Amennyit emlegettük az utóbbi időszakban a klasszikus bézst, itt az ideje, hogy némi szót ejtsünk az Apple többi árnyalatáról is. A dizájn a vállalat célkitűzéseinek listáján már a kezdetektől magas prioritást kapott. Ezt és Jobs impulzivitását mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyszer kis híján kirúgott valakit, mert az rossz szürkét választott valamelyik gyári eszköz (!!) színének. Ennek ellenére a kezdetekben sokkal egyszerűbb színekkel dolgoztak. Áttekintésünk fókuszában ma: az Apple színpalettája.
A pasztellszínű hőskor
A kezdetekben az Apple nem nagyon lógott ki a kor számítógépgyártói körül – 70-es és 80-as évek szolíd, egyszínű gépeitől termékeit csak szivárványos logó különböztette meg. A korai gépek három alapvető színben készültek. A első a már említett, egyébként Jobs által választott bézs árnyalat (a beszállító által felajánlott több száz bézsből ugyanis egy sem volt elég jó), ami számos meghatározó, korai Apple gép – így az Apple IIe-t és az első Macintosh alapszíne is volt. Ez akkoriban annyira piaci sztenderdnek számított, hogy a sima, egyszerű személyi számítógép szinonímájává vált a “beige box” (azaz bézs doboz) kifejezés. Az árnyalat egészen 1987-ig megmaradt a cég kínálatában.
Az 1984-es év hozott először változást, mivel megjelent a Snow White (azaz Hófehérke) dizájnszemlélet, amit a legendás formatervező, Hartmut Esslinger, a frog designtanácsadó alapítója dolgozott ki személyesen Steve felkérésére. (Ha bővebben érdekel a Snow White és Esslinger sztorija, mindenképpen ajánlott olvasmány a tervező Keep It Simple: The Early Design Years of Apple c. könyve.) Az új szemlélet megjelenése pont egybeesett a házon belül a második, csak “ködnek” vagy “ködszürkének” nevezett új törtfehér színnel való kísérletezés időszakával. Az új árnyalat először az Apple IIc-n jelent meg, de nem volt hosszú életű. Kizárólagosan ebben a színben csak olyan külső perifériákat gyártottak, mint az Apple Scribe Printer, vagy a Disk IIc és Apple UniDisk 3.5 meghajtók. A lentebbi képen egy némileg megsárgult, de eredetileg ködszürke Apple IIc látható.
Tévedés lenne azt hinni azonban, hogy a színes Macek csak Jobs visszatérése után léteztek. Az Apple már a korai, mai szemmel unalmasnak tűnő színekkel dolgozó időszakában is kísérletezett ilyen példányokkal. Az Apple IIe-ből példéul piros, kék, zöld és fekete prototípusok is készültek, ezek azonban soha nem kerültek kereskedelmi forgalomba. Még az aranyszín sem példa nélkül álló: az egymilliomodik IIe-t is ilyen fényezéssel látták el – persze abból múzeumi példány lett. Ha kiváncsi vagy ezekre is, itt egy videó, amin Steve “Woz” Wozniak bemutatja az Apple belső tárlatának legérdekesebb tárgyait, köztük az említett példányokat is.
A szürke eminenciás színre lép
1987-ben megjelent a mintegy 10 éven át használt Platinum kódnevű szürke “kültakaró”, és ezzel együtt csomó, eredetileg ködszürkében kiadott eszköz, mint pl. az Apple IIc, a LaserWriter, LaserWriter Plus és ImageWriter II nyomtatók és egyéb perifériák tokozása is erre váltott. Az árnyalat egészen a 90-es évek második feléig meghatározó maradt – az utolsó ilyen gép az 1997-ben kihozott Power Macintosh G3 volt.
