Ezek az iOS 11 ötödik bétájának újdonságai

HusztiD 2017.08.09. 15:55 iOS, Videók 0 db 581

ios-11-beta-5-changes-and-features

Az Apple hétfő este folyamán tette elérhetővé az iOS 11 ötödik bétáját a fejlesztők számára, közben pedig a publikus béta programban résztvevők egyaránt megkapták az előző, tehát a negyedik kiadásokat. Ahogyan ilyenkor lenni szokott, az új szoftver számos újdonságot hozott, melyről a 9to5Mac csapata egy remek videót készített.

A korábbi kiadásokhoz képest már érezhetően kevesebb újdonságot pakolt az ötödik bétába az Apple, de ettől függetlenül akadnak említésre méltó változások. Például a Kamera és a Beállítások ikonjai kicsit változtak, valamint az Időjárás alkalmazás is szebb lett picit. A Control Centerben a 3D Touch funkció továbbra sem működik, valamint képernyőfelvételkor most már a telefon nem kéken, hanem egy piros csíkkal jelzi számunkra, hogy tart a rögzítés. A zárolt képernyőn és a widgeteknél egyaránt történtek kisebb módosítások, valamint iPad-en szebb lett az alkalmazásváltó animációja.

Az iOS 11 pontos megjelenéséről egyelőre nem tudni. Feltehetően a szeptemberi iPhone eventen jelentik be, hogy mikor érkezik a végfelhasználói változat, de erre körülbelül szeptember közebén kerülhet sor.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!