Az Apple bemutatta az iPhone 11-et, az iPhone 11 Prót és az iPhone 11 Pro Maxot

HusztiD 2019.09.10. 20:36 Apple, iPhone, Kiemelt hírek 6 hozzászólás 9 764

iphone2019-1774

Ahogyan várható volt, az új iPad és az ötödik generációs Apple Watch bemutatását követően az új telefonokról, az iPhone 11 modelljeiről is lehullt a lepel. A korábbi pletykák zöme itt is igaz volt, ugyanis az Apple egyből három új telefont mutatott be, s természetesen az LCD kijelzős készülék több színben vált elérhetővé.

Az iPhone 11 összesen hat színben lesz elérhető, 6,1 colos LCD kijelzővel rendelkezik. Korábbi pletykáknak megfelelően két darab hátlapi kamerát kapott, s mindkettő fejenként 12 megapixeles. Érdekesség, hogy itt az egyik kamera széles látószögű, míg a másik telefotó helyett ultra látószögű lett. Mint minden évben, most is sokat dolgoztak a kamerákon az almások. Például portré képeknél most már nem csak embereket, hanem állatokat és tárgyakat is felismer a gépi öntanulás segítségével a telefon.

iphone2019-1786

Lesz egy úgynevezett night mode is, ami annyit tesz lehetővé, hogy este sokkal jobb, szebb képeket készít. Elviekben nem vesznek el a feketében a részletek. Az iPhone 11 képes 60 képkocka mellett 4K-s videófelvételre, illetve úgynevezett cinematikus videóstabilizációra. Lesz egy QuickTake funkció, ami annyit jelent, hogyha képkészítés közben nyomva tartjuk ujjunkat a virtuális gombon, akkor automatikusan videót fog felvenni a telefont, míg nyomva tartjuk.

iphone2019-1844

Előlapi TrueDepth kamerarendszeren is csiszoltak kicsit, így mostantól az is egy 12 megapixeles szenzort kapott. Fényképezésnél támogatja a portré mód a horizontális módot, valamint itt is elérhető lesz mostantól a Slo-mo, hogy minél tökéletesebb szelfi-videókat készíthessünk.

A telefonban egy A13 Bionic chip kapott helyet, amely riválisaihoz képest kimagasló eredményekkel büszkélkedhet:

iphone2019-1859 iphone2019-1862

Remek demót láthattunk az úgynevezett TipsWorks játékról, amely kihasználja az új telefonban lévő kraftot. Ha pedig az üzemidőről beszélünk, akkor az Apple szerint egy órával tovább bírja majd az új telefon, mint az iPhone Xr, amely az almások telefonjai között bajnok volt, ha üzemidőről beszéltünk.

iphone2019-1890

Jó hír, hogy valamivel, de olcsóbb lett a telefon, mint a tavalyi iPhone Xr, így az iPhone 11 ára 699 dollártól indul majd.

iphone2019-1923

iPhone 11 Pro. Lényegében itt is igazak voltak a pletykák, ugyanis ezen modellek három darab hátlapi kamerát kaptak. Azért lett Pro a neve, mivel az Apple szerette volna, ha a professzionális felhasználóik is könnyen megtalálnak mindent egy telefonban, melyre szükségük van.Természetesen az iPhone 11 Pro 5,8 colos méretben érhető el, míg a 11 Pro Max 6,5 colban. Az asztroszürke, ezüst és arany szín mellett egy sötétzöld kiadás is lesz. A kijelzőt Super Retina XDR-nek nevezték el, adatok alapján pedig sokkal jobb, mint ami az iPhone Xs modelljeiben van.

iphone2019-1938

Az A13 Bionic chip másodpercenként egybillió műveletre képes, ennek ellenére ez az Apple eddigi legenergiatakarékosabb processzora. Két magas, négy energiatakarékos mag található meg az új processzorban, illetve egy 8 magos, úgynevezett neural engine. Az ígéretek alapján az iPhone 11 Pro 4 órával bírja tovább, mint az Xs, miközben az iPhone 11 Pro 5 órát ver az Xs Maxra. És igen, végre egy 18W-os adapterrel csomagolja az iPhone 11 telefonjait az Apple.

