Káva nélkül, 5 és 5,8 col méretben érkezhet az iPhone 8

HusztiD 2016.11.14. 17:25 iPhone, Kiemelt hírek 11 hozzászólás 1 728

iphoneconceptimage

A Barclays elemzőcsapata összeszedte az eddigi összes ellátási láncból származó pletykát az iPhone 8-ról, majd lényegében összegyúrták azokat. A legújabb elemzésükről pedig beszámoltak, így megtudhatjuk, hogy milyen lehet a jövőre érkező telefon – már persze ez akkor lesz igaz, ha a szóbeszédek nagyja valóban helytálló.

Az első és legfontosabb, hogy az Apple végre bemutathatja a keret/káva nélküli iPhone modelleket, így a jelenlegi méreteket megtartva egy 5 és 5,8 colos kijelzővel felszerelt készüléket dobhatnak piacra. Régóta mennek erről pletykák, azonban az almások még mindig nem mutatták be ezt az újdonságot, közben pedig több okostelefon gyártó megpróbálja minél inkább csökkenteni a káva méretét.

Nem lesz Home gomb a telefonon, hiszen az egyenesen a kijelzőbe lesz építve a Touch ID-val közösen. Arról egyelőre nem tudtunk meg bővebb információt, hogy az egész kijelző képes lesz mondjuk az ujjlenyomat felismerésre, vagy csak egy bizonyos része, akárcsak a Xiaomi Mi 5S-nek. Nem mellesleg az előlapi kamera egyenesen a kijelzőbe lesz integrálva, ami lényegében annyit jelent, hogy nem fogjuk látni a szenzort, hiszen maga a kijelző alatt lesz. Erre vonatkozóan korábban már levédetett egy szabadalmat az Apple.

Az pedig már szinte biztos, hogy az Apple szakít az LCD panellal és helyette OLED-et mutat be. Az új technológia által minimálisan tovább vékonyíthatnak a telefonon, jobb és egyben élethűbb képet adhatnak, valamint energiatakarékosabb egyben. Mondjuk az almásoknak már éppen ideje lett volna váltani, de mint tudjuk, az iPhone 7 kapcsán ez nem történt meg, így reméljük, hogy most már tényleg eljön ennek az ideje. Sajnos a gyors és a vezeték nélküli töltésről ezúttal nem szóltak a hírek.

Ne feledjétek, ezek csupán latolgatások az eddigi pletykák alapján. Lehetséges, hogy igazak lesznek a hírek, de az is, hogy nem. Mindenesetre mi kíváncsian várjuk, hogy vajon tényleg ilyen nagy mértékű frissítés vár a következő évi telefonra.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Lacika54 - 2016.11.14. 18:17

    Még az is lehet hogy jövőre kiadnak egy telefont………vagy egy Iphone-t……..vagy valamit……..vagy kiadják……..vagy jövőre……..vagy nem tudjuk……..vagy……..illetve ezek azt mondták…….amazok meg azt mondták……..és ez biztos!!!…….vagy nem……de az is lehet hogy……..de nem, az biztosan nem…..vagy mégis???
    Kellemes cikkírást!

  2. Krisztián - 2016.11.14. 18:44

    Hajaj, ha ennyi újdonság lesz, akkor hibák is, az tuti, azt meg a 8S-ben javítják.

  3. Apples - 2016.11.14. 18:52

    Jajj. Mar megint kezdődik. Korábbi évek képeivel hónapokon keresztül…:))
    Végül elhagyják mondjuk a hangerő szabályzó gombokat ;)

  4. Mezo - 2016.11.14. 20:19

    És újabb smiley-k hada fog érkezni IOS 11-re…-:)

  5. franco - 2016.11.15. 06:28

    Az iPhone 8 2018 ban fog érkezni, ha jól tudom, mivel 2 évente van generáció frissítés, mégis mindig azt írjátok, hogy jövőre. Akkor most mivan?

  6. g - 2016.11.15. 15:15

    Az van, hogy nem jól tudod.

  7. Mitulas bati - 2016.11.15. 20:24

    Miért? Nem lesz 7s?

  8. Ironyjakuza - 2016.11.15. 20:25

    És igen elindult a prop …..legyen káva nélkül ,legyen home gomb nélkül ,legyen üveg 8.gen törés mentes ,legyen 3 méretben ,kis közép nagy kezűeknek ,ne legyen vékony ,bírjon ki egy egész napot ,24 órát ha kell ,nem kell gyorsabb ,nem kell vékonyabb ,ja és legyen szép színes mint az ívy,és ajándék ba adják ………..mármint az átalakítót vagy veszek egy Samsung note 8 at ……..jack ajzattal mert lesz benne ;-)

  9. Ironyjakuza - 2016.11.15. 20:26

    Mert olyan csudi jó ez az élet

  10. MJoe - 2016.11.16. 05:58

    Én csak használni szeretném. Olyan mikor lesz?

  11. Henderson - 2016.11.17. 12:13

    Mar csak egy edge “hianyzik”, es at is keresztelhetik Samura.

Szólj hozzá Te is!