Az Apple 15 legnagyobb mellényúlása

Manapság az Apple a nagyot csak elvétve hibázó cég szinonimájaként él az emberekben, holott nem volt ez mindig így. A tanulópénzt nekik is meg kellett fizetniük, mire az alapítástól eljutottak a mai állapotig. Összeállításunkban időrendi sorrendben végigvesszük a cég legnagyobb ballépéseit, amikből levonhatták a tanulságokat.

1. A számítógép, amit le kellett ejteni, hogy működjön – Apple III (1980-84)

Az Apple II áttörő sikerét próbálták vele megismételni, ami 16 éves diadalmenete ellenére közel sem volt tökéletes konstrukció. A Sara kódnévre hallgató gépet az üzleti felhasználóknak szánták, s elődje hiányosságait csak részben sikerült kijavítania. Steve Jobs sokszor került szembe a tervezőmérnökökkel, mivel a dizájnt és a kényelmet tartotta szem előtt, így a csendes működés érdekében hallani sem akart hűtőventillátorokról. Első verziója 1980-ban került piacra, azonban a súlyos tervezési hibák miatt a gépeket visszahívták, a modell pedig komoly módosításokon esett át.

A csak passzív hűtési megoldásokat alkalmazó Apple III nagyon könnyen túlmelegedett, amitől az alaplap meghajlott, a chipek pedig kipattogtak foglalataikból. Mai szemmel komikusnak hathat, de az Apple supportja a gép 7-8 cm magasra emelését majd leejtését javasolta megoldásként. A visszafelé kompatibilitás hiánya is fájó hiba volt, így a felhasználók migrálása nehézkessé vált. Ráadásul 4-7000 dolláros kezdőárával kifejezetten drágának is számított, nem is csoda, hogy az Apple hőskorának egyik legnagyobb piaci bukásaként vált ismertté.

2. A csigalassú újító – Apple Lisa (1983-85)

A hivatalosan Local Integrated System Architecture rövidítéséből, nem hivatalosan pedig Jobs lánya után elnevezett Lisa fejlesztése 1978-ban kezdődött el. Bár Jobsnak belső ellentétek miatt 1982-ben távoznia kellett a projektből, a korát sok szempontból megelőző Lisát alig egy évvel később már ki is adták. A szakma lelkes fogadtatása és forradalmisága ellenére sem lett piaci siker, ami részben borsos, 10 000 dolláros nyitóárának (mai árfolyamon majdnem 5 millió forint) részben a Macintoshnál némileg gyengébb 5 MHz-es processzora miatti komoly belassulásainak tudható be. Csak 10 ezer darabot értékesítettek belőle, ami még az összesen 150 millióra rúgó fejlesztési- és marketingköltségeket sem hozta vissza.

3. Az ólomnehéz őslaptop – Macintosh Portable (1989-91)

Az Apple első akkumulátoros hordozható gépe volt. Fekete-fehér aktív mátrixos LCD kijelzővel szerelték és az akkoriban igen drága SRAM-mal. Nagy teljesítménye azonban az ár és a kis súly rovására ment. Komoly tervezési hibája volt, hogy ha az akkumulátor meghibásodott a hálózatról működtetés is lehetetlenné vált, és mivel az ellátás is nehézkes volt, a felhasználók sokszor kénytelenek voltak házi akksi-megoldásokat barkácsolni maguknak.

Az LCD rossz fényviszonyok között olvashatatlannak bizonyult, ezért egy új háttérvilágítással ellátott verzió váltotta az eredetit, alig pár hónappal a termék forgalmazásának beszüntetése előtt. 6500 dollárba került és savas ólomakkumulátorai miatt több mint 7 kilót nyomott. Bár gazdasági szempontból bukta lett, a felhasználói visszajelzések alapján komoly életciklust ért meg.

