Íme az első hasznos, de egyben fölösleges AirPods kiegészítő

HusztiD 2017.01.30. 13:55 Egyéb, Kiegészítők 3 hozzászólás 1 280

20051ffd218c734be2644b0d082c29c2_original

Az Apple még tavaly szeptember folyamán mutatta be az első vezeték nélküli fülesét, az AirPods-ot. Eredeti tervek szerint októberben kellett volna megérkeznie a fülesnek, azonban technikai okok miatt december közepén jelent meg, azóta pedig több hetes határidővel vállalják a szállítást.

Ehhez készült most egy PodStraps névre hallató kiegészítő, amely lényegében azt a célt szolgálja, hogy ne hagyjuk el olyan könnyen a füleseket. A kis gumis szíjat felerősítjük a fülesek szárára és már egyből úgy néz ki, mintha vezetékes fülessel mászkálnánk. Maga az ötlet nem rossz, ugyanis általa nehezebben hagyja el a felhasználó, viszont egyben fölösleges, hiszen ha megfelelően van a fülbe behelyezve, akkor úgysem fog kiesni. Amint kiveszi az ember, egyből belerakja a hozzá járó tokba, hogy közben töltsön.

A kiegészítő ára 15 dollár, egyelőre pedig Amerikában kapható. És ki fogja megvenni? Nyilván azok, akik nagyon féltik az új füleseiket, viszont ezzel együtt el fog veszni az AirPods varázsa, hiszen pont ez benne a lényeg, hogy teljesen vezeték nélküli használatra lett megtervezve.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

3 hozzászólás

  1. István - 2017.01.30. 15:27

    Nem feltétlenül teszed egyből dobozba, hogy ha kiveszed a füledből. Csak egy pillanatra kapod ki séta, futás vagy vásárlás közben, mert valaki hozzád szólt és nem akarod még elrakni, zsebbe se akarod betenni stb, stb. Hasznos tud ez lenni.

  2. Dr. Alban - 2017.01.31. 04:43

    Olyan kiegeszito meg nincs, hogy a fulest jackesse alakitja, hogy olyan erzes legyen, mintha regi fulesunk lenne es nem lehetne sehogy bedugni a teloba?

  3. Mitulas bati - 2017.02.04. 10:13

    Dr Alban, ez 10 pontos volt.

Szólj hozzá Te is!