Alaposan megugrik az AAPL értéke az idei évben

HusztiD 2020.01.17. 09:55 Apple 0 db 114

applemoneyhero

Egyáltalán nem panaszkodhatnak az almások, ugyanis az utóbbi évben erőteljes növekedésnek indult meg az AAPL értéke. Január eleje óta egy részvény immáron több, mint 300 dollár fölött jár, amivel jóval túl van az Apple az 1,3 billió dolláros értéken.

A Business Insider beszámolója alapján volt nem olyan régen egy befektetői találkozó, ahol több elemző is azt jósolta meg, hogy az idei év végére 375-400 dollárra kúszhat fel a kaliforniaiak részvényértéke. Ugyan nagy számok ezek a jelenlegihez képest, hiszen majdnem 25 százalékos növekedésnek tudható be, azonban ha minden jól meg, akkor 2021-ben érhetik el az almások a következő határt, ugyanis ekkor léphetik át a 2 billió dolláros értéket.

Sok elemző azt várja, hogy az Apple bemutassa az első 5G-vel szerelt iPhone modelljeit, hiszen ez lesz a növekvő AAPL siker titka, mivel ennek köszönhetően fognak nagyobb eladásokat produkálni. Mi pedig kíváncsian várjuk, hogy mit rejt az idei év az almások számára, illetve hogy valóban sikerül-e megugrani ezt a következő határt.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!