Vajon bírja a hajlítási teszteket az iPhone 12 és 12 Pro?

HusztiD 2020.10.28. 12:55 iPhone, Videók 1 db 413

maxresdefault

Talán akkor kapta fel magát igazán a bendgate probléma, mikor az Apple piacra dobta az iPhone 6-ot, hiszen viszonylag könnyen hajlottak az akkori telefonjaik. Az ezt követő években pedig több YouTube felhasználó próbálta meg erejét fitogtatni azzal, hogy képes az Apple, illetve egyéb gyártók telefonjait kettétörni.

A méltán jól ismert Unbox Therapy csapata is kíváncsi volt, hogy mi a helyzet az új készülékek kapcsán, így Lew megpróbálta előbb az iPhone 12-t, majd később a 12 Prót félbehajtani. A jó hír az, hogy sikertelenül járt, hiszen az almások új mobiljai immáron sokkal erősebb kijelzővel lettek felszerelve, valamint magán a kereten is erősítettek, így végeredményben úgy tűnik, hogy egy olyan telefont kaptunk, melyet nem igazán lehet majd átlagos használat mellett meghajlítani.

Nyilván lesznek még egyéb stressztesztek, így kíváncsian várjuk azokat a videókat is, hiszen azokból tudhatjuk meg többek között, hogy miképp teljesítenek az új modellek a korábbiakhoz képest. Az eddig látottak alapján, bíztatóak az előjelek.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Rács - 2020.10.29. 14:30

    Hoppá

Szólj hozzá Te is!