iphone2019-1997

Kamerák… Természetesen itt is egy széles, ultraszéles látószögű lencse található meg, ami mellett egy telefotót szintén megtalálhatunk. Demók alapján nagyszerű képeket készíthetünk a telefonnal – főleg ha elég kreatívak vagyunk. Lesz egy úgynevezett Deep Fusion funkció is, ami lényegében kilenc darab képet készít, majd a neural motor elemzi a felvételeket, hogy a lehető legjobb képet hozza ki.

iphone2019-2029

 A FiLMiC Pro CTO-ja és Sean Baker demózott, hogy annyira erős az iPhone 11 Pro, hogy egyszerre mind a négy kamera használható az alkalmazásuk által – később ha lesz róla videó, megosztjuk.

Természetesen az árazás maradt a régi, így az 5,8 colos iPhone 11 Pro 999 dollártól, míg a 6,5 colos iPhone 11 Pro Max 1 099 dollártól indul, az első körös országokban pedig szeptember 20-án jelenik meg.

Képek: Engadget

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

6 hozzászólás

  1. David - 2019.09.10. 21:20

    Ez mind kevés és parasztvakitás. Akárhogy nézzük ezt Steve Jobs nem hagyta volna. Amiota meghalt, a cég lejtmenetben van pl nincs egy normális design telefonra, más gyártó megtudja oldani hogy a kamera körül ne legyen keret hogy néz már ki?? És ez csak egy dolog

  2. Revolver - 2019.09.10. 21:38

    David ezt engedd el! 2éve ezt próbálják a droidosok bemeselni maguknak! Méghogy lejtmenetben van a cég?! Sose volt ennyire toppon mint most!

  3. Crazy Foxy - 2019.09.10. 21:56

    Sajnos azt kell mondanom, hogy az Apple rossz irányba halad. Szerintem ha fényképezőgépet akarnak a jövőben gyártani, akkor hamarosan becsukhatják a boltot. Lassan minden telefon arról szól, hogy mennyire fa**a kamerája van. Aki fényképezőgépet akar venni, az vegyen Nikon vagy Canon fényképezőt és ne egy almás telefont.

  4. Peti - 2019.09.10. 23:22

    Ez egyszerüen szörnyen néz ki.Csodálkoznék ha sokat tudnának eladni belöle. Nagyon szerettem volna új készülékre váltani, de ezt a rusnyát semmi esetre sem.

  5. Ádám - 2019.09.11. 09:32

    Lejtmenet, Rossz irány? Emberek, haho!!! Becsukhatja a boltot?? Olyan óriási mozgatható tőkével rendelkezik a cég, hogy a Google-t megvehetné csak azért, hogy elmondhassa, hogy az övé! Nekem XR- em van, tökéletesen elégedett vagyok vele. Más gyártók is 2-3 kamerát pakolnak a telefonjaik hátlapjára, azokat sem mondanám ízlésesnek. Enyémen csak egy kamera van, de olyan képeket és videókat készít, hpgy elképesztő! Samsung, Huawei, Xiaomi sem képes évről évre olyan új telefont bemutatni, ami előző évihez képest akkor ugrás, hogy érdemes legyen lecserélni a tavalyit. Szóval ez a csak azért fikázom, mert nekem nincs ez szánalmas! Én sem köpködöm az androidos telefonokat, mert sokáig azt használtam. De azt hiszem, figyelembe véve a minőséget, a precizitást és a teljesítményt, hogy maradok Apple használó kb örökre!

  6. David - 2019.09.11. 10:15

    Nekem is szifon van de egyre jobban csalodok az egészbe, ez nem innovácio hogy majdnem 600ezer a legdrágább telo milyen beteg árak már fogja ezt venni valaki egyáltalán? És mit adnak érte??

Szólj hozzá Te is!