Legalábbis ezt a pletykát állítják a Japán Mac Otakara oldalán, amely szerint a következő generációs iPhone lekerekített szélekkel érkezik a vállalat első telefonjaihoz méltóan. A hír már nem teljesen új eredetű, hiszen régebben voltak róla híresztelések, hogy valószínűleg így érkezik majd az új készülék, azonban ez az első forrás, ahol biztosra állítják. Ezen felül még [...]
HusztiD
2014.04.25.
Apple, iPhone
2 548
Már-már nem mondunk újat azzal, ha megemlítjük Martin Hajek nevét, ugyanis az elmúlt hetek folyamán számos koncepciót adott ki a közelgő iPhone 6-ról. A legújabb elképzeléseiben a szóban forgó 6 és 6C modellt mutatja be nekünk. Érdemes megjegyezni, hogy a műveiben iPhone 6S néven emlegeti az Apple következő telefonját, így ne rémüljön meg senki sem, [...]
HusztiD
2014.04.24.
Apple, iPhone
3 306
Még a tavalyi év folyamán fogott hozzá az Apple, hogy több országban is levédesse az iWatch kifejezést, hiszen egy nagy dobásra készülnek, amelyről egyelőre még csak pletykákat tudunk. A mostani információk szerint pedig a vállalat hivatalosan is növelte a védjegyeinek számát, hiszen ezentúl már akár az órák és ékszerek piacán is találkozhatunk almás termékekkel. A [...]
HusztiD
2014.04.24.
Apple, Egyéb
595
Az Apple zenelejátszóinak sorsa már régóta a vita tárgyát képzi, hiszen a csökkenő eladások miatt akár teljesen kinyírhatják azokat. Elég az is, ha megnézzük a vállalat legfrissebb pénzügyi jelentéseit, hiszen csak 2.7 milliót adtak el belőle 3 hónap alatt, ami hatalmas visszaesést jelent az ezt megelőző évhez képest. Egyelőre nem tudni semmi biztosat a témáról, [...]
HusztiD
2014.04.24.
Apple, iPod
597
Tegnap késő esti órákban az Apple kiadta a hivatalos 2014 Q2 pénzügyi jelentéseit, melyben ismételten felülmúlták magukat – legalábbis bizonyos téren. Az elmúlt napokban egyébként már hírt adtunk mi is, hogy miket tippelnek az elemzők, azonban most kiderült, hogy az almások mindenki várakozásait felülmúlták. Nézzük meg szám szerint, hogy mit produkáltak ezúttal a kaliforniaiak. Bevétel [...]
HusztiD
2014.04.24.
Apple, iPad, iPhone, Kiemelt hírek
344
Korábban már kiderült, hogy nem működött megfelelően a korábbi OS X rendszereken a FaceTime, ezért az Apple kiadott egy frissítést, de pár embernek továbbra is problémája akadt vele kapcsolatosan. Ezek után pedig arról számoltunk be, hogy az iOS 6 felhasználók is hasonló problémákkal küszködnek, de a kaliforniaiaknak még nem sikerült megoldást találniuk. A héten elérhetővé [...]
HusztiD
2014.04.24.
Apple, iOS, OS X
974
A tegnap esti órákban, Amerikában az ABC csatornán az Agents of SHIELD szünetében leadták a legújabb reklámot, mely az iPhone 5S extra tulajdonságait mutatja be. A legfrissebb videó másfél perces és egy egészen új megvilágításba helyezi a vállalat telefonját, hiszen ahogy láthatjuk, eléggé sokszínűen használhatjuk azt. Különféle programok segítségével akár gitár effektként is hasznosíthatjuk, illetve [...]
HusztiD
2014.04.23.
Apple, iPhone
1 435
Úgy tűnik, hogy az Apple mindent megtesz annak érdekében, hogy tökéletesre csiszolja az operációs rendszerét, ugyanis a tegnap megjelent OS X 10.9.3-as béta újdonságot hozott. Ez pedig nem más, mint hogy mostantól bárki letöltheti a legújabb bétákat abban az esetben, ha rendelkezik Apple ID-vel és vállalkozik erre. Korábban csak a regisztrált fejlesztők és az Apple [...]
HusztiD
2014.04.23.
Apple, OS X
694
Két hete már megtudhattuk egy híres elemzőtől, hogy mikor és mit várhatunk idén az Apple-től. Ming Chi Kuo elemző szerint valamikor a harmadik negyedév végén érkezhet a 4.7 colos új iPhone, majd rá 3 hónapra az 5.5 colos nagytestvére. Erről korábban már több pletyka is beszámolt, hogy csúszni fog a nagyobbik telefon megjelenése, ám a [...]
