulajdonosok másképp kezelik az iPhone-jukat, mint más elektronikai eszközöket, gyakran élőlényként tekintenek rá, megszemélyesítik az eszközt: három százalékuk nem tűri, hogy más is megérintse, és ugyancsak három százaléknyian egyedi nevet adnak a kütyünek – mit több, kilenc százalékuk elismerte, hogy megsimogatta már kedvességből, míg nyolc százalékuk bevallotta, hogy eszébe jutott már az, hogy az iPodja esetleg féltékeny az iPhone-jára.

Sokaknak okozott már gondot kapcsolataikban ez a ragaszkodás; hét százalék ismerte be, hogy baráti vagy egyéb kapcsolata azért szakadt meg, mert konfliktust okozott az, hogy túl sok időt tölt el az iPhone-nal (már egy szlengkifejezés is született erre: „iPhone-widow”, azaz „iPhone-özvegy”).

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!