4. Olcsó húsnak híg a leve – Macintosh Performa (1992-97)

Mint az ismeretes, Jobs 1985-ben nagyon komoly belső konfliktusok miatt elhagyni kényszerült a céget. Ennek ellenére az Apple szekere nagyon sokáig bámulatosan jól futott, sőt sokan a cég egyik első aranykorának nevezik a 1990 és 1992 közötti időszakot. Drága gépei miatt ekkorra már sokat kritizált vállalatot ráadásul a PC-k is eléggé szorongatták. Az elérhetetlen imidzs lerombolása érdekében az Apple egy olcsó és nagy tömegek számára is elérhető szériát indított el, a Performát.

Bár öt éve alatt több alkalommal javítottak a sorozat gépein, a köznép véleménye szerint általánosan gyenge teljesítményű, törékeny és számos hibával küszködő gépsorozat volt. Nem véletlen, hogy Jobs visszatérése után az elsők között kaszálta el a Performa-gépcsaládot és azután sem engedett a minőség negyvennyolcából.

5. Gépnek kevés, tévének sok – Macintosh TV (1993-94)

Végy egy 14 colos Sony Trinitron tévét, építsd egybe egy Performa 520-assal és megkapod a Mac TV-t. A számítógép kijelzője egy kapcsoló átbillentésével tévékészülékként is funkcionált. Rövid, egyéves termékciklusa alatt összesen 10 000 darabot gyártottak belőle, de nem nagyon vették, mert nem csak gyenge volt, de a bővítési opciók is igencsak limitáltnak bizonyultak. Bár a történelem nem ismételte meg önmagát az Apple TV-vel, azért itt jegyeznénk meg, hogy egyelőre az sem váltotta be teljesen a hozzá fűzött reményeket.

6. Vissza a jövőbe – A Newton-széria (1993-1998)

A korukat jócskán megelőző Newton PDA-k fejlesztése már az 1987-es évben elkezdődött. A Lisához hasonlóan tipikus példái voltak az olyan Apple-termékeknek, amik bár jóval előrébb jártak bármelyik kortársuknál, mégis bukásnak bizonyultak. Forradalmi kézírás-felismerő funkciója, és számos egyéb újítása alapjaiban határozta meg az ezután kibontakozó PDA-piac irányvonalait. Sajnos a fogadtatás vegyes volt, részben a túlságosan jövőbe mutató koncepció, részben a nevetségesen rövid akkumulátoridők miatt.

Így a MessagePad PDA-széria, és a szintén Newton OS-t futtató eMate 300 laptop is komoly fiaskó lett végül, s az operációs rendszert saját gépeikhez licenszelő gyártók (Motorola, Sharp, stb.) sem tudtak komoly sikereket elérni. Bár 1998-ban a teljes termékcsalád forgalmazását beszüntették, az utána megjelenő iBook laptopok első generációja sokat merített az eMate dizájnjából.

7. Méregdrága AOL-klón – eWorld (1994-96)

1990 környékén elrajtolt az America Online, ami Maces és PC-s userek számára is elérhető volt és sokak számára magát az Internetet jelentette. Az Apple, hogy hasonló szolgáltatását elindíthassa, megvásárolta a korábban közösen fejlesztett, de végül kútba esett AppleLink Personal licenszét, majd kifejlesztette belőle saját AOL-ját, az eWorldöt. Ez belső levelezőszolgáltatást (eMail) és üzenőfal jellegű fórumrendszert kínált polgárainak, akiket csak ePeople-nek hívtak.

A 9 dolláros, borsosnak mondható havi tarifája és 5-8 dolláros óradíja jóval drágábbá tette konkurenseinél, így sorsa gyakorlatilag indulása pillanatában megpecsételődött, mivel a vállalat nem mutatott hajlandóságot az árak újragondolására. Az eWorld 1996-ban szűnt meg, kevés megmaradt felhasználóját az AOL-ra váltásra biztatva.

