Már-már a csapból is ez a téma folyik, ugyanis az előző hét folyamán állítólagosan kiszivárgott az iPhone 8 egyik prototípusának a tervrajza. Ezt lovagolta most meg a iDropNews csapata, akik gyorsan készítettek egy pár koncepcióképet arról, hogy hogyan nézhet ki kisebb módosításokkal a telefon a valóságban. A korábbi pletykáknak megfelelően a telefon széltől szélig terjedő, [...]
HusztiD
2017.04.17.
iPhone
1 255
Napokkal ezelőtt már láthattunk egy állítólagos iPhone 8 tervrajz-szerűséget, majd ezt megelőzően még olyan hírt is kaptunk, mely szerint a telefon hátoldalán lesz az ujjlenyomat olvasó. Most pedig a már jól ismert kínai Weibo-ra került fel az iPhone 8 eredeti tervrajza – legalábbis nagyon ezt állítják a mostani források. Először szögezzük le, hogy az Apple több prototípussal [...]
HusztiD
2017.04.14.
iPhone
1 842
A Cowen and Company elemzője, Timothy Arcuri is megrakta tétjeit azt illetően, hogy mit várhatunk idén ősszel az Apple-től. A szakértő lényegében azt mondta el, amit eddig is tudtunk, azonban közölt egy-két extra információt arról, hogy mi miért lehet. Az már nem újdonság, hogy három új modellt mutat be az Apple, hiszen ez a pletyka [...]
HusztiD
2017.04.13.
iPhone, Kiemelt hírek
922
Nem ez az első olyan pletyka, mely szerint Smart Connectort kaphat az iPhone, ugyanis már az előző év folyamán ezt rebesgették bizonyos források a hetes modelleket illetően. Most az izraeli Verifier hozott le újabb infómorzsákat arról, hogy bizony az iPhone 8 megkapja a még iPad Próban bemutatkozott csatlakozót. Rövidre fogott a mostani hír, hiszen annyit [...]
HusztiD
2017.04.11.
iPhone, Pletykák
256
Elviekben kiszivárgott az iPhone 8 tervrajza. Vagy az egyik prototípusáé, amelyet még bemutathat az Apple. Az elmúlt napokban Benjamin Geskin Twitter felhasználó osztott meg érdekes képeket arról, hogy milyen lesz az Apple soron következő csúcsmodellje. Ha alaposan megvizsgáljuk a képet, akkor láthatjuk, hogy vertikális kameraelrendezést kapott a telefon, ami mellett szinte az egész előlapot a [...]
HusztiD
2017.04.10.
Pletykák
2 051
Az elmúlt napok folyamán már olvashattunk a Nikkei egyik új beszámolójáról, amely alapján 70 millió darab OLED kijelzőt rendelt be a kaliforniai vállalat a Samsungtól. Ezúttal pedig az ETNews hozott le újabb infókat ugyanebben a témában, hiszen ha minden igaz, akkor a két óriásnak sikerült nyélbe ütniük az üzletet. A két vállalat egy kétéves szerződést [...]
HusztiD
2017.04.10.
Apple, Kiemelt hírek
403
Az elmúlt évek folyamán az Apple mindig szeptember első felében jelentette be az aktuális évi csúcstelefonjait, amelyek az azt követő héten már megvásárolhatóak voltak. Ha erre a tendenciára támaszkodunk, akkor elviekben ezt várhatjuk idén is az Apple-től, azonban az Economic Daily News legújabb beszámolója másra ad következtetést. Értesüléseik szerint a telefont valóban szeptemberben mutatja be [...]
HusztiD
2017.04.06.
iPhone, Pletykák
408
A jól ismert Apple elemző, Gene Munster nem olyan rég megosztotta a legutóbbi nézeteit arról, hogy mit várhatunk az ősszel érkező iPhone 8-tól. Az ismert guru szerint a telefon megjelenése nagy hatással lesz a piacra, hiszen egy úgynevezett paradigmaváltást hoz. Munster szerint valóban a már régóta emlegetett kiterjesztett valóság lesz a telefon újdonsága, s többek között [...]
HusztiD
2017.04.05.
iPhone, Kiemelt hírek
1 898
Hónapokkal ezelőtt jött egy olyan pletyka, amely szerint ezer dollártól indul majd az iPhone 8 kezdő ára. Sokan ezt készpénznek vették úgy, hogy még jóformán semmi biztosat nem tudunk az új telefonról. Most azonban az UBS egyik ismert elemzője, Steven Milunovich nyilatkozta azt, hogy biztosan ezer dollár alatt lesz az alapmodell ára. A szakértő szerint [...]
