Az Apple LinkedIn integrációt tesztel az iOS7-ben

Helme 2013.06.19. 13:24 Apple, iOS 0 db 407

Egy ideje már nyomogatható az Apple legújabb iOS operációs rendszerének béta változata. A fejlesztőknek szánt csomagot néhányan alaposabban átvizsgálták, így ismételten kiderült egy érdekes és új funkció. Az almás vállalat integrálhatja a LinkedIn-t az iOS7-be pontosan olyan módszerrel, mint ahogyan azt a Facebookkal és a Twitterrel tette annak idején. A kód alapján a felhasználók könnyedén tudnak majd tartalmat generálni, illetve összekapcsolni a fiókjukat más alkalmazásokkal. Egyelőre azonban kérdéses, hogy a publikumnak kiadott frissítés tartalmazni fogja-e ezt.

Hamza Sood fedezte fel a LinkedIn kódot, amit elküldött a 9to5mac csapatának. Mint jelezte, egy bizonyos részlet hiányzik, ami pont azt szolgálná, hogy aktívra váltson, s megjelenjen az iOS7 bétában maga a funkció. Ugyanis ebben a formában nem elérhető, csak most derült ki, hogy az Apple kacérkodik a LinkedIn telefonos integrációjával. Igazából két út van: vagy az iOS7-ben köszönthetjük vagy teljesen kiveszik. Hasonló volt a helyzet 2010-ben a Facebookkal. Az iOS4-ben már létezett Facebook integráció, de a két vállalat egészen 2012-ig nem tudott megegyezni, így az iOS6-ban debütált csupán.

Az iOS7-es LinkedIn nem lenne teljesen hülyeség. A 2013-as WWDC-n az Apple és a LinkedIn bejelentette, hogy együtt fognak működni az OS X Mavericks érkezésekor. Notification Center alapú riasztások, hozzáférés megosztása más alkalmazásokkal és még számtalan olyan funkció van, mely arra enged következtetni: a két cég szorosabb barátságot kötött. Neked van LinkedIn fiókod, amit aktívan használsz?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Szólj hozzá Te is!