iPad Death Watch – 4 év után tovább folytatódik?!

HusztiD 2014.04.04. 10:08 Apple, iPad 4 hozzászólás 411

Tegnap volt négy éve, hogy megjelent a legelső iPad, melyet még maga Steve Jobs mutatott be 2010 januárjában. A tablet nagy reményekkel indult útnak, majd hamar kiderült, hogy beindított egy olyan lavinát, melynek hatására több gyártó is beszállt a piacra. Ennek ellenére sok ember adott hangot, kik hitetlenek voltak és még a mai napig is azok maradtak.

Az iPad Death Watch az úgynevezett AAPLInvestorok, tehát az Apple befektetői által megalapított blog, ahová leírják a véleményüket, hogy miért rossz a kaliforniaiak tabletje, illetve miért nem lesz az sohasem elismert. Az egész még 2010-ben indult útjának, mikor még nem tudta senki sem, hogy pontosan mekkora sikere lehet az iPad-nek. A vélemények között volt olyan is, aki egy hatalmas iPod-hoz nyilvánította és nem látta értelmét, hogy beszerezze, mivel a nagy kijelzőn kívül semmi extrát nem mutat fel. Többen is hangot adtak a tablet előzetes bukásának, mert úgy hitték, hogy egy laptoppal nem szállhat szembe, hiszen ki akar egy tabletet használni egy gép helyett? – merült fel akkoriban a kérdés. Továbbá voltak olyanok is, akik több pontban összefoglalták, hogy miért lesz biztosan bukta az iPad (ilyen volt például az, hogy nem fér el egy zsebben, drága, nem helyettesíti a számítógépet, stb.).

Ha kíváncsiak vagytok, hogy miket írtak róla az emberek, akkor az alábbi linken megtehetitek azt. Ti hogyan vélekedtek a témáról? Szerintetek van még értelme ennek az egész dolognak, vagy még mindig túlreagálják egyesek a dolgot?

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

4 hozzászólás

  1. strucc007 - 2014.04.04. 17:58

    Az biztos, h a tablet még egy jó ideig nem fogja átvenni a laptop helyét, de az is tény, h sok embernek nincs is szüksége laptopra.

  2. iMarc - 2014.04.04. 18:31

    Nálam a pad kilőtte a számítógépet. Azóta nincs. Még tervben sem.

  3. Carlo - 2014.04.04. 20:38

    Szerintem van értelme, mert sokan veszik. Hogy számomra hasznos e és értelmes e, na erre már nemet mondok. Számomra használhatatlan. Van egy két dolog, ami jobb rajta a nagy kijelző miatt, mint egy telefonon, de ilyen dolgokat nem igazán használok. Azért meg nem adnék ki ennyi pénzt, hogy hetente egyszer bekapcsoljam. Én azt mondom, iPhone + Macbook pro + Apple tv és tökéletesség van. :D Ha gyártanának hűtőt és tűzhelyet, akkor az is apple lenne természetesen :D

  4. Nyilméregbéka - 2014.04.05. 02:25

    Karácsony óta, mikor megvettem az Airt, kétszer vettem elő a laptopomat, mindkétszer szinkronizánli az iTunesal. Szerintem az átlag júzerek több mint felénél simán kiváltja a számítógépet.

Szólj hozzá Te is!