Jövő héten érkezik a Store-ba az Infinity Blade II

Helme 2011.11.27. 23:30 iPhone, Játékok 1 db 104

Amikor megjelent az Infinity Blade első része, teljesen felforgatta az egész mobilos videojáték-ipart.  Az Unreal motorral felszerelt alkotás olyan élményt nyújtott, melyről azt hittük: csak több év múlva lesz elérhető. Ráadásul vásárlóbarát árával még azokat is meggyőzte, akik nem igazán szoktak pénzt áldozni egy-egy produktumért.

Külön kiemelendő, hogy nem egy hatásvadász terméket kaptunk, tehát nem az volt, hogy az intróban látható képeket tették ki az ajánlóba, hanem az egész játék kiemelkedő grafikával és élménnyel rendelkezik. Most érkezik a második rész a iTunes App Store-ba, a jövő hét folyamán.


Az Epic bejelentette, hogy az Infinity Blade második része december elsején lesz elérhető az áruházban mindössze 5,99 dollárért. Tehát nagyjából 1100 forintért meg lehet vásárolni, bár hallottunk már érdekes történeteket arról, hogy mennyit is húznak le a bankkártyáról. Ugye mi euróban fizetünk, reméljük jövő héten erősödni fog a pénzünk.

Tehát ha van valakinek iPad, iPad 2, iPhone 3GS, iPhone 4, illetve 4S vagy iPod Touch kütyüje, akkor bizony képes lesz futtatni az Infiniti Bladet a készülékén, bár az is igaz, hogy iPad 2-n és 4S-n fog csak maximális részletességgel futni. A fejlesztők az ígérik, hogy a szerepjátékos játékmenet megmarad, csak még szebb és még addiktívabb lesz, mint eddig. Ha az előző tetszett, vélhetően ezt is élvezni fogod.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Hozzászólások száma: 1 db

Szólj hozzá Te is!