8. „When it’s done” – Copland OS (1994-96)

A Macintosh rendszer 8-as verziójának tervezett Copland számos újdonságot szeretett volna megvalósítani, és talán a „túl sokat akar a szarka” csapdájába esett. A feature-lista rohamtempóban nőtt, ezért megjelenési dátumot egyre-másra tolta maga előtt a fejlesztésért felelős csoport. A vaporware operációs rendszert végül 1996-ban kaszálta el a frissen kinevezett CEO, Gil Amelio.

A sokak által messiásként várt OS-t a PCWorld minden idők legnagyobb IT projektkudarcának nevezte. Újításainak egy részét végül fokozatosan építették be a későbbi verziókba, és felvásárolták Jobs új cégét, a NeXT-et operációs rendszerével, a NeXTSTEP-pel együtt. Ez szolgált a 2001-ben megjelenő Mac OS X alapjául is.

9. A megfizethetetlen tömegtermék – QuickTake (1994-97)

A QuickTake-család egyike volt az első fogyasztói piacra szánt digitális fényképezőgépeknek. 0,3 megapixeles, 640×480-as maximális felbontásra képes érzékelővel voltak ellátva, 8 millis fix fókuszos objektívvel és beépített vakuval. Hogy a széria miért bukott meg? Tárhelyére legnagyobb felbontáson mindössze 8, 320×240-es felbontáson is csak 32 db fotó fért, ráadásul 700 dolláros árával sosem lehetett néptermék. Steve Jobs visszatérése után egy új, koncentráltabban számítógép-orientált irányvonalat akartak kialakítani a cégben, így a LaserView nyomtatókkal, a Newton-termékcsaláddal együtt ment a levesbe ez is.

10. A konzolpiac túl nagy falat volt – Bandai Pippin (1995-97)

Az Apple által tervezett és kifejlesztett, de a japán Bandai által forgalmazott játékkonzol nem volt más, mint egy CD-s játékok futtatására optimalizált és némileg átalakított Macintosh, kontrollerrel és komoly hálózati lehetőségekkel. Japánban Atmark, Európában és Észak-Amerikában @World néven forgalmazták. 100 ezer legyártott példányának a felét sem sikerült eladni. A hatalmas zakó okai itt is sokrétűek.

Egyrészről a Bandai betársulása után az Apple úgy gondolta, a marketinget a licenszelőkre bízza és bár a japán cég is dollártízmilliókat áldozott reklámköltségekre, az nem bizonyult elégnek. 600 dolláros induló ára ráadásul túl magas volt, s a konzolpiacot ekkora már Sega Saturn és a Sony Playstationje uralták. Mint sok bukott Apple termék, a Pippin is gyűjtői különlegességgé avanzsált idővel.

11. A hivatalos Macintosh klón-program (1995-97)

1995-ben az asztali számítógépek piacát tekintve az Apple gépeinek mindössze 7 százalékos részesedése volt világszinten. Hogy ezt növeljék, hivatalos licenszprogramot hirdettek, aminek keretében a kisebb gyártók hozzájuthattak a Macintosh ROM-hoz, és minden eladott klónért nagyjából 50 dollár ütötte az Apple markát. Rövidtávon pozitív volt a hatás, hosszú távon azonban katasztrofális. A klónok térnyerése az Apple eladásainak rovására ment a high-end szektorban.

Jobs visszatérése után azonnal leállította a tárgyalásokat a gyártókkal, és mivel licenszük csak a System 7 rendszerre vonatkozott, a szerződések megújítása nélkül a Mac OS 8 kiadása gyakorlatilag véget vetett a hatalmas gazdasági károkkal járó időszaknak.

12. Fölösleges szépség 1. rész – Twentieth Anniversary Mac (1996-1997)

A ma is esztétikus kialakítású, limitált szériás TAM-et értelemszerűen a cég huszadik születésnapjára adták ki. Korának egyik első LCD kijelzős asztali gépe volt. Dizájnja extravagánsnak hatott az időszak többi Apple számítógépe mellett és mindenki vágyta, bár csak nagyon keveseknek tellett rá.

