Wozniak szerint túl nagy ahhoz az Apple, hogy ők álljanak elő a következő nagy durranással

HusztiD 2017.05.30. 09:55 Apple, Kiemelt hírek 0 db 309

woz

Az Apple társalapítója, Steve Wozniak interjút adott a Bloomberg számára, ahol elmondta legújabb nézeteit korábbi cégével kapcsolatosan. Az Apple egykori munkatársa többször mondta el nézeteit a vállalatról, de most nem igazán látja derűsen a jövőt.

A Bloombergtől érkezett egy olyan kérdés, hogy milyen technológiai áttörések várhatóak az elkövetkezendő évek folyamán. Wozniak erre egyszerűen felelt, de a válaszában nem szerepelt az Apple. A Google, Facebook, Microsoft és az Apple megváltoztatta a világot, valamint az utóbbi években a Tesla egyaránt. Ezek a változások pedig fiatal emberektől érkeznek, akik úgymond a saját gondolataikat követik.

Woz szerint egy kisebb vállalatnak nem annyira kötött a keze, mint a nagyoknak. Egy kisvállalatnál megvalósíthatod a dolgokat amiket szeretnél. Ezek általában képesek nagyobb rizikót vállalni, míg a nagyvállalatoknál mindig megakad az ötlet egy-egy emberben, így ezért nem vállalnak akkora rizikót.

Kedvelt tech szakink szerint az elkövetkezendő öt évben a mesterséges intelligencia kapcsán várhatunk áttöréseket, hiszen jelenleg arra felé húz a jövő. Ezt a bizonyos áttörést szerinte nem az almások, hanem egy más kisvállalat fogja véghez vinni.

Ti hogy gondoljátok? Szerintetek is bevállalósabbak a kisvállalatok lévén, hogy sikeresek legyenek?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Szólj hozzá Te is!