Már most egy hónapos késésben van az Apple az iPhone 8 gyártásával

HusztiD 2017.09.08. 17:25 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 496

foxconn-iphone-tim-cook-us1

A Wall Street Journal új infókat közölt le az iPhone 8-cal kapcsolatosan, mely szerint az almások már most egy hónapos késésben vannak. Az Apple még csak a jövő hét folyamán mutatja be az új csúcsmodellt, míg megvásárolni feltehetően csak az ezt követő péntektől lehet – már ha marad a korábbi tendencia.

Mint minden évben, előre elkönyvelhető, hogy az első hetekben hiánycikknek számít majd a csúcsmodell. Ezt pedig megerősíteni látszik a WSJ mostani beszámolója, hiszen az információik szerint a Foxconn kénytelen megfelelő mennyiségben gyártani. Elviekben legalább egy hónapos csúszásban vannak, így újabb állásokat hirdettek, hiszen szeretnének minél több embert toborozni, hogy még több telefont tudjanak legyártani. Mi több, az alkalmazottak számára is bónusz pénzt adnak, ha sikerül vinniük új munkavállalókat.

A gyártási nehézséget leginkább a Samsung OLED paneljei okozzák. Az új technológiának köszönhetően sokkal nehezebb összeszerelni az iPhone-t, mintha egy mezei LCD kijelzővel lenne felszerelve. Ebből kifolyólag sokkal nagyobb a hibázási lehetőség, így ez az egyik fő ok, ami miatt sokaknak csúszni fog az új telefonja.

A Foxconn Csengcsou-i gyárában gyártják a telefonokat, ahol a júniusi adatok alapján 250 ezer ember dolgozott. Azóta ez a szám nyilván gyarapodott, de hogy pontosan mennyivel, azt sajnos nem tudni. Reméljük, hogy sikerül egyenesbe jönnie a kínai partnernek a gyártási folyamatokkal, hiszen a megjelenést követő hetekben, vagy akár hónapokban biztosan hiánycikknek fog számítani a nyolcas modell.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!