12 ezer darabot gyártottak belőle és mivel szinte senki nem vette, 6 hónap után a felére csökkentették az árát, egy év elmúltával pedig 2000 dollárra, hogy a maradék készletet kisöpörjék. Bukását részben a vaskos árcédula és a házon belül is komoly konkurenciát jelentő, hasonló teljesítményű, ám jóval olcsóbb Power Macintosh 6500 okozta. Értékét jól jelzi viszont, hogy manapság is ezer dollár fölötti árakon vesztegetik működő példányait a neten.

13. Inkább a trackpad! – Apple USB Mouse M4848 (1998-2000)

Bár úgy tűnik, hogy a legtöbb elhibázott termék a Steve nélküli időszak szülötte, azért visszatérése után is akadtak ballépések. Ilyen volt az iMac megjelenése alkalmából módosított dizájnú szabvány Apple egér, a szimplán csak Jégkorongnak csúfolt M4848. Ez volt az első USB-s Apple Mouse. Az ergonómia-központú szemléletnek tökéletesen szembemenő kerek formája szinte senki kezébe nem illett, akiébe meg igen, az arra panaszkodott, hogy elforog a keze alatt.

Mint ahogy annyiszor a cég történetében, kisebb piac alakult ki egy termék használatát megkönnyítő kiegészítők forgalmazására. Nem csoda, hogy alig két év után váltotta az egyébként kiváló Pro Mouse, ami egyike volt az első alapfelszereltségként árult optikai egereknek.

14. Fölösleges szépség 2. rész – Power Mac G4 Cube (2000-01)

A gyönyörű G4 Cube Jonathan Ive tervezőmunkáját dicséri. A 20 centinél semelyik irányba sem nagyobb asztali gép formaterve a maga idejében számos díjat besöpört. Alig volt működési zaja, mivel a hatékony hőelvezetésének köszönhetően nem volt szükség hűtőventillátorokra. A problémát ismételten a túl magas ár okozta. Hiába volt könnyen cserélhető videokártyája, ha a teljes méretű kártyák nem fértek bele. Nem járt hozzá monitor, és 1800 dolláros árával 200-zal többe került, mint a jóval sokoldalúbb Power Mac G4.

A korai szériánál egy apró gyártási hiba miatt sokszor nagyon halvány, de a szép gépet elrondító csíkok jelentek meg a külső, átlátszó plasztik borításon. A cég az ár csökkentésével és több ajándék szoftverrel próbálta meg a Cube vonzerejét növelni, ám az eladások csak nem akartak megugrani, így az Apple kénytelen jégre tenni a konstrukciót. Szellemiségét az évekkel később megjelenő Mac Mini vitte tovább és sikerre.

15. Ezt így hogy? – iPod Hi-Fi (2006-07)

Az első Intel processzoros Mac minivel együtt jelentette be Steve, a 2006. februári keynoteon. 350 dolláros ára ellenére számos hibával küszködött. Egyrészről drágább volt, mint az Apple ökoszisztémába tartozó külsős gyártók hasonló, de jobban szóló termékei (pl. Bose SoundDock), nem volt benne FM rádió, a távirányítója vacak volt, ráadásul a kompatibilitással is akadtak gondok.

Az iPod shufflet és a FireWire töltést nem támogató iPod modelleket a készülék nem tudta tölteni használat közben. Az újabb iPodokat és a később megjelent iPhonet pedig a más tápfeszültség miatt csak adapterrel lehetett rajta teljes körűen használni. Végül az Apple is belátta, hogy fölösleges volt piacra dobni, így másfél év után beszüntették forgalmazását.

Hogy a Steve nélküli jövő mit hoz, azt még nem tudni, mivel az alapító több évre elegendő tervet hagyott hátra, így lehetetlen megjósolni, hogy a cég beleesik-e ugyanazokba a hibákba, vagy sem.