HusztiD
2017.04.05.
iPhone
747
A JP Morgan egyik jól ismerte elemzője, Rod Hall osztotta meg legújabb számításait arról, hogy mit várhatunk az iPhone 8-tól. A szakértő szerint nagy kereslet lesz az ősszel érkező új modellre, hiszen sok korábbi felhasználó pont ezt az alkalmat várta ki, hogy végre lecserélje korábbi készülékét. Korábbi pletykák alapján tudjuk jól, hogy az iPhone 8 [...]
HusztiD
2017.04.04.
iPhone, Kiemelt hírek
699
Számos iPhone 8 koncepciót láthattunk már az elmúlt hónapok folyamán, azonban az iDropNews-től Benjamin Geskin készítette el az egyik legjobbat. A korábbi látványképeken és videókon egy teljesen úgy telefont álmodtak meg, azonban a Geskin által készített render képek az eddigi pletykákat veszik figyelembe. Ha igazak a szóbeszédek, akkor nagyjából egy olyan iPhone-t kaphatunk ősszel az Apple-től, [...]
HusztiD
2017.04.04.
iPhone
786
Az iDropNews egy új, Foxconn-tól származó információkkal állt elő, amelyek alapján megtudhatjuk, hogy milyen lehet az ősszel érkező iPhone 8. Mivel ez csak egy újabb pletyka, ezért nem érdemes készpénznek venni, hivatalosan csak akkor fogunk megtudni valamit, ha az Apple bejelentette a végterméket. Az egyik újdonság, hogy az Apple mégsem integrálja egyenesen a kijelzőbe az [...]
HusztiD
2017.03.30.
iPhone, Pletykák
647
Hetekkel ezelőtt felmerült egy olyan pletyka, mely szerint közel ezer dollár lehet az iPhone 8 indulóára. Az eddigi szóbeszédek ugyan külön-külön nem emelték ki, hogy mennyivel lehet drágább a telefon előállítási költsége, de a Digitimes beszámolójából megtudhattuk, hogy bizony drágább lesz a 3D Touch modul. Tudjuk nagyon jól, hogy az Apple az iPhone 6s modellekben [...]
HusztiD
2017.03.29.
iPhone
394
A Nomura Instinet egyik befektetője, Jeffrey Kvaal megrakta tétjeit, aki szerint soha nem látott rekordokat dönthet meg az Apple az ősszel érkező iPhone 8-cal. Az eddigi elemzői értékelések eléggé vegyesek, de zömében elmondható, hogy mindenki rekord évvel számol. Jeffrey szerint ősszel az AAPL értéke 150 és 165 dollár közé állhat be. Korábban az elemzők még [...]
HusztiD
2017.03.29.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
933
Ugyan még fél évre van az új iPhone-ok bejelentése, de az Apple partnerei már gőzerővel készülnek a tömeggyártásra. Ezúttal az Economic Daily News számolt be arról, hogy a TSMC április folyamán megkezdi az A11-es chipek gyártását, melyek a következő csúcsmodellekben kapnak helyet. A jelenleg piacon lévő iPhone 7 modellekben az A10-es processzor dolgozik. Többek között [...]
HusztiD
2017.03.28.
iPhone, Kiemelt hírek
243
Megannyi pletykát olvashattunk az ősszel érkező iPhone 8-ról, azonban ezúttal a Barclays elemzőcsapata állt elő azt illetően, hogy szerintük mi lesz a helyzet. Mivel ez nem egy újabb pletyka, csak egy latolgatás, így erre talán érdemesebb egy kicsit odafigyelni. Ha minden igaz, akkor az elemzők szerint az iPhone 8 ugyanúgy szeptemberben jelenik meg, mint ahogyan az [...]
HusztiD
2017.03.27.
iPhone, Kiemelt hírek
762
Az ősszel érkező iPhone 8-ról megannyi pletykáról olvashattunk az elmúlt hónapok folyamán, hogy mégis milyen lehet. Ezúttal egy Ázsiából származó pletyka terjeng, amely szerint a kaliforniai vállalat visszatér a gyökerekhez. Mindez persze akkor igaz, ha a dizájnról beszélünk. A koreai ETNews szerint az Apple egy sokkalta lekerekítettebb telefont mutat be, amely elhagyja a fémházas kialakítást. [...]
HusztiD
2017.03.21.
iPhone, Pletykák
1 184