Vajon meddig emelkednek még a magyarországi iPhone árak?

HusztiD 2020.10.14. 15:55 iPhone, Kiemelt hírek 6 hozzászólás 1 471

iphone12procover

Jelenleg a csapból is az folyik, hogy az Apple tegnap este mutatta be az iPhone 12 szériát, amelyek magyar árszabásai eléggé drágára sikerültek. Az elmúlt pár órában egy érdekes kérdés merült fel bennem, még pedig az, hogy meddig tart még a drágulás Magyarországon?

Ugorjunk vissza három évet, hiszen az Apple 2017. szeptemberében mutatta be az iPhone X-et, amely csak november elején jelent meg. Voltaképp ez volt az első olyan telefon, amit már a jól ismert Home gomb nélkül árultak, azonban nem is ez a leglényegesebb ismérv jelenleg, hanem az, hogy ez volt az első olyan telefon, amelynek indulóára 999 dollár volt Amerikában.

Azóta megjelent az iPhone Xs, az iPhone 11 Pro és hamarosan az iPhone 12 Pro is elérhető lesz. Egy dolog közös ezekben a modellekben, az pedig nem más, mint az amerikai árszabás, hiszen mindegyik modell alapból 999 dollártól indult. Ennek ellenére mi mit tapasztalunk már évek óta? Hogy meredeken kúsznak fel a magyar iPhone árak.

iphone12pro

Három évvel ezelőtt az iPhone X magyar indulóára 379 ezer forint volt, míg az iPhone Xs Pro 2018-ban 399 ezer forint, valamint a 11 Pro tavaly szintén ugyanennyi volt. Ehhez képest milyenek lettek az iPhone X-hez képest három évvel, 2020-ban a magyar árak? 40 ezer forinttal növekedett. Ameddig az iPhone X után két éven át csak 20 ezer forintot kellett többet fizetnünk, addig most összesen 60 ezerről beszélhetünk.

Ameddig egy amerikai felhasználó 2017-ben ugyanannyit fizetett egy iPhone X-ért, mint most egy iPhone 12 Próért, addig mi magyarok 60 ezer forintos pluszról beszélhetünk. Akárhogyan is nézzük, ez a 440 ezer forint a kezdeti 380 ezerhez képest közel 16 százalékos növekedésről beszélhetünk. Magyarán mondva, ha egy nagyobb ünnepnapon valahol 20 százalékos kedvezménnyel kínálnák az új telefonokat, akkor valójában nem sokkal fizetnénk kevesebbet, mint három éve, akció nélkül.

lcimg-53261de4-dc1e-4e82-bc8d-bb1287601438

Egészen megdöbbentő, hogy meddig emelkednek a magyar árak, s egyelőre azt sem tudni, hogy hol van mindennek a vége. Egy valamit fontos azonban tudni, hogy az Apple Amerikában nettó árakkal számol, így ha azokat az összegeket átváltjuk, akkor még hozzá kell adnunk azt a csúnya 27%-os áfát. Ez még rendben is lenne, a baj azonban, hogy az utóbbi években olyan rossz lett a forint árfolyama a nagyobb valutákhoz képest (euró, dollár), hogy kénytelenek vagyunk mindezt benyelni, ha egy csúcs telefont akarunk. De beszélhetünk akár más termékről is, egy hangszertől kezdve egy konzol játékon keresztül egy napszemüvegig, ott is megfizetjük ugyanezeket az árakat, csak ott talán nem ennyire szembetűnő a különbség, így a biztosítékot sem csapja ki annyira az embereknél.

A kérdés inkább külpolitikai jellegű, de vajon hol fog tetőzni az iPhone árszabása? Mi lesz az a pont? Esélyes, hogy két év múlva ismételten 40 ezerrel emelkednek majd a magyar árszabások? Tényleg eljutunk odáig, hogy ami 2017-ben 380 ezer forint volt, az 2022-re már alapból 500 ezer forint lesz? Ti mit gondoltok, hogyan vélekedtek a témáról?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. Kuku - 2020.10.14. 16:36

    1200 $ pro max az 360 ezer , ennek a szegyen àfàja kb 100 ezer es meg ennel is tôbb 20 ezerrel
    Usa ban kell
    Megvenni ennyi

  2. Peti - 2020.10.14. 18:22

    Ezért nincs eurónk! Mások teszik el a különbséget.

  3. iMiki - 2020.10.14. 18:26

    A gond hogy amit veszel Amerikában nem biztos hogy lehet használni minden funkciót. Az Apple watch például nem lehet használni az e-sim kártyát. Ha Dubaiban veszed a telefont ami elég jó árban kapod, azon nincs FaceTime és így tovább …

  4. asdff - 2020.10.14. 23:09

    kintről csak behozni lehet, postán bukta van ha vámolnak, ellopjak…ja és persze a függőséget kivenni sem 2Ft
    az a helyzet, vagyunk olyan hülyék, hogy ennyiért is meg fogjuk venni.
    érdekes hogy mindig van olyan külső változtatás, hogy ránézésre látni…ez a legújabb :)
    éppen megszoktam a káva hiányát, most újra van káva :)

  5. Jazz12345 - 2020.10.15. 11:05

    Egyetértek, teljesen mindegy mennyibe kerül, úgyis ugyanúgy sorban állnak majd érte az emberek…

  6. Tom - 2020.10.15. 20:10

    Alapból is vicc, hogy ennyibe kerülnek ezek az eszközök. Arról pedig sokat lehet hallani, hogy az amerikaiak is folyamatosan köpködnek, de azért sorban állnak ők is. Kihagyják a kiegészítőket, de az árak nem csökkennek egy dollárral sem.

Szólj hozzá Te is!