Itt vannak a Watch árai

Skarp 2014.11.05. 18:03 Apple, Egyéb, Kiemelt hírek 14 hozzászólás 2 164

applewatch_arak_kiemelt

A francia Apple-oldal, az iGen.fr értesülései alapján a rozsdamentes acél Apple Watch 500 dollárról indulhat, míg az arany Edition verziók 4-5000 dollár körülről. Az oldal egyébként általában megbízható infókat ad az érkező termékekről, legutóbb is ők jósolták meg mindkét új iPhone méretét helyesen. Bár nyilvánvalóan rengeteg konfigurációban lesznek kaphatóak az okosórák, ezek nyilván a legegyszerűbb opciót jelölik.

Az oldal forrásai azt is elmondták, hogy az Apple 2015-ben pont Valentin-napon szeretné a boltokba juttatni az eszközt. Korábban más források azt állították, nagy mázli kéne ahhoz, hogy addigra kész legyenek. Az iGen.fr az is kiemelte, hogy a gyártók és a resellerek úgy tűnik február közepi megjelenésre készülnek, míg Angela Ahrendts az online és kiskereskedelemért felelős alelnök 2015 tavaszára “lőtte be” az okosóra érkezését.

A hardver egyébként ugyanaz az eszközökben, egyedül a tokozás és a kijelzőüveg anyagában különböznek a különböző verziók egymástól, s az árkülönbségek is ebből adódnak. Az Apple korábban már elmondta, hogy az eszköz 350 dollárról indul, az azonban nyilvánvalóan az alumínium tokozású Watch Sport modellt takarja. Én egyébként a hardverazonosság miatt megelégednék a sima Sport modellel is, hiszen minek sokat fizetni érte, ha következő évben érkezik a továbbfejlesztett verzió. Érdekes dilemma ez, ti mit gondoltok?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

14 hozzászólás

  1. IPhone - 2014.11.05. 20:55

    Nem itt vannak a watch árai, hanem itt vannak a kamu kitalált feltételezett pletyka árak. Így egy kicsiben realisztikusabb a cím.

  2. TigerCat - 2014.11.05. 21:01

    Divattermékként nem tetszik, amit tud, arra nincs szükségem, legfőképp pedig macera még egy eszközt töltögetni.

  3. Rnd - 2014.11.05. 21:15

    Utalom az orat,…

  4. iMonster - 2014.11.05. 21:36

    Lósz@rt sem ér, felesleges, értelme egy nagy 0!

  5. Wiilmos - 2014.11.05. 21:45

    Gyerekek ha ennyire nem erdekli egyikotoket sem az ora akkor mi a francert irtatok le??!
    Amugy hasznos es sokkalta divatosabb es hasznosabb lett ill. lesz mint az androidos “vetejtarsainak”.

  6. Krisz - 2014.11.05. 22:51

    Vegre 1olyan ora ami nem csak ketyeg:)

  7. Baro Marci - 2014.11.06. 01:25

    Ha mar veszek, tuti nem a legsittesebb sport verziot. Mondjuk nem veszek, ugyhogy mindegy. :D

  8. Krisz i5 - 2014.11.06. 07:44

    Én a legolcsóbbat választom, azaz meg se veszem. Ha bagóért adnák sem, nincs rá szükségem. Pedig rendszeresen sportolok és iphone-om is van, de számomra tökéletesen elegendő egy polar pulzusmérős óra.

  9. teguran - 2014.11.06. 10:54

    Nincs meg semmilyen oram, es az iWatch hire hallatan elgondolkoztam, erdemes lehet-e egy ilyenre beruhazni?

    Aztan bemutattak es sajnos elalltam a gondolattol. Az otlete jo, de hianyosnak erzem meg.

    Amit hianyolok: mobilfunkcio: a telefonomat (i5s) nem valtja ki, nincs hivas-fogadas, sms, mobilnet stb. (halom kinai hulladek tudja mar)

    Sport: elsportolo vagyok, ezert csucskategorias pulzus+gps oram van. Nem tudnam elkepzelni, h levaltsam a mostanit. De itt mar az iWatch tobbet tudhat kulonbozo appok segitsegevel.

