biver_kiemelt

Pár hónapja számoltunk be arról, hogy a svájci óraipar legendája, Jean-Claude Biver, a TAG Heuer CEO-ja hogyan reagált az Apple óra hírére, miközben az Apple sorra nyúlta le a projekt részére a cég vezetőségét. Akkoriban kifejezetten negatív véleményen volt az okosóráról, amit nem is tekintett különösebben veszélyesnek Svájc fő exportpiacára.

Most azonban valami történhetett, ugyanis a Bloombergnek adott interjújában “fantasztikus terméknek” és “hihetetlen eredménynek” nevezte a hamarosan érkező kütyüt, s azt is hozzátette, valószínűleg venni, illetve használni is fog egyet. Ezzel együtt persze azt is elismerte, hogy cége jelenleg a Szilícium-völgy egyik nagyvállalatával tervez partnerkapcsolatra lépni és így konkurens terméket piacra dobni. Ez logikus, tekintve hogy Svájc nem rendelkezik a technológiai háttérrel, ami egy ilyen projekt tető alá hozásához szükséges lenne.

Biver elmondása szerint a hardver és szoftver az USA-ban készül majd, míg az óratest, a korona, a számlap és a többi komponens az alpesi országban. Ez fontos abból a szempontból is, mivel a belső alkatrészek felének svájci eredetűnek kell lennie ahhoz, hogy az óra megkapja a “Swiss made” minősítést. Könnyen meglehet hogy így végül azonban a TAG Heuer okosórái már nem viselhetik majd büszkén ezt a címkét.