Négy éven belül megduplázódhat az Apple értéke

HusztiD 2020.06.29. 12:55 Apple 0 db 131

green-aapl-logo

Az Apple még 2018-ban érte el az első egybillió dolláros mérföldkövet, hiszen ekkor sikerült átlépniük eme értékhatárt elsőnek az óriások közül. Alig, hogy átlépték, csökkenésbe kezdtek, majd azóta mondhatni, folyamatosan növekednek. A vállalat jelenlegi értéke 1,4 billióra tehető, de négy éven belül már a kétbilliós értékhatárt is elérik.

Legalábbis ezt állítja az Evercore ISI elemzője, Amit Daryanani. A hozzáértő szerint ahhoz, hogy mindezt elérje 2024-ig a kaliforniai vállalat, még jobban rá kell gyúrniuk a viselhetők piacára és a szolgáltatásaikra, ugyanis jelenleg ezen szegmensek mutatják a legnagyobb növekedést. A szakember úgy gondolja, hogy az Apple folyamatosan visszavásárolja majd a részvényeit az elkövetkezendő években, illetve négy év múlva már 550 dolláron állhat az AAPL, amivel majd meghaladják a kétbilliós határt.

Kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan alakulnak az Apple részvényértékei a jövőben, azonban ha ilyen ütemben sikerül továbbra is növekedniük, akkor szerintünk sokkal hamarabb elérhetik a következő mérföldkövet.

Információ! Új szerviz technikus kollégát keres az iDoki. Ne maradj le róla!

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!