New York után London

KeleMan 2010.01.05. 18:41 iPhone 0 db 90

Nagyjából egy hete volt New Yorkban egy kisebb problémája az AT&T-nek a mobil hálozattal és az iPhone-ok internetes rendelésével. A legújabb áldozat az angliai O2. Saját bevallásuk szerint már nyár óta küszködnek adatforgalmi gondokkal az iPhone-ok és BlackBerry-k miatt. A szolgáltató jelenleg is egyeztet az Apple-el és a BlackBerry mobilok gyártójával. Jelenleg még nem lehet sokat tudni, de állítólag most nem a felhasználók tehetnek a mobilnet “gyengüléséről”.

Az O2 vezérigazgatója, Mr. Dunne egy újságnak elmondta, hogy már nyár óta vannak kisebb-nagyobb bajok a hálózatukkal. Az ok pedig, hogy nem győzik az egyre nővekvő számú Okaostelefonok/PDA-k aktív adatforgalmát. A legtöbbet fogyasztó készülékek az iPhone-ok és a BlackBerry-k. Azt is elmondta hogy az utóbbi hónapokban fejlesztettek a rendszerükön, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Érdekesség hogy a szolgáltató, most nem az ügyfelekre neheztel, hanem a programokra amik folyamatosan a neten lógnak a felhasználó tudta nélkül. Tovább nehezítheti a dolgot, hogy az O2 nemrégiben felvásárolt egy VoIP céget. Szerintem mostanában nem fogják bevezetni, ha mégis akkor nem fogja sokáig húzni a hálózat.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

Szólj hozzá Te is!