Idén érkezik az első ARM architektúrára épített MacBook

HusztiD 2020.03.30. 09:55 Kiemelt hírek, Mac 0 db 130

Apple_16-inch-MacBook-Pro_111319_big.jpg.large_

A jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo nem olyan régen ismételten kifejtette gondolatait arról, hogy mit várhatunk az Apple-től az elkövetkezendő hónapok folyamán. Ha minden igaz, akkor már az év vége előtt megérkezik az első olyan laptop, melyben az Intel processzorait a saját ARM chipjeikre cserélik.

Kuo ugyan azt nem osztotta meg, hogy pontosan melyik modellnél állnak át elsőnek az almások. Lehetséges, hogy a MacBook Próbál, de az Air sem kizárt annak ellenére, hogy most frissítették. Meglátásai alapján viszonylag hamar sor kerül a váltásra, hiszen a kaliforniaiak az utolsó negyedév folyamán, tehát októbertől dobhatják leghamarabb piacra.

Ha mindez nem lenne elég, akkor a következő év közepén várható egy új formaterv. Az almások legutóbb a 2016-ban megjelent MacBook Próval vezették be a jelenleg is használatos dizájnt. Külön jó hír, hogy az új gépek mindegyike az ollós mechanikás billentyűzetet kapja meg, akárcsak a tavaly megjelent 16 colos laptop.

Ne feledjük, hogy ezek csak elemzői meglátások, így még bármi lehet. Elsőnek legyünk túl ezen a koronavírusos időszakon, hiszen egyelőre nehéz megmondani, hogy pontosan milyen gazdasági hatásokat vált majd ki, utána pedig meglátjuk, hogy tudja-e a Kuo által említett dolgokhoz tartania magát az Apple.

Figyelem! A koronavírusra való tekintettel megnövelt kapacitással üzemel az iDoki házhoz megy szolgáltatása, valamint az új korlátozás ellenére továbbra is látogatható az iDoki szaküzlete.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!