A retinás iPad mini kevesebb színt jelenít meg, mint az iPad Air

KeleMan 2013.11.22. 16:45 Apple, iPad 6 hozzászólás 1 844

Az Anandtech legfrissebb beszámolója szerint az új második generációs iPad mini készülék, melyet az Apple már Retina felbontású kijelzővel látott el kevesebb szín megjelenítésére képes, mint a szintén új, ötödik generációs iPad táblagép, az Air.

Nos le kell szögeznünk, hogy ez valóban így van, de szabad szemmel ez szinte alig látható, sőt ez főleg csak akkor vehető észre, ha egymás mellé helyezi a felhasználó a két készüléket, amelyre a felhasználás jellegéből adódóan az esetek 99,9%-ban nem lesz esély.

Az iPad Air készülék kijelzője a színeket tekintve sokkal inkább világosabb és fényesebb, több szín megjelenítésére képes, az alapértelmezettként beállított háttér is sokkal szaturáltabbnak és élesebbnek hat, valamint a zöld és kék ikonok is szinte kiugranak a helyükről. Ezzel szemben az iPad mini kevesebb szín megjelenítésére képes, mely mint kiderült azért van, mert az Apple a színeket az iPad Air esetében sokkal szélesebb skálán kalibrálta, mint az új mini esetében.

Az új mini a kontrasztot tekintve szinte ugyanúgy teljesít, mint az egy évvel ezelőtti modell esetében, leszámítva természetesen a megnövelt pixelszámokat. De ha megvizsgáljuk  a különböző sztenderdeket (sRGB, AdobeRGB, ProRGB), akkor kiderül, hogy míg az iPad Air kijelzője magasan a legjobb, addig az új  iPad mini kijelzőjét még a Nexus 7 és a Kindle Fire HDX 8.9-es eszközök is megelőzik.

De mit is jelent mindez az átlagfelhasználók számára? Szinte semmit, persze amennyiben szeretsz fotózni, és fontosak a valóságos színek, úgy az iPad Air lehet a megfelelő választás, pláne, hogy a kijelzője is nagyobb. Minden másban viszont alig van eltérés a két modell között, annyit leszámítva, hogy az Air azért egy kicsit gyorsabb.

Tetszett a bejegyzés? Lájkold, csiripeld, oszd meg!

A szerző

Tanulmányaim és a közgáz befejezése után gazdasági informatikusként végeztem, majd 2004-től 2012-ig a Magyar Telekomnál (T-Home, T-Mobile) dolgoztam. Jelenleg szabadúszó webfejlesztőként és dizájnerként tevékenykedem. Szívesen foglalkozom PHP és WordPress programozással, fejlesztéssel, weboldalak üzemeltetésével.

6 hozzászólás

  1. iMan - 2013.11.22. 16:56

    Na most akkor mi lesz?! Mekkora probléma! Ilyen cikkeket kár lefordítani.

  2. Szexuális Zaklatás Panda - 2013.11.22. 19:37

    Szerintem ezt eddig is tudta mindenki.

  3. Timo - 2013.11.22. 19:51

    Alig veheto eszre ,csak ha egymas melle tesszuk a kettot:D Ennyi erovel ne nezzunk retia es sima kozotti kulonbseget.

  4. Qpack - 2013.11.22. 23:17

    Mi osszehasonlitottunk (szabad szemmel) teljes fenyeronel 2db iPhone 4-et es egy iPod 4-et. Mind a harom kijelzo teljesen eltert egymastol. Az en iPhoneom feher hatternel kicsit kekes, a masik meg zoldes kepet adott, mig az iPode volt a legjobb, az tenyleg feher volt, es annak voltak a legszebbek a szinei.
    Igy mindennapi hasznalatnal nem tunik fel, ugyhogy nem is zavar, de ha van osszehasonlitasi alap, akkor egybol feltunik, hogy a masik mennyivel szebb.

  5. akira - 2013.11.25. 00:03

    Ez mind semmi! Ha egymas melle tesszuk a kettot, meg az is lathatova valik, hogy a mini mennyivel kisebb az airnel :)

  6. csaba - 2013.11.25. 16:21

    iPad Air best

Szólj hozzá Te is!