Még az elemzők sem tudják, hogy mit várhat az Apple az iPhone 8-tól

HusztiD 2017.09.01. 17:25 iPhone, Kiemelt hírek 0 db 455

iphone-8-forbes

Már-már megszokhattuk, hogy egy új termék megjelenése előtt az elemzők esélylatolgatásba kezdenek, hogy milyen hatással lesz a piacra. Ezúttal sincs másképp, hiszen az ismertebb elemzőcsapatok megrakták tétjeiket, viszont egyáltalán nem mondhatjuk el azt, hogy egy húron pendülnének.

Ott van például a jól ismert IDC, akik szerint 2018-ban 9,1 százalékos növekedés vár az Apple-re az iPhone eladások terén. Szerintük a felhasználók már nagyon várják az iPhone 8-at, ami nagy sikert hoz a kaliforniai vállalat számára, de ugyanakkor nem szabad a 7s és a 7s Pluszról sem megfeledkezni, hiszen azok szintén vonzzák majd a vásárlókat. A Wall Street kicsit derűsebben látja a helyzetet, ugyanis szerintük 13 százalékos növekedés vár az Apple-re.

Az egyik legoptimistább elemző pedig Morgan Stanley-től a viszonylag jól ismert Katy Huberty volt, aki szerint 23 százalékos lesz az Apple rátája. Ő külön kiemelte Kínát, ami korábban nagy bevételforrást jelentett az almások számára, de az utóbbi három évben ez egyáltalán nem mondható el róluk. Szerinte a kínai felhasználók egy nagyobb durranásra számítanak, amit az iPhone 8 hozhat el, így számításai alapján látványosan emelkedik majd a kaliforniai vállalat részesedése az ázsiai országban.

Természetesen nehéz még most megmondani, hogy mit várhatunk egy olyan telefontól, amit voltaképp még be sem jelentettek, de nagyjából már mindent tudunk. Elsőnek érdemes lesz megvárni az aktuális negyedévet, hiszen ha szeptemberben dobja piacra az Apple az iPhone 8-at, akkor az meglátszik majd a 2017 Q4-gyes eredményeken, amiből már elöljáróban kijelenthető lesz, hogy sikeresebben rajtolt-e a kaliforniai vállalat, mint eddig, vagy sem.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!