Az Amazon nem adja fel a telefonprojektet

Skarp 2014.10.31. 18:06 Apple, Egyéb, iPhone 2 hozzászólás 492

firebukas_kiemelt

Bár az üzletek annyira üresek voltak, hogy szinte csak a tücsökciripelés hiányzott a totális beégéshez, úgy tűnik az e-commerce királya nem adja fel a dolgot és újabb generációt fejleszt a 170 millió dolláros bukta után is. A Fortune-nak adott interjújában a készülékekért felelős senior igazgatóhelyettes, David Limp kijelentette, hogy bár a kereslet jócskán elmaradt a várttól (a cég jelenleg 83 millió dollár értékű eladatlan és eladhatatlan készleten ül), nem adják fel. Szerintük a bukást csak a túl ambíciózus árazásnak köszönhetik. Az Amazon jellemzően a többiek alá pozicionálja árban saját termékeit, a hardverköltségeket a tartalomeladásokkal kompenzálva.

Szeptemberben már próbáltak javítani az eladásokon, mikor 199 dolláros szolgáltatói árát 99 centre vágták vissza, egy nappal az iPhone-ok megjelenése előtt, nem túl sok hatással. Ez úgy néz ki, nem szegi kedvüket, a szoftvert tovább fejlesztik, s Limp azt is kiemelte, a többi saját kezdeményezés (a Fire TV és a Kindle Fire) rendkívül sikeres, pontos eladási számokat azonban nem osztott meg. A júniusban bemutatott telefon innovatívnak mondható funkcióival, háromdimenziós júzer interfészével és egyéb új featúráival próbált kitűnni, illetve az Amazon szolgáltatások nagyon mély integrációjával. A közönséget nem sikerült meggyőzniük.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

2 hozzászólás

  1. osy - 2014.11.02. 12:29

    Üdv,
    Bocs, ha off, de sehol nem kapok választ..
    Tudja valaki, hogy a WestEnd, illetve az Andrássy út iStyle üzleteiben kapható-e, és van-e kiállítva az új iPhoneokból??
    Köszi.

  2. Bristol - 2014.11.03. 06:44

    Igen van.

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.