Az utóbbi évek folyamán az elektronikai eszközök sokban könnyítették meg az emberek életét, hiszen számos hasznos dolgot csinálhatunk általuk, melyekről korábban csak álmodoztunk. Sorolhatunk ide akár telefonokat, tableteket vagy egyéb kiegészítőket, minden terméknek megvan a maga haszna a felhasználók életében. Talán egyedül egy ismert problémát lehetne felhozni az ilyen elektronikai készülékek kapcsán, ez pedig nem más, [...]
HusztiD
2016.09.01.
Egyéb, Kiemelt hírek
461
Az elmúlt hónapok folyamán már nagyon sokszor hallhattunk többféle pletykát az iPhone 7-ről. Ha úgy nézzük, akkor idézőjelesen már mindent tudunk róla, kivéve azt, hogy milyen akkumulátorral fog piacra kerülni, ugyanis eddig erről még nem nagyon szóltak a hírek. Egy újabb kínai forrás arra hivatkozik, hogy egy csipetnyivel nagyobb kapacitású aksit kapnak az új telefonok. Az [...]
HusztiD
2016.07.15.
iPhone, Kiemelt hírek
388
Egy újabb szabadalomtroll perelte be az Apple-t, aki azt állítja, hogy az almás vállalat megszegte a még 2005 folyamán benyújtott, végül évekkel később levédetett szabadalmát. Magát az eljárást a Snap-On Technologies nyújtotta be a szabadalmi és védjegy hivatal felé, ami azóta a Somaltus tulajdonát képzi. A texasi vállalatnak egyebek mellett már sikerült öt autógyártót beperelnie, hiszen [...]
HusztiD
2016.07.13.
Egyéb, Kiemelt hírek
422
A kínai Weibo honlapon nem olyan régen feltűnt egy új pletyka az iPhone 7-et illetően. A legújabb infók szerint az ősszel érkező készülék akkumulátorának kapacitása szinte megegyező lesz azzal, mint amit jelenleg használ az Apple az iPhone 6s és 6s Plus telefonjainál. Az aktuálisan piacon lévő telefonok egy 1715 és 2750 mAh-es egységgel rendelkeznek, miközben [...]
HusztiD
2016.05.03.
iPhone
520
Az előző hét elején bemutatkozott iPhone SE-ről csak jókat lehet mondani úgy, hogy még lényegében meg sem jelent. Mégis miért? Mert az Apple 2016-ban megtartotta a 4 colos méretet, ám ezúttal nem egy olyan készüléket dobott piacra, amely hardveresen jóval gyengébb, hanem pont egy olyat, ami sebességre felveszi a harcot a jelenlegi csúcsmodellel. És ez még [...]
HusztiD
2016.03.29.
iPhone
2 462
Nem ez az első eset, hogy hírt adunk korunk legnépszerűbb közösségi oldaláról, hiszen már október folyamán kiderült, hogy fölöslegesen szívja az üzemidőt az alkalmazás a háttérbeli frissítéseknek köszönhetően. Nem sokkal később kijavították az app hibáit, amivel azt ígérték, hogy véget ért ez a kellemetlen galiba. Most, hogy eltelt több hónap, a Guardian-tól Samuel Gibbs letesztelte, hogy [...]
HusztiD
2016.02.09.
iPhone
836
A hétvége folyamán az Apple kiadott egy új közleményt, melyben az iPhone 6s és 6s Plus készülékek akkumulátorát illetően próbálnak meg segíteni. Aki rendelkezik a tavaly megjelent telefonok egyikével, az lehetséges, hogy találkozott már hasonló problémával, hogy a telefon nem megfelelően mutatja az aksi töltöttségi szintjét. Ezt illetően hallatott magáról az Apple. A hivatalos információk szerint [...]
HusztiD
2016.01.18.
iPhone, Kiemelt hírek
1 998
A szeptemberi Apple event folyamán bemutatkoztak az új készülékek, azóta szinte minden lényeges dolgot megtudhattunk róluk. A bemutató után nem sokkal kiderült, hogy az iPhone 6S kisebb kapacitású akkumulátort kap, mint az egy évvel korábban debütált iPhone 6, ám az előzetes ígéretek alapján mindezek ellenére tartani tudja ugyanazt az üzemidőt. Mindeddig nem esett szó az iPhone 6S Plus-ról, [...]
HusztiD
2015.09.22.
