Nagyot bakizott a Mac Pro 150 ezer forintos kerekeivel az Apple

HusztiD 2020.03.04. 13:55 Mac 1 db 2 830

mac-pro-wheels

Az almások kínálatában immáron tavaly december óta érhető el az új Mac Pro, melyet aztán ha teljesen kimaxolunk, akkor bizony elég mélyen a zsebünkbe kell nyúlni. Ha pedig olyan kiegészítőket szeretnénk hozzá a rozsdamamentes acélváz lábak helyett, mint a kerekek, akkor elég sokat kell érte fizetnünk, s még így sem lesz tökéletes.

Ha az új Mac Prót vásároljuk, akkor potom 146 ezer forintért kérhetjük ezen kerekes lábakat, mely azon professzionális felhasználóknak lesz jó, kik gyakran hordozzák egy szobán belül a gépüket. Ahogyan arra MKBHD is felhívta a figyelmet, tök jók a kerekek, azonban egyben idegesítő, hiszen semmilyen zár nincs rajtuk, amivel lefixálhatnánk, így ennek következtében ha nem teljesen sík felületen használjuk, akkor bizony el fog csúszni magától.

Vitathatatlan, hogy az Apple a kerekeknél is a letisztultságra gyúrt rá, azonban itt már átestek talán a ló túloldalára, hiszen egy profi nem azért fog 150 ezer forintot kifizetni négy kerékért, hogy aztán szobán belül elguruljon a gépe, esetleg több dolgot is lerántson magával.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Hozzászólások száma: 1 db

  1. g - 2020.03.04. 15:33

    Elgurul na és attól még megéri nem?

Szólj hozzá Te is!