Egy teljesen újratervezett iMac is megmutatkozhat a WWDC ’20 konferencián

HusztiD 2020.06.10. 15:55 Kiemelt hírek, Mac, Pletykák 1 db 175

imac-27-cto-hero-201903

Az Apple június 22-én tartja meg az idei évi WWDC konferenciáját. A korábbi évek folyamán már megszokhattuk, hogy a vállalat vezetői ilyenkor mutatják be az ősszel érkező új főrendszereket, azonban új termékeket mostanában nem igazán lepleztek le.

Most ez megváltozhat Sonny Dickson szerint, aki elárulta, hogy érkezik az új iMac. Egyelőre vajmi keveset tudni róla, azonban az új masina hasonlítani fog az iPad Próra és a tavalyi év végén megjelent Pro Display-re, ami mellett kap egy T2-es segédchipet, egy AMD Navi GPU-t kap, valamint most már a fusion drive-tól is elköszönhetünk.

Ugyan ezek még csak pletykák, így nem érdemes készpénznek venni, annyit azért érdemes Sonnyról tudni, hogy az utóbbi időszakban hallgatag volt, azonban az elmúlt években több olyan információt is megosztott az akkor még be nem jelentett Apple termékekkel kapcsolatosan, melyek később valósak voltak.

Bízzunk a legjobbakban, illetve ne feledjük azt sem, hogy hamarosan minden kiderül.

Ti milyen új terméket, vagy szoftver vártok a leginkább?

Információ! Az enyhítéseknek köszönhetően hosszabbított nyitva tartással vár az iDoki.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. Tukacs Zoltán - 2020.06.10. 16:23

    Hát erre nagyon kíváncsi vagyok, egyébként abszolút kinézett már az iMac-nek egy alapos frissítés a belső reszelgetéseken túl is.

Szólj hozzá Te is!