Megérkezett az iOS 11 és tvOS 11 kilencedik bétája

HusztiD 2017.09.01. 10:25 iOS, tvOS 0 db 404

ios-11-16-9

A hétfő este folyamán kiadott nyolcadik béták után az Apple tegnap este folyamán elérhetővé tette legújabb rendszereinek, név szerint az iOS 11 és a tvOS 11 kilencedik bétáját. Sajnos a macOS High Sierra és watchOS 4 ezúttal kimaradt. Az új kiadások egyelőre csak fejlesztők számára érhetőek el, a publikus béta programban résztvevők pedig feltehetően napokon belül megkapják a nyolcadik kiadásokat.

Az Apple kisebb hibajavításokat és minimális újdonságokat csempészett az új rendszerekbe. Nem sokára lesznek róla videók, így hamarosan beszámolunk a pontos újdonságokról, amiket integráltak a rendszerekbe. Aki pedig a béta programban vesz részt, annak érdemes várnia egy kicsit és felrakni a nyolcadik bétákat, hiszen az már egy fokkal jobb, mint a jelenleg kint lévő hetedik rendszerek. Vagy szimplán érdemes kivárni szeptember közepét a végleges változatig.

A végleges megjelenésekről pontosat nem tudni, de vélhetően szeptember közepe fele számíthatunk rájuk. Feltehetően ezek az utolsó béták, így nem kizárt, hogy a következő hét folyamán az Apple kiadja a GM változatokat, amelyek után nem sokkal elérhetővé teszik a végleges kiadásokat egyaránt. Bár előbb a szeptember 12-i iPhone eventen legyünk túl, hiszen ott majd úgyis felfedik a megjelenés pontos időpontját.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!