Ahogy azt már említettük, a bézs és ködszürke a 80-as évek végére kikopott a kínálatból. A platinaszürke egyeduralkodóvá vált, ezt pedig csak a PowerBook-széria 1991-es megjelenése törte meg némileg. A Titanium Powerbook 2001-es piacra dobásáig a notebookszéria több különböző sötétszürke árnyalatban pompázott, aminek célja az asztali gépektől való még hangsúlyosabb elkülönítés volt. A többi gyártó követte az Apple példáját, így a piac korai éveiben szinte kizárólagosan csak sötétszürke és fekete laptopokat gyártottak és forgalmaztak. Ebben a színben volt kapható a bukott Apple termékes cikkünk két sztárja, a QuickTake fényképezőgép-család, a Twentieth Anniversary Mac, illetve a némileg zöldesebb, de majdnem azonos árnyalatot kapott Newton-széria is.
A szivárványtól a monokrómig
Amikor Steve 1996 végén visszatért a céghez, elkezdte ráncba szedni a szebb napokat is megélt vállalatot. A változtatások egyik kiemelt célja volt, hogy az Apple termékeit újra keresett, vágyott eszközökké tegye a felhasználók között. A bukdácsolva teljesítő Performa szériát Jobs egy huszárvágással megszüntette, a sorozat gépei után azonban a kínálatban tátongó lyuk keletkezett. Az 1998-as év nyarán piacra került a forradalmi iMac, ami a rés betömése mellett a szó szoros értelmében új színt hozott a fogyasztói számítógépek piacára.
Az unalmas bézs, szürke, fehér és fekete házakban érkező PC-k piacán mélységi bombaként kavarta fel az állóvizet. “Bondi Blue” fantázianevű türkiz borításával és az azt követő tizenkét, nagyrészt gyümölcsök inspirálta színverziójával új korszakot nyitott a formatervezésben. Mai szemmel nézve a Flower Power és a Blue Dalmatian névre keresztelt, mintás változatok esztétikuma megkérdőjelezhető, de az egyszínű verziók 2014-ben is kifejezetten szépnek hatnak. A színes iMacek sikerét látva nem csoda, hogy a felsőkategóriás PowerBookok alá pozicionált iBook is ugyanilyen választékban került piacra.
A figyelemfelkeltően színes gépek időszaka sem tartott örökké. Az iBook 2001-es és az iMac 2003-as redizájnja nyomán az eszközök egyszínű fehérek lettek, nem sokkal később pedig szinte az összes Mac fémborítást kapott a korábbi színes műanyag helyett – így jutunk el a mai, monokromatikus és rendkívül minimalista színvilághoz, amit az alumínium és a fekete dominál. Jobs egyébként a hatalmas siker ellenére is gyűlölte a Bondi Blue iMacet és amint a versenytársak is ráálltak a színes gépekre, kiadta az ukászt az egyszínű, tartósabb szemléletre való átállásra.
Fordított pálya
Érdekes módon a színüket vesztő iMac és iBook gépeknek homlokegyenest haladva, a 2001-ben piacra lépett iPod család az idő előrehaladtával egyre színesebbé vált. Az eredeti iPod (mai nevén classic) egészen a 2005-ös ötödik generációval bevezetett feketéig kizárólagosan fehérben volt elérhető, azt pedig egy évvel később az anodizált fém előlapos ezüst váltotta. Az első színes iPod a mindössze két generációt megérő iPod mini volt, aminek első verzióját öt (arany, ezüst, kék, zöld és rózsaszín), míg a másodikat négy árnyalatban gyártották (az arany volt az áldozat). A mini színei azonban inkább voltak pasztellesek, mint élénkek. A cég akkori egyik HR vezetője, Dan Walker állítólag azt mondta Ivenak az első mini megjelenésekor: “senki nem fogja venni se az aranyat, se a bébifos-zöldet”. Hosszútávon igaza is lett, a kék, ezüst és pink kiadásból nem győztek eleget gyártani, a zöld azonban kevésbé jól fogyott, az aranyverzió sorsát pedig már ismerjük.