HusztiD
2014.04.23.
Apple, iPhone
2 716
A tegnapi nap folyamán számoltunk be, hogy az Apple Store logóinak levele zöldre vált erre a hétre, hiszen így tiszteleg a kaliforniai vállalat a Föld Napján. Ennek hatására kedden Amerika és Európa bizonyos pontjain a nyomtatott újságokban bukkantak fel hirdetések, melyek ehhez kapcsolódnak, hiszen pont a környezetvédelemről szólnak. Mint ahogyan az alábbi képen is látszik [...]
HusztiD
2014.04.23.
Apple, Egyéb
525
A VRZone kínai oldalnak köszönhetően úgy néz ki, hogy kiszivárgott az Intel Thunderboltjának a következő változata, a 3.0! Az oldalon bemutatták az Alpine Bridge controllert, amely alapján elmondható, hogy a következő szabványban már duplájára emelkedik a sávszélesség, így 20 helyett már 40Gbps-sel áramolhatnak az adatok. A hírek szerint a 3.0-ban már 100 wattos töltés is [...]
HusztiD
2014.04.23.
Apple, Egyéb
415
Ma este folyamán az Apple kiadta az iOS 7.1.1-et, mely kisebb hibajavításokat tartalmaz. A frissítés mindösszesen 18.8 megabájtot tesz ki és leginkább a teljesítményre, biztonsági javításokra és egyéb bug fixekre terjed ki. Az információk szerint javult a virtuális billentyűzet válaszideje, ugyanis néhány felhasználónál ez lassulást okzott, továbbá a Bluetooth billentyűk és a VoiceOver is kapott [...]
HusztiD
2014.04.22.
iOS, iPhone
4 843
Nagy a felhajtás az Apple következő telefonja körül, ugyanis a tech társadalom egy része már nem bírja kivárni annak a megérkezését. Erre fel jönnek a különféle pletykák, melyeknek nagy része kamu, de akadhat egy-két igaz is. Például szó esett már arról is, hogy az Apple egyik partnere, a Japan Display előállt egy 4K-s kijelzővel, amely [...]
HusztiD
2014.04.22.
Apple, iPhone, Kiemelt hírek
1 539
A Föld Napja alkalmából egy különleges kezdeményezéssel állt elő az Apple: a világon lévő összes Apple Store logójának a levelét zöldre festették, hogy ezzel tisztelegjenek az anyatermészetnek, ami e hét folyamán végig kint lesz. Mint azt már tudhatjuk, az almások sokat tesznek annak érdekében, hogy kíméljék környezetünket, hiszen az eddigi felmérések alapján ők büszkélkedhetnek a [...]
HusztiD
2014.04.22.
Apple, Egyéb
682
Nagy a felhajtás most a szóban forgó hivatalos Steve Jobs film körül, ugyanis elsőnek kiderült, hogy David Fincher rendezi a filmet, aki Christian Balenek szánta a főszerepet, azonban nem sokkal rá megtudhattuk, hogy ez mégsem valósul meg, ugyanis a Sony szerint Fincher irreálisan magas összeget kért a filmért. A legújabb hírek szerint nincs ok félelemre, [...]
HusztiD
2014.04.22.
Apple, Steve Jobs
369
Még a múlthét folyamán számoltunk be arról, hogy a legutóbbi negyedévben rekordmennyiségű telefont adhatott el az Apple. Most ismételten a Fortune jelentkezett a legújabb felméréssel, melyben 21 profi Wall Street és 13 amatőr elemző előrejelzéseit vetették össze, melyekből érdekes dolgok derültek ki. Mielőtt belemennénk a témába érdemes megjegyezni, hogy a 23-án, azaz holnap hivatalosan kiadja [...]
HusztiD
2014.04.22.
Apple, iPad
185
Már-már napi szinten hallani a szóban forgó új telefonról, azonban pletykákon kívül semmi konkrétat nem tudunk. Például az elmúlt héten már kiszivárgott a telefon állítólagos tokja, majd Kínában már el is kezdték árulni azokat. Ezek után pedig egy ismeretlen forrásból felbukkant az új készülék előlapja is, amely alapján sokkalta nagyobb lesz a telefon. Martin Hajek [...]
HusztiD
2014.04.22.
Apple, iPhone
2 146