Apple, iPhone
362
Úgy tűnik, hogy az új iPhone 6S az iPhone 6-nál kisebb kapacitású akkumulátorral kerül piacra, ám ennek ellenére tartani tudja annak az üzemidejét. Ha szemfülesek voltatok, akkor az iPhone 6S és 6S Plus bemutató videójában észrevehettétek, hogy a telefon 1715 mAh-es egységet kapott. Viszonyításképp, a tavalyi modellben 1810 mAh-es akkumulátor volt, melynek köszönhetően az alábbi [...]
HusztiD
2015.09.11.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
1 108
A második generációs Apple Watch okosórák nem valószínű, hogy bármilyen külső változáson is átesnének, amennyiben lehet hinni a pletykáknak. A cég inkább összpontosít a belső alkatrészek apróbbá tételére annak érdekében, hogy nagyobb akkumulátort helyezhessenek el a készülékben. Az Apple állítólag egy ideje együtt dolgozik az LG-vel és Samsunggal a vékonyabb OLED kijelzők kifejlesztésén – ami ellentétes [...]
UP
2015.07.03.
Apple, Apple Watch
478
Továbbra is özönlenek az okosórával kapcsolatos tartalmak, itt van pár fontosabb, közérdekűbb hír, egy csokorba szedve. A Chipworks csapata még péntek este közölte az Apple Watch belsejéről készült nagyfelbontású fotóit és a Watch S1 chipjének röntgenfelvételeit. Mint ahogy az a képekből is lejön, ők is szétszedték a kütyüt és megállapították, hogy az Apple Watch az [...]
Ha a Watch akksija kileheli lelkét, az Apple technikusai ki fogják tudni cserélni a komponenst, bár a cserével kapcsolatos további infókat a cég megtartotta magának. Honnan az értesülés? A TechCrunch riporterével osztotta meg az egyik céges szóvivő. A lap sejtései szerint a tulajdonosok elküldhetik az Apple-nek az órát, akik egy kisebb összegért cserébe kicserélik az [...]
Skarp
2015.03.11.
Apple, Apple Watch
162
Pont tegnap írtunk arról, hogy az Apple magasabb béreket és szabadabb munkakörülményeket ígérve próbálja meg átcsalni a Samsung chiptervezőit és akkumulátor-szakértőit. Szöul sem ül tétlenül a fenekén – most ők törtek borsot az Apple orra alá, méghozzá azzal, hogy felvásárolták az autóipari beszállító-óriás Magna International akkupakkokat gyártó leányvállalatát. A két vállalat közös sajtóközleményében úgy fogalmazott: [...]
Skarp
2015.02.24.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
208
A hírek szerint az Apple most a koreai rivális következő generációs technológiákért felelős szakértőire vetett szemet – hatalmas emelésekkel és mindenféle plusz juttatásokkal édesgetnék a tehetséges szakembereket Kaliforniába. Hogy miről is van szó pontosan? A The Korea Times értesülései alapján elsősorban chiptervezőket és akkumulátor-szakértőket vennének fel. Egy meg nem nevezett Samsungos forrás elmondása alapján a dolgozóknak “nagyobb [...]
Skarp
2015.02.23.
Apple, Egyéb, Kiemelt hírek
273
A 9to5Mac csapata egy rakás új információhoz jutott hozzá az Apple Watch kapcsán. Természetesen nem hivatalosak, de biztos forrásból tudtak meg újabb dolgokat a hamarosan megjelenő okosóráról. A szeptemberi iPhone 6 keynote folyamán mutatkozott be a készülék, azonban az Apple vezetői nem árulták el a tényleges üzemidejét. Persze nem sokkal később kiderült, hogy azért, mert ez lehet [...]
Ahogyan azt már megszokhattuk, minden új Apple termék megjelenésekor feltűnik az iFixit csapata és szétkapják az adott eszközt, hogy megnézzék, pontosan milyen belső alkatrészek alkotják. Ezúttal a kaliforniai vállalat új telefonjaira esett a választásuk a tegnapi megjelenés alkalmából. Ahogyan az egyből kiderült, a pletykáknak megfelelően nagyobb akkumulátort kaptak a telefonok. Az iPhone 6 esetében egy [...]
HusztiD
2014.09.20.
Apple, iPhone
2 593
Miközben dagad a MacBook Pro botrány, az Apple újabb, bár ezúttal telefonokat érintő csereprogramot hirdet – jelentette be Cupertino a minap. A bejelentést követő első öt hónap során legyártott iPhone 5-ösök kis százaléka gyártási hiba miatt nagyon rövid élettartamú darabokat kapott. Az Apple nyilatkozata szerint a hibás darabok a 2012 szeptemberétől 2013 januárjáig értékesített szériából [...]
Skarp
2014.08.24.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
2 885