Szintén Walker nyilatkozta egyszer, hogy a modellt váltó nano első kiadásának színtelensége annak köszönhető, hogy “Jobs szerette kicsit éhesen hagyni a közönséget” így, hogy fenntartsa az keresletet megszűntette a minit és beiktatta a fekete-fehér nano-szériát. Az újra felfelé ívelő igény miatt a második már hat színváltozatban látott napvilágot, ezek az ezüst, a kék, a rózsaszín, a zöld, a fekete és a piros voltak. A harmadik generációnál a fekete fémesebb, a színek pedig halványabbak lettek, míg a negyediknél lilával, sárgával és naranccsal bővült a választék. Az ötödik generációban szakítottak a mattabb, pasztellesebb borítással és fényes, rikítóbb árnyalatok vették át a terepet. A multi-touch kijelzőt a nano featurejei közé elhozó hatodikkal a fekete helyét grafitszürke vette át, a sárgát és a lilát pedig kivették a kínálatból. Az utolsó, jelenlegi generáció érdekes módon újra visszatért a pasztellesebb színekhez, és a grafitszürke sem maradt – a space grey váltotta.
Az iPad esetében az első generáció csak fekete elő- és anodizált ezüst hátlappal, a második generációtól pedig már fehér előlappal is elérhető. Az iPad mini esetében a fekete és fehér modelleket megkülönbözteti a hátlap is: előbbié palaszürke, utóbbié a szokásos ezüst. Egyes feltételezések szerint a nagyobb színválaszték az iPad esetében is megjelenhet, nagy valószínűséggel inkább a mininél.
A Touch első három generációja csak fekete színben volt elérhető, ebből az első kettő fémszínű hátlappal. A negyedik generációtól a fehér, míg az ötödik generációval kezdődően itt is hatszínű palettával lépett piacra a termék (space grey, ezüst, kék, rózsaszín, sárga és piros). A piciny shuffle fehéren kezdte, majd a második generációtól kiszínesedett. Jelenlegi, negyedik generációja hét színben érhető el: kék, zöld, piros, sárga, lila, ezüst és fekete.
Mint ahogyan arra biztosan mindenki emlékszik, az első iPhone is kizárólag feketében volt kapható, amihez a 3G-nél csatlakozott a fehér, az 5S-nél pedig az aranyszínű árnyalat. A szkeumorf elődjénél jóval élénkebb és több színnel dolgozó flat iOS7 már jól illeszkedik az 5C megjelenésével itt is megjelenő szélesebb palettához. A fekete, fehér, rózsaszín, sárga, kék és zöld színben árult termékkel elértünk a jelenig, a jövő tekintetében pedig nem tudjuk mi várható. Annyi biztos, hogy számos elemző azt pedzegette, hogy az Apple elkésett a telefonok színesítésével, többek között ennek is köszönhető az, hogy a Samsung Galaxy S szériája és a többi trónkövetelő ennyire fel tudott jönni.
Az 5C-vel megérkező szélesebb kínálat akár egy újabb, a 90-es évek végihez hasonló forradalom eljövetelét is előrejelezhetné, bár az már az iPodok színesedésekor is elmaradt. Több, mint valószínű, hogy Jobs annak idején a rikító színekben csak az érdeklődést újra felkeltő módszert, egyszerű marketingeszközt látott. A színek pedig azért tűntek el olyan hamar az iBook és iMac szériák esetében, mert Jobs rájött, hogy bár elkapta a divat-zeitgeistot, ahhoz, hogy továbbra is a többiek előtt járhasson, ugyanolyan könnyedén el kellett tudja engedni, mint ahogyan előtte az egyszínű pasztell Maceket.
Akkor és ott arra volt szüksége az Applenek, hogy divatos lehessen, az utána következő, semlegesebb irányzattal pedig inkább az időtlenség felé vitte a cég termékeinek dizájnját, amik kevésbé érzékenyek lettek a divathullámok átvonulásaira. Persze most, hogy a 90-es évek szivárványos időszaka által rabul ejtett generáció felnőtt és már neutrálisabb színekkel és dizájnnal fogható meg, az Applenek a hosszú távú fennmaradáshoz létfontosságú, hogy újra megfogja a fiatalokat és újabb generációt szippantson fel rajongótáborába.
