iPhone X funkciókat kölcsönöz a hamarosan érkező Galaxy S9

HusztiD 2018.01.05. 10:25 Egyéb, Kiemelt hírek 0 db 597

exynos-9810_2

Csupán pár hónap telt el, hogy az Apple bemutatta az iPhone X-et, de úgy tűnik, hogy az egyik legnagyobb rivális gyártó, a Samsung az almások csúcsmodelljétől kölcsönöz a hamarosan bemutatásra kerülő Galaxy S9 okostelefonjaihoz. Tudjuk jól, hogy az iPhone X az első olyan okostelefon, amely fejlett arcfelismerő rendszerrel rendelkezik, melyről korábban az elemzők még azt is elmondták, hogy ennek köszönhetően 1,5-2 éves előnyben van az Apple, mire a többiek leutánozzák.

Az történt legutóbb, hogy a Samsung bemutatta a legújabb chipjét, az Exynos 9-es szériát, amely által hasonló funkciókat vezetnek be, mint amit az Apple csinált nem olyan régen. Az egyik legígéretesebb újdonság, hogy valósághű arc és tárgyfelismerés technológia kap benne helyet. Ez ugyan még nem erősítette meg, hogy a koreai vállalat is bemutatna fejlett előlapi kamerarendszert, viszont egy lépéssel közelebb kerülnének hozzá. Talán jövőre ezt is meglépik, de egyelőre egy kevésbé fejlett rendszer kaphat benne helyet.

A másik főbb újdonsága, hogy az Exynos 9810 chip sokkalta energiatakarékosabb lesz, mint elődje. Arról sajnos nem szólnak a hírek, hogy hány százalékkal, viszont az ígéretek szerint hasonló eljárásra számíthatunk, mint az Apple-nél, ergo több feldolgozó egység lesz benne, ami annyit jelent, hogy alap feladatokra csak a gyengébb magokat használja a rendszer, míg az energiaigényesebbre az erősebbeket.

galaxy_s9

A Korea Herald beszámolója szerint egyébként jelenleg a Galaxy S8 széria képes az arcfelismerésre, azonban könnyen átverhető akár egy fénykép által. Ebből kiindulva a Samsung sokkal inkább szórakozásra használja majd a következő generációs telefonjában az eljárást, hiszen még nem képesek egy TrueDepth kamerarendszerhez hasonló megoldással előállni. Szinte biztosra vehetjük, hogy a koreaiak szintén bemutatnak egy Animoji féle alternatívát.

Maga a telefon egyébként hasonló dizájnt kap, mint a jelenleg piacon lévő S8 széria, azonban a hátlapon az ujjlenyomat olvasót a kamera alá helyezik. A jelenlegi modelleknél az a baj, hogy a szenzorok mellett található meg, így könnyen összefogdossák a felhasználók a lencsét, emiatt alulra teszik, ami egy sokkal ergonomikusabb megoldást biztosít. Kijelzőbe ágyazott ujjlenyomat olvasó biztosan nem lesz benne a jelenlegi pletykák szerint.

Ahogyan a korábbi elemzők mondták, az Apple 1,5-2 éves előnyre tett szert a fejlett előlapi kamerarendszerével. Kíváncsiak vagyunk, hogy mikor jönnek az első olyan telefonok, amelyek megfelelő alternatívát kínálnak a felhasználók számára. Az biztos, hogy addig az almások sem ülnek tétlenül a babérjaikon, ugyanis továbbfejlesztik a következő generációra a TrueDepth kamerarendszert.

Próbáltad már az iHungary alkalmazást?

iHungary (AppStore Link) iHungary
Fejlesztő: Idealisator Hungary LTD

Besorolás: 4+3.9375

Ár: Free Letöltés

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!