    Mindennap: ami meg elriaszt, a gyenge akkuido. Egy sima orat evente, egyeseket a sajat mozgatasuk toltik, igy sosem kell akkut(elemet) cserelni. A telefonomat is eleg mar napi1x feltolteni, nemhogy meg egy orat is rendszeresen toltsek.

    Osszegezve: ha lesz iWatch2, tobb napos uzemidovel, mobilfunkcioval, akkor lenne ertelme megvasarolni. Igy nem.

    • Z - 2014.11.06. 13:37

      teguran: Egyetértek veled alapvetően, de kijavítanálak egy dologban. Olyan óra nincs, ami mozgásra tölti az elemet, csak olyan, ami mozgásra húzza fel magát. Vagyis azokban az órákban nem elem van, hanem valódi óra szerkezet, ami felhúzza magát a kéz mozgása segítségével. Az elemes órák mind quartz szerkezetűek, melyeket bizony tölteni kell, vagy cserélni bennük az elemet bizonyos idő elteltével.

      • teguran - 2014.11.06. 13:59

        Igen. A Kinetic orakra gondoltam en is. Nyilvan egy okosoranal ez nem elvarhato, de az akkuk (es nem csak az orak, hanem alapvetoen az osses akkus eszkoznel) fejlodese idoszeru lenne. Pont ma volt egy cikk itt: http://pcworld.hu/mobil/mi-hianyzik-a-mai-okostelefonokbol.html
        , amit ha elolvasunk, leszurhetjuk, szinte csak az akkumlatorhoz kapcsolodofejleszteseket hianyoltak a felhasznalok. Szerencsere tobbszor olvasni mar nagy felfedezesekrol, forradalmi ujdonsagokrol. Mar csak be kellene vezetni oket…

        • Z - 2014.11.08. 00:56

          teguran: Sajnos az akkuk fejlődése a jelek szerint a végéhez ért. Legalábbis a hagyományos értelemben vett akkumlátoroké. Mást viszont eddig még nem sikerült kitalálni, ami kiválthatná öket. Még az ürhajózásban is ugyanolyan akksikat használnak, szóval ez ügyben én gyors fejlődésre nem számítanék. Egyelőre a gyorsabb tölhetőségúkkel kapcsolatban vannak igéretes fejlesztések, ez minden. Azok nagyjából 1-2 év múlva már valószínűleg elérhetőek lesznek, így azután a töltési idejük minimalizálódni fog, nagyjából 5-10 perc alatt nulláról a teljes töltöttséget el lehet majd érni ha minden jól megy.
          Sajnos az elektronikus cuccoknak áramra van szükségük. A mobil eszközökben az áramot pedig kizárólag akkumlátorokban, vagy elemekben lehet tárolni. Ezt egyelöre csak azzal lehetne kiváltani, ha minden egyes mobilizált készúlékbe saját elektromos áram előállítására képes erőművet építenének, de ugye ez jelenleg még legalábbis fizikai képtelenség. Lehetne mondjuk napelemes is, de annak meg folyamatos fényre lenne szüksége, vagyis ha mondjuk zsebben hordaná az ember, akkor nem töltődne, ami nagy hátrány, arról nem is beszélve, hogy mennyire drága lenne.
          Egy dolog ami még elképzelhető, ha valahogy meg tudnák oldani a távolról való vezeték nélküli töltést. Mondjuk WI-FI segítségével. Ez sokat dobna a dolgon, mert így akár egész nap töltődhetne ha épp hotspot hatótávolságán belül van, vagy ha odahaza van az ember, akkor se kellene semmit tennie, magától töltene. Ugyanakkor viszont ez vagy valami hasonló megoldás szerintem szintén messzinek tünik még.

  10. Boxoló - 2014.11.06. 11:46

    teguran, nekem is ez a véleményem. Design-ja tetszik,ötletes szíj csere.

  11. Hami - 2014.11.07. 07:04

    Én azért várom. És ha a kezemben tartom akkor majd döntök. Eddig anyi higy érdekelhet

Szólj hozzá Te is!