Nézd vissza 9 perc alatt az It’s Glowtime médiaeseményt

HusztiD 2024.09.10. 09:55 AirPods, Apple Watch, iPhone, Videók 0 db 24

Az Apple magyar idő szerint, kedd este 7 órakor rendezte meg az idei év egyik legjobban várt eseményét, a szeptemberi keynote-ot. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, maga az előadás bő másfél órás volt, így aki lemaradt volna, annak összeszedtük, hogy milyen újdonságokat mutattak be az almások.

Mondhatjuk, hogy az utóbbi évek folyamán megszokott előadást kaptunk, hiszen ez volt a következő esemény, melyet nem igazából élőben, hanem teljesen online rendezett meg a vállalat. Az Apple ennek ellenére hozta a szokásos színvonalat, hiszen a másfél óra nagyon hamar elrepült. Természetesen vannak köztetek olyanok, kik lemaradtak róla, de a CNET-nek köszönhetően készült egy új összefoglaló, melyben 9 perc alatt végignézhetitek az előadást, így mindenféleképpen érdemes lesz rászánni azt a kis időt, s végigmenni rajta, hogy mit mutattak be a kaliforniaiak.

Akit egyébként a teljes, vágatlan előadás érdekelne, az az Apple jóvoltából megnézheti a több, mint kétórás keynote-ot.

Számotokra hogy tetszett az Apple legutóbbi előadása?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!