Teljesen másabb kamerakivágást kaphat az iPhone 14, mint amelyről a korábbi híresztelések szóltak

HusztiD 2022.01.17. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 758

Az utóbbi hónapokban több pletyka volt azzal kapcsolatosan, hogy az iPhone 14 szériánál immáron elköszönhetünk attól a TrueDepth kamerarendszerről, melyet elsőnek az iPhone X-ben mutatott be az Apple. Vagyis ha pontosítani szeretnénk, akkor a technológia ugyanúgy helyt kap az új telefonban, csupán az előlapon nem lesz akkora kamerakivágás, mint amit az utóbbi években megszokhattunk.

A korábbi híresztelések alapján az iPhone 14 szériánál immáron csak egyetlen pontnyi kivágás lenne megtalálható, ami maga az előlapi kamera szenzora lenne. Az egyik ismertebb elemző, Ross Youngnak viszont kicsit másabb információi vannak az iparági értesülései alapján.

Elviekben olyan előlapi kamerakialakítást kap az iPhone 14 széria, mint amelyet a fenti képen láthatunk. Ross úgy fogalmazott, hogy egy apró tabletta, valamint mellette egy pont kap helyet az új telefonok előlapján, amely mögött ugyanaz a TrueDepth kamerarendszer lesz megtalálható.

A hivatalos bejelentésig feltehetően szeptemberig kell várnunk, így addig megannyi pletykáról olvashatunk majd, de kíváncsian várjuk, hogy mit mutat be az iPhone 14 kapcsán az Apple.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!