1810 mAh-es akkumulátort kap a 4.7 colos iPhone 6

HusztiD 2014.08.18. 13:36 Apple, iPhone 11 hozzászólás 2 483

A hétvége folyamán már beszámoltunk, hogy kiszivárogtak bizonyos képek, amelyek a nagyobbik iPhone 6 kijelzőjét ábrázolják. Ezek alapján kiderült, hogy 2915 mAh-es akksit kaphat a készülék, amely alapján remélhetően nem lehet majd panaszunk az üzemidőre. Ezek után nem is olyan sokkal pedig megérkeztek az újabb képek, melyeken már a szóban forgó okostelefon kisebbik testvérének az akksija látható.

Ha hitelesek a képek, akkor a 4.7 colos iPhone 6 bizony 1810 mAh-es egységet fog kapni, amely nem sokkal, de nagyobb kapacitású mint az 5S-ben lévőé. Viszonyításképp az előző telefonban egy 1560 mAh-es akkumulátor kapott helyet, amelyre sok felhasználó panaszkodik, hiszen nagyon hamar lemerül a napi átlagos használatok során. Lehetne vitatkozni, hogy az új egység elég lesz-e a 4.7-es telefonnak, hiszen csak egy csipetnyivel lett nagyobb, annak ellenére, hogy a telefon kijelzője is nagyobb lesz 20%-kal. Igaz, hogy ebből még komoly következtetéseket nem lehet leszűrni, hiszen az eddigi hírek alapján az Apple új A8-as processzora sokkal energiatakarékosabb lesz, mint az előző telefonban lévő A7-es chip. Ugyanakkor nem árt figyelembe venni a készülék kijelzőjét sem, hiszen egy nagyobb kijelző jobban szívja majd az üzemidőt.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

11 hozzászólás

  1. Baloghzr - 2014.08.18. 13:49

    Nekem jelenleg egy Samsung Galaxy s4-em van, amit majd leszeretnék cserléni Iphone 6-ra. Az 5 colos galaxy S4-nek 2600 mAh az akksija, és 1 nap alatt lemerül. Szerintetek lesz annyira energiatakarékos az A8-as processzor, hogy 1810 mAh akksi kiszolgáljon egy 4.7. colos kijelzőt, hogy egy napnál többet bírjon??? Hát én nem hiszem. Mindenféle újdonságot kitalálnak, ihelath, meg követi a szemünket a telefon, de még mindig nem találtak ki egy olyan akksit, ami legalább 2 napig bírná egy töltéssel….szerintem inkább erre kéne megoldást talaálni és nem sokszor felesleges funkciókat beleépíteni egy telefonba….Ez az
    én véleményem!

  2. Patrik - 2014.08.18. 13:59

    Nem csak iHealth, TouchID, duplavaku. Hanem még pár dolog, amit még nem tudunk. Valószínűnek tartom, hogy ebbe a pár dologba, benne van az akkumulátor is, ami 100% hogy 2000mAh-nél több lesz. Ennyire azert az Apple sem “hülye”. Csak ki kell várni a végét:)

  3. Bbalin - 2014.08.18. 14:01

    Ilyen elhatározottsággal akkumlátorfejlesztőnek kellene menned.

  4. Pete - 2014.08.18. 14:41

    En mindig azt mondom,hogy tudnanak jobb aksit adni csak vagy meg nem akarjak vagy tul draga lenne szerintuk…

  5. Tomi - 2014.08.18. 14:46

    Szerintem annyival nem lesz takarekosabb az A8-as hogy tovabb birja mint az 5s,hiaba nagyobb az aksi 4,7coll az 4,7coll:/

  6. Patrik - 2014.08.18. 15:07

    En meg inkabb azt mondom. Szeptemberbe ki derül. Mar csak kb. 3 hét.

  7. Isti - 2014.08.18. 16:37

    Engem nem is az aku zavar a legjobban,mert az,hogy minden este,vagy minden masadik este teszem be tolteni,az mindegy nekem.Az erdekelne,amirol nagyon nagyon keveset hallani,hogy milyen lesz a kameraja,mert fenyevekre van az s5-tol lemaradva,addig okoskodtak,hogy eleg ez a 8mp,es isight technologia igy vagy ugy,hogy amikor osszetettem az enyemet i5(tudom,hogy meg egy leheletnyivel jobb az 5s-e)arra a tenyre mutatott ra,hogy eg es fold a Samsung javara a kepminoseg,es nem nagyon olvasok arrol,hogy sokkal jobb kamera kerulne,vagy ujabb technologia a 6-osba:(

  8. strucc007 - 2014.08.18. 17:12

    Engem az akksi annyira nem érdekel, úgyis van külső mobil akku töltőm :)

    De azért azt nem venném rossz néven, ha 4-5 óránál többet is kibírna… Én heavy user vagyok, egész nap üvölt a zene róla (mármint a fülesben), net, cset, face…

  9. Boki - 2014.08.18. 17:46

    Isti , Tomi egyetértek veletek!

  10. DeLorean - 2014.08.18. 19:32

    Az A7 és az A8 között szerintem hangyányi különmbség lesz. Majd a 6S

  11. Laaaca - 2014.08.19. 10:06

    A menyasszonyomnak nemrég vettem egy Lg G3-at 3000mAh aksi van benne Quad HD kijelzővel (5,5 hüvelyk) és simán bír 2-3 napot átlagos használattal!! Nekem Iphonom van és állandóan a kábelen csüng! A véleményem az, hogy az Apple nagyon le van maradva minden téren!!!!

Szólj hozzá Te is!

Kattintás ide a válaszadás megszakításához.