Az iPhone 11 volt a legtöbbet eladott okostelefon 2020 első felében

HusztiD 2020.09.03. 09:55 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 1 167

iPhone11guide-b

Javában tapossuk az idei év második felét, azonban az Omdia most állt elő a legújabb kutatásával, melyből azt tudhatjuk meg, hogy mely telefonok voltak a legkeresettebbek az első félévben. Ahogyan az utóbbi években, úgy az Apple ezúttal is vezette az eladásokat.

Januártól június végéig a világszerte legtöbbet eladott telefon az iPhone 11 volt, melyből 37,7 milliót szállított le az Apple. Második helyen a Samsung Galaxy A51 volt, amiből közel harmadannyit, 11,4 milliót értékesített a dél-koreai vállalat, míg a harmadik helyen megtalálható Xiaomi Redmi Note 8-ból 11 milliót passzoltak el.

Ha csak az almásokat nézzük, akkor láthatjuk, hogy az új iPhone SE is népszerű volt, amelyet csak április végén dobtak piacra, hiszen bő két hónap alatt, június végéig 8,7 milliót adott el belőle a kaliforniai vállalat. A hatodik helyen az iPhone Xr- volt megtalálható, melyből 8 milliót passzoltak el, míg az iPhone 11 Pro Maxból 7,7-et, s végül az iPhone 11 Próból 6,7-et.

Top-10-most-shipped-smartphones-H1-2020-v2

Érdemes összevetni a tavalyi és idei évi számokat. hiszen láthatjuk, hogy idén sokkal több telefont adott el az Apple. Míg tavaly a 10 legtöbbet eladott telefonból három volt valamilyen iPhone modell, addig most 5-re emelkedtek az almások számai. Illetve ha a legtöbbet eladott készüléket nézzük, akkor a kaliforniaiak bő 10 milliós többletszámot produkáltak az iPhone 11-gyel, mint az iPhone Xr-rel.

Végül nem felejtsük el megemlíteni a koronavírust sem, hiszen annak ellenére, hogy sokan azt várták az év elején, hogy csökkenni fognak az eladások, a valóság mást mutat: sokkal jobban pörgették eladásaikat a gyártók, mint egy